Minden megszentelt élet, - főként a közösségen kívüli
megszentelt utak - kívülről magánynak tűnik. A valóságban ez nincs így:
belülről nincs sohasem egyedül az ember, mert mindig az Úrral jár. Még a
remeteségben sem magányos az ember. A kontemplatív ima a megszentelt életben
hangsúlyos szerepet kap, mely során az Úrral egyesült életté válik minden
megszentelt személy élete.
Ha bármelyik megszentelt életútra kapna meghívást egy
hivatását kereső lélek, ezért ne féljen a magánytól. Egy rossz házasságban is
lehet magányos az ember, sőt még egy monasztikus közösségben is.
Mindig attól függ, mi hogyan élünk meg belülről valamit. Amellett, hogy az
Úrral különlegesen együtt jár az ember, ha a megszentelt életen belül
közösségen kívüli valamely útra lenne elhívása valakinek, még akkor is lehet
közösségbe járni: vagy egy plébániai illetve szerzetesi templom közösségébe
vagy egy lelkiségben hozzánk közel álló közösségbe olyan elköteleződési szinten, amelyet a közösségi szabályzat és az egyéni életállapot lehetővé
tesz.
Ne a negatív értelemben, emberi szempontból vett magányt tekintse tehát önmagában egy hivatását kereső lélek, amikor imádkozik azért, hogy megszentelt életúton járjon-e, vagy azon belül közösségen kívüli megszentelt úton.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése