 |
| Római Szent Franciska |
Isten nemcsak a külső javak elvesztése által tette próbára Franciska
türelmét, hanem azt is elvárta tőle, hogy testi betegségeiben is sokszorosan
bizonyítsa be türelmét. Amint már szó volt róla, és később is még látni fogjuk,
súlyos és hosszan tartó betegségek gyötörték. Ám a türelmetlenségnek a
legcsekélyebb jelét sem mutatta sohasem, és minden ellenkezés nélkül vállalta a
reábízott legmegalázóbb szolgálatot is.
Oly gyengéden szeretett gyermekeinek korai elvesztésekor is állhatatosságáról tett tanúságot. Isten akaratát mindig megbékélt lélekkel fogadta, hálát adva a megpróbáltatásokért is. Hasonlóképpen állhatatos lélekkel viselte el a gyalázkodásokat, a megszólásokat és azokat a rosszindulatú beszédeket is, amelyekkel életmódját illették. Az ellenszenv legkisebb jelét sem mutatta ki azokkal az emberekkel szemben, akikről pedig tudta, hogy róla és cselekedeteiről helytelenül vélekedtek, és rosszindulattal beszéltek. Sőt a rosszat jóval viszonozta, és közben szüntelenül Istenhez fohászkodott értük.
Isten nem azért választotta ki Franciskát, hogy csak saját magát tegye szentté, hanem a kapott isteni ajándékokat embertársai testi és lelki javára is kamatoztatnia kellett. Ezért olyan nagy szeretetreméltóságot adott neki, hogy akivel csak találkozott, mindenkit azonnal megfogott az a belőle sugárzó szeretet és kedvesség, amely őt annyira vonzóvá tette. Beszédének ugyanis olyan csodás ereje és hatása volt, hogy már néhány szavával is megvigasztalta a csüggeteg és beteg lelkűeket, lecsendesítette a nyugtalanokat, megszelídítette a haragosokat, kibékítette az ellenségeket, kioltotta a megrögzött gyűlöletet és indulatot, és legtöbbször már előre megakadályozta a kitervelt és előkészített bosszúállást is. Puszta szavával megfékezte az emberek mindenféle szenvedélyét, és úgy látszott, hogy mindenkit rá tud venni mindenre, amire csak akarja.
Ezért azután mindenfelől tódult a nép Franciskához, mint valami biztos menedékhez. Vigasz nélkül tőle senki sem távozott, noha nyíltan felrótta a bűnöket, és félelem nélkül ostorozta az Istent sértő vétkeket is.
Akkortájt különféle veszedelmes és ragályos betegségek dühöngtek Rómában. Nem törődve a fertőzés veszélyével, Franciska minden félelem nélkül, irgalmasan gyámolította a nyomorgókat és a mások segítségére szorulókat. Amikor rátalált a betegekre, résztvevő együttérzésével először is minden nehézség nélkül bűnbánatra indította, majd gondosan ápolta, és szeretettel arra buzdította őket, hogy mindennemű kellemetlenséget készségesen fogadjanak el Isten kezéből, és viseljék el azt Isten iránti szeretetből, hiszen ő előbb szerette őket, és oly sokat szenvedett értük.
Nem elégedett meg Franciska azoknak a betegeknek az ápolásával, akiket házába tudott gyűjteni. Saját kunyhóikban és a nyilvános kórházakban is felkereste őket. Szomjukat csillapította, fekvőhelyüket rendbe hozta, sebeiket bekötözte. Minél undorítóbbak és visszataszítóbbak voltak ezek a sebek, annál gondosabban és odaadóbban kezelte azokat. Szokása volt az is, hogy elment a temetőkapukhoz, és a magával vitt ételt és ízletes falatokat ott a rászorulók közt szétosztotta. Hazatérve magával vitte kopott ruhadarabjaikat és szegényes, szennyes rongyaikat. Otthon aztán vigyázva kimosta, gondosan megfoltozta, pontosan összehajtogatta, és meg is illatosította azokat, mintha csak magának az Úrnak tenne ezzel szolgálatot.
Franciska harminc éven át szolgálta a betegeket, és látogatta a kórházakat. Ebben az időben férje házában élt, ahonnan gyakran felkereste a Szűz Mária és a Szent Cecília kórházat a Tiberisen túl, továbbá a Szentlélekről nevezett kórházat, valamint a Campo Santón levőt. Ragályos betegségek idején nemcsak a testi betegséget gyógyító orvosokat volt nehéz megtalálni, de még a papokat is, hogy a szükséges lelki orvosságot nyújtsák. Ezért Franciska maga kereste fel, és vezette el a papokat azokhoz a betegekhez, akiket a bűnbocsánat szentségére és az Eukarisztia vételére már előkészített. Hogy pedig szándékát könnyebben megvalósíthassa, saját költségén tartott egy papot, aki az említett kórházakat felkereste, és az általa összeírt betegeket meglátogatta.
Oly gyengéden szeretett gyermekeinek korai elvesztésekor is állhatatosságáról tett tanúságot. Isten akaratát mindig megbékélt lélekkel fogadta, hálát adva a megpróbáltatásokért is. Hasonlóképpen állhatatos lélekkel viselte el a gyalázkodásokat, a megszólásokat és azokat a rosszindulatú beszédeket is, amelyekkel életmódját illették. Az ellenszenv legkisebb jelét sem mutatta ki azokkal az emberekkel szemben, akikről pedig tudta, hogy róla és cselekedeteiről helytelenül vélekedtek, és rosszindulattal beszéltek. Sőt a rosszat jóval viszonozta, és közben szüntelenül Istenhez fohászkodott értük.
Isten nem azért választotta ki Franciskát, hogy csak saját magát tegye szentté, hanem a kapott isteni ajándékokat embertársai testi és lelki javára is kamatoztatnia kellett. Ezért olyan nagy szeretetreméltóságot adott neki, hogy akivel csak találkozott, mindenkit azonnal megfogott az a belőle sugárzó szeretet és kedvesség, amely őt annyira vonzóvá tette. Beszédének ugyanis olyan csodás ereje és hatása volt, hogy már néhány szavával is megvigasztalta a csüggeteg és beteg lelkűeket, lecsendesítette a nyugtalanokat, megszelídítette a haragosokat, kibékítette az ellenségeket, kioltotta a megrögzött gyűlöletet és indulatot, és legtöbbször már előre megakadályozta a kitervelt és előkészített bosszúállást is. Puszta szavával megfékezte az emberek mindenféle szenvedélyét, és úgy látszott, hogy mindenkit rá tud venni mindenre, amire csak akarja.
Ezért azután mindenfelől tódult a nép Franciskához, mint valami biztos menedékhez. Vigasz nélkül tőle senki sem távozott, noha nyíltan felrótta a bűnöket, és félelem nélkül ostorozta az Istent sértő vétkeket is.
Akkortájt különféle veszedelmes és ragályos betegségek dühöngtek Rómában. Nem törődve a fertőzés veszélyével, Franciska minden félelem nélkül, irgalmasan gyámolította a nyomorgókat és a mások segítségére szorulókat. Amikor rátalált a betegekre, résztvevő együttérzésével először is minden nehézség nélkül bűnbánatra indította, majd gondosan ápolta, és szeretettel arra buzdította őket, hogy mindennemű kellemetlenséget készségesen fogadjanak el Isten kezéből, és viseljék el azt Isten iránti szeretetből, hiszen ő előbb szerette őket, és oly sokat szenvedett értük.
Nem elégedett meg Franciska azoknak a betegeknek az ápolásával, akiket házába tudott gyűjteni. Saját kunyhóikban és a nyilvános kórházakban is felkereste őket. Szomjukat csillapította, fekvőhelyüket rendbe hozta, sebeiket bekötözte. Minél undorítóbbak és visszataszítóbbak voltak ezek a sebek, annál gondosabban és odaadóbban kezelte azokat. Szokása volt az is, hogy elment a temetőkapukhoz, és a magával vitt ételt és ízletes falatokat ott a rászorulók közt szétosztotta. Hazatérve magával vitte kopott ruhadarabjaikat és szegényes, szennyes rongyaikat. Otthon aztán vigyázva kimosta, gondosan megfoltozta, pontosan összehajtogatta, és meg is illatosította azokat, mintha csak magának az Úrnak tenne ezzel szolgálatot.
Franciska harminc éven át szolgálta a betegeket, és látogatta a kórházakat. Ebben az időben férje házában élt, ahonnan gyakran felkereste a Szűz Mária és a Szent Cecília kórházat a Tiberisen túl, továbbá a Szentlélekről nevezett kórházat, valamint a Campo Santón levőt. Ragályos betegségek idején nemcsak a testi betegséget gyógyító orvosokat volt nehéz megtalálni, de még a papokat is, hogy a szükséges lelki orvosságot nyújtsák. Ezért Franciska maga kereste fel, és vezette el a papokat azokhoz a betegekhez, akiket a bűnbocsánat szentségére és az Eukarisztia vételére már előkészített. Hogy pedig szándékát könnyebben megvalósíthassa, saját költségén tartott egy papot, aki az említett kórházakat felkereste, és az általa összeírt betegeket meglátogatta.
Forrás: Római Szent
Franciska életrajzából, amelyet a Tor de' Specchí obláták főnöknője,
Anguillária Mária Magdolna írt (Cap. 6-7, Acta Sanctorum Martii 2, *188-*189)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése