Salkaházi Sára testvér életútja

A századelő Magyarországának egyik legpatinásabb nagyvárosa volt Kassa, centrumában a híres Schalkház Szállóval, mely évtizedeken keresztül a magyar művészet közismert fellegvárának szerepét töltötte be. Ez a funkciója akkor is megmaradt, amikor ifj. Schalkház Lipótnak - Sára édesapjának - korai halála után az édesanya mint igazgatósági tag dolgozott tovább a részvénytársasággá alakított intézményben. E jövedelméből tartotta el három gyermekét.

Sára 1899. május 11-én született. Iskoláit a tanítónői diploma megszerzéséig Kassán végezte. Kislánykori karakteréről a leghitelesebb képet bátyja, Lipót rajzolta meg számunkra. Fiús temperamentumú, határozott fellépésű, erős akaratú gyermek volt Sára, többnyire a fiúk játékaiba (pl. háborúsdi) kapcsolódott be szívesen.

Egyik iskolatársa s egyben barátnője mókás természetűnek, szellemes tréfacsinálónak ismerte, de megemlíti mélyen érző szociális lelkületét, hűséges, kitartó természetét is. A már tizenéves korában színdarabokat író Sárát esténként szobájába be-benyitogató családtagjai gyakran találták pamlaga előtt térdepelve, fejét kezébe temetve, gondolataiba és imáiba merülve.

Egy esztendeig működik tanítónőként, majd (az impériumváltás után a csehek által követelt hűségeskü megtagadása miatt) elhagyja a pályát. Megtanulja a könyvkötészetet, dolgozik húga kalapüzletében, 1919-től kezdve írogat különböző felvidéki magyar lapokba. Még ez évben újságírói igazolványt is szerez.

Szülővárosa közéletében élénken részt vesz, tárcáiban, novelláiban frissen reagál az eseményekre. Hamar elsajátítja azt a (századfordulón egyébként is divatos) szimbolikus kifejezésmódot, amellyel a kisebbségbe kényszerített magyarság sanyarú sorsát megrajzolhatja. 1926-ban jelenik meg első novelláskötete Fekete furulya címmel.

Közben éli a művészek, újságírók könnyed, mozgékony - de egyáltalán nem a mai értelemben vett - nagyvilági életét. "Önállóság, cigaretta, kávéház, csavargás a nagyvilágban hajadonfőtt, zsebredugott kézzel, friss vacsora egy kis kocsmában, cigányzene..." - írja naplójában korábbi életmódjáról.
1922-23-ban néhány hónapig eljegyzett menyasszony. Vőlegényét mint édesanyja egyik ingyenkosztos diákját ismerte meg, aki később gazdatisztnek tanult. Sára hamarosan ráeszmél arra, hogy a vidéki gazdatisztnék élete nem az ő örökmozgó, szuverén egyéniségének való, és visszaküldi a jegygyűrűt. Mindemellett már jelentkezik a szívében egy belső, hívó hang is, az éledező hivatásé...

Ő maga így ír erről egy visszaemlékezésében: "És ha az Úristen foglalt le magának?... Az első szó már elhangzott, s te meghallottad! És mégis bizonytalan vagy! Nyugtalan, kereső, vergődő. Mert van valami, ami miatt nem válaszoltál... Talán foglalkozásod, amelyben annyi örömet találsz, ... talán csak az a néhány filléres cigaretta, amelynek szétoszló füstje mégis olyan áthághatatlanul burkol be." A hivatásért való harc éppen tíz évig tartott Sára testvér életében.

1927-ben ismerkedik meg a Kassán letelepedő szociális testvérekkel. 1928-ban elvégzi az általuk szervezett szociális és népjóléti tanfolyamot, és lélekben egyre közelebb kerül a Társaság szelleméhez. Még ez évben "háztűznézőbe" megy a budapesti anyaházba, ahol kissé furcsállják ugyan túl modern, cigarettázó stílusát, de nem vágják el útját a Társasághoz. Sára belátja, hogy változnia, bizonyítania kell, s kemény küzdelmek árán rövid időn belül leszokik a dohányzásról és az újságírói élet kínálta "szabadságról", hogy ráléphessen az Istennek adott lélek belső szabadságának új távlatokat nyitó útjára.

1929-ben elfogadják jelentkezését a Szociális Testvérek Társaságába. Februárban megkezdheti a noviciátust a szegvári házban. A fogadalomtétel előtti hónapokat már Kassán tölti, ahol a karitász szervezésének munkája várja. Első fogadalmát 1930 pünkösdjén teszi le Szegváron. Jelmondata egyetlen szó: "Alleluja!"

1932 őszén áthelyezik Komáromba, ahol irányítja a karitász munkát, emellett gyermekkonyhára felügyel, heti huszonhat órában hitoktat, szerkeszti a Katholikus Nő című folyóiratot, kegytárgyüzletet vezet, felügyel a szegények menházában, családokat látogat. 1934-től megbízzák a szlovenszkói magyar nők szervezésével. Eszterházy Lujzával létrehozzák a Katholikus Nőszövetséget -, Sára 1937-ig a mozgalom országos vezetője. Állandó levelezésben áll nyolcvan egyesületi vezetővel, kurzusokat szervez, beutazza a Felvidék és Kárpátalja városait, előadásokat tart a katolikus lányoknak és asszonyoknak.

1934-ben - igen kimerült állapotban visszahelyezik Kassára, túlfáradása miatt ez évben nem tehet fogadalmat. A fogadalom nélküli évben semmit sem változtat fogadalmas életvitelén. Ekkor támad benne először komoly vágy a missziós tevékenység iránt. Teljes hűségben és alázatban végzi tovább munkáját. Rendületlenül helytáll a leányifjúság szervezésében, előadó körútjainak témája a keresztény házasságra való felkészítés. Ebben az időben érlelődik meg benne az Isteni Jegyessel való állandó, bensőséges együttlét kegyelme. "Egyetlen boldogság az Úristené lenni, de ez azután olyan boldogság, hogy emellett eltörpül minden" - írja barátnőjének.

1937-ben a Brazíliában élő magyar bencések szociális testvéreket kérnek missziós munkára. Slachta Margit főelöljáró (ismerve Sára testvér vágyait), nem tagadja meg e kérést. Hogy e terv valóra válhasson, Sárának először magyar állampolgárrá kell válnia. E célból 1937 augusztusában végleg elhagyja Kassát, és Budapestre költözik. Az anyaházban mindig olyan beosztást kap, amilyen munkára épp nincs ember. Egy év alatt tizennyolc féle munkaterületen találjuk.

1938-ban a Katholikus Háziasszonyok Országos Szövetségében dolgozik, majd a háztartási alkalmazottakkal foglalkozik az ún. Zita-körökben.

Időközben a második világháború szomorú fejleményei miatt lehetetlenné vált a brazíliai misszióba utazás. "Már nem kérem azt se, hogy kijuthassak Brazíliába, csak azt kérem, hogy szentül élhessek, szentül szolgálhassam Istent" - írja naplójában.

1938-39-ig Sára testvér a szepesi, kassai, 1939-41-ig a técsői majd a rahói járás szociális előadója. 1939-ben a Katholikus Női Szociális Képzőben is tanít.

1940 pünkösdjén leteheti örökfogadalmát. Új jelmondata: "Alleluja! Ecce ego, mitte me!" (Íme itt vagyok, engem küldj!) Nevét 1942-ben - amikor a németbarátság következtében sokan visszaveszik eredeti német nevüket -, Salkaházira magyarosíttatja.

Slachta Margit és a Szociális Testvérek Társasága minden eszközzel küzd az országot elárasztó nemzetiszocialista métely ellen. Ez komoly veszélyekkel jár, amit a testvérek tudatosan vállalnak. Sára testvér 1940 áprilisában így ír naplójában: "...a kínzástól ne féljek, az apró testi gyengeségeket fogadjam szívesen, a halálnak örüljek".

1941 februárjától a Katholikus Dolgozó Nők és Leányok Szövetségének országos vezetője és a mozgalom lapjának szerkesztője. Három évig dolgozik itt, ez idő alatt öt új otthont alapít közel háromszáz férőhellyel. Elkezdi az első magyar Munkásnő Főiskola építését. Állandóan utazgat, tanulmányi és lelkinapokat tart, gyűléseket szervez. A DL újság vezércikkeiben határozott katolikus ideológiai programot ad az elpogányosodott, fasizá1ódó közszellem ellenében. Egyre jobban ég benne a vágy, hogy felajánlhassa életét "azon esetre, ha Egyházüldözés, a Társaság és a testvérek üldöztetése következne be" (idézet életfelajánlásából). Az engedélyt megkapja, és az életfelajánlás - teljes titoktartással - a központi és a kerületi elöljáró jelenlétében 1943 szeptember végén vagy október elején megtörténik a budapesti anyaház Szentlélek kápolnájában.

1943-ban Árpád-házi Boldog Margitot a szentek sorába iktatják. Az 1944-es ünnepségsorozat keretében március 19-én Budapesten a Magyar Művelődés Házában (ma Erkel Színház) előadják Salkaházi Sára Fény és illat című, Szent Margitról szóló misztérium játékát, mely az Isten- és ember szeretet hősies apoteózisa. Az előadás után a hatóság berekeszti a DL ezt követő gyűlését. Ez a nap a német megszállás sötét napja, melytől kezdve a zsidókra és ellenállókra halál leselkedik.

A szociális testvérek kivették részüket az üldözöttek - nem kis bátorságot igénylő - menekítéséből. Mintegy ezer ember köszönheti nekik az életét, közülük közel száz személy szerint Sára testvérnek. A Társaság összes budapesti és vidéki háza tele volt hamis papírokkal felszerelt bújtatottakkal.

1944. december 27-én a nyilasok körülzártak a Bokréta utcai munkásnőotthont, amely Sára testvér vezetése alatt állt. Zsidók után kutattak, s négy gyanús személyt, valamint Bernovits Vilma hitoktatónőt őrizetbe vették. Sára testvér éppen nem tartózkodott a házban, csak végszóra érkezett meg. Kikerülhette volna a letartóztatást, de nem tette meg. Mint az otthon felelős vezetőjét, őt is elhurcolták, s egy szemtanú szerint még aznap este mind a hatukat - mezítelenre vetkőztetve - a jeges Dunába lőtték. A kivégzés előtti percben Sára testvér gyilkosai felé fordulva letérdepelt, és égre emelt tekintettel nagy keresztet vetett magára. Isten elfogadta életfelajánlását, életáldozata betejesedett.

Az antifasiszta és zsidómentő akciókban kockázatokat vállaló szociális testvérek közül senkinek nem történt bántódása, a világháború pusztításai következtében egyetlen testvér sem vesztette életét.

Salkaházi Sára boldoggáavatási eljárásának megkezdését a Szentszék 1997. januárjában engedélyezte, a bíborosi testület 2005. június 21-én zárta le az ügyet és engedélyezte a boldoggá avatást. Ezt követően került sor arra, hogy a Szentatya 2006. április 28-án aláírta és kihirdette a decretumot. A boldoggáavatás ünnepélyes kihirdetése (a boldoggáavatási szentmise) 2006. szeptember 17-én a budapesti Szent István téren (a Bazilika előtt) volt.

Forrás: http://www.salkahazisara.com