A Jó Pásztor rég visszatért Atyjához, de ma mégis közöttünk él minden kincsével és jóságával

Gondolkoztatok-e már ezen, miképpen maradt fenn a Jó Pásztor emléke és minden drága adománya századokról–századokra, és miképpen szállott át nemzedékről nemzedékre, és jutott el hozzánk is, akik nem lehettünk szerencsések a Jó Pásztort földi életében látni? – Úgy, hogy az isteni Jó Pásztor végtelen jóságában maga helyett más, látható, földi pásztorokat rendelt: Önmaga helyett legfőbb pásztorrá tette Pétert és annak utódait, folytatólagosan Szentatyánkig, XII. Piusz pápáig; Péter mellé apostolokat választott: Andrást, Jánost, Jakabot… és azok utódait, a püspököket, és az apostolok mellé segítőtársakat adott: a 72 tanítványt és azok utódait, a mai áldozópapokat. Ezeknek adta át a Jó Pásztor szeretetét és minden kincsét. Rájuk bízta az örök igazságok hirdetését:„Elmenvén tanítsatok minden népet...”; szent áldozatát: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre”;szentségeit: „Elmenvén, kereszteljetek az Atyának és Fiúnak és Szentlélek nevében”, „Akiknek megbocsátjátok bűneiket, megbocsáttatnak.” Ezek nélkül a látható földi pásztorok nélkül rég feledésbe ment volna az Evangélium; megszakadtak volna a szentségek csatornái, amelyek a Jó Pásztor megváltó halálának gyümölcseit a lelkekbe vezetik; kialudt volna az újszövetségi áldozat tüze oltárainkon. Sőt ha a földi pásztorok nem vésték volna az isteni Jó Pásztor képét a katakombák falára, de még inkább a bárányok szívébe nemzedékről nemzedékre, Jézus drága emléke elhalványult, talán egészen el is veszett volna. Az isteni Jó Pásztor – földi pásztorok által közli minden javát. Ha Jézus jóságából mi nem volnánk, az emberiség rég visszasüllyedt volna a pogányság sötétségébe. Azért mondta híveinek az arsi szent plébános: „Vegyétek el egy faluból a papot, és 20 év múlva barmokat fog imádni.” Sőt mi több: maguk is barmokká lesznek, elvadulnak és eldurvulnak. Hová süllyed az elhagyatott nép, – pap és templom nélkül! – Mi lesz a legműveltebb néppel, ha 10-15 éven át folyik a lélekmérgezés a papok és az Egyház ellen. Saját szemünkkel láttuk, hogyan válhat a rombolás és nyomorba döntés eszközévé. Közületek is sokan éltek hosszú hónapokat messze idegenben, papok nélkül. Ti tudjátok, milyen sivár a vasárnap szentmise és prédikáció nélkül; milyen szomorú az élet templom és szentségek nélkül; milyen vigasztalan a halál pap nélkül; milyen borzalmas a hulla elföldelése keresztény temetés és imádság nélkül. A pap közvetíti mindazt, amit a Jó Pásztor hozott: örök igazságait a prédikációban, lelki újjászületést a keresztségben, az elsőáldozás édességét, a bérmálás örömét és erejét, szentmisét, a bűnbocsánatot, az áldást a házasélethez, az ünnepeknek Istenhez emelő derűjét; vigasztalást a balsorsban, betegségben és halálban, enyhületet a halál után... Azért, amikor ma a Jó Pásztornak minden jóságát megköszönjük, mélyen érző keresztény lélekkel megköszönjük jópásztori szívének azt a jóságát is: hogy nekünk papokat adott.

Forrás: Boldog Scheffler János püspök pásztorleveléből (Litterae Circulares Szathmarini, 1947. – II. Nr. 323. – Az Opus Vocationum újjászervezése)