2013. március 18., hétfő

Tiszta lélekbe fogadjátok a Szentlelket!


Örvendjen az ég, és ujjongjon a föld (Zsolt 95, 11), azok miatt, akik izsóppal való meghintésre várnak, akik szellemi izsóppal tisztulnak meg majd annak erejéből, akit szenvedésekor nádszálra tűzött izsóppal itattak meg. Örvendezzenek a mennyei erők is. Készüljenek fel azok a lelkek, akik a mennyei Vőlegénnyel akarják eljegyezni magukat. Mert ez a pusztában kiáltónak szava: Készítsétek az Úr útját! (Mk 1, 2). 
Igazlelkűség fiai, fogadjatok tehát szót Jánosnak, aki buzdít titeket, hogy tegyétek egyenessé az Úr ösvényeit (vö. Mt 3, 3). Távolítsátok el az akadályokat és buktatókat, hogy nyílegyenesen haladhassatok az örök élet felé. Őszinte hittel készítsétek elő lelketeket, mint tiszta edényt, a Szentlélek befogadására. A bűnbánó megtérésben kezdjétek mosni ruháitokat, hogy amikor a menyegzős szobába behívnak, tiszták lehessetek. 
A Vőlegény ugyanis mindenkit hív, kivétel nélkül. Kegyelme bőségesen árad. Hírnökei hangos szavára mindannyian összegyülekeznek, végül azonban ő maga vizsgálja majd meg azokat, akik a keresztséget jelképező menyegzőre bemennek. 
Meg ne történjék hát egy jelentkezővel sem, hogy hallania kelljen: Barátom, hogyan kerültél ide, amikor nem is vagy menyegzőre öltözve (Mt 22,12) És bárcsak mindannyian ezt hallanátok: Jól van, te hűséges, derék szolga. Minthogy a kevésben hű voltál, sokat bízok rád: menj be Urad örömébe (Mt 25, 21). 
Eddig ugyanis még a kapun kívül álltatok. De hadd mondhassátok el mindannyian: Lakosztályába vezet be a király. Örvendezzék lelkem az Úrban. Mert felöltöztetett, és mint menyasszonyt, színarannyal díszített (Iz 61, 10). 
Ne legyen tehát akkor egyikteknek a lelkén se szeplő, se ránc, se más fogyatkozás. Nem úgy értem persze, hogy a kegyelem elnyerése előtt (hiszen meghívásotok éppen a bűn eltörlésére szól), hanem úgy, hogy amikor a kegyelmet megkapjátok, tiszta lelkiismeretetek majd szabadon működjék közre a kegyelemmel. 
Nagy dolog ez, testvérek, valóban! Komoly összeszedettséggel készüljetek fel rá. Iparkodjatok buzgó lélekkel ott állni Isten előtt, szemtől szemben az angyalok megszámlálhatatlan seregeivel. A Szentlélek készül lelketekbe bevésni jelét, ti pedig készséggel várjátok, hogy a nagy király besorozzon benneteket seregébe. 
Készülődjetek tehát, tegyetek meg minden előkészületet. Szerezzetek magatoknak, nem ugyan ragyogó köntöst, hanem szent félelemmel őrzött tiszta lelkiismeretet.

Forrás: Jeruzsálemi Szent Cirill püspök hitmagyarázataiból (Catech. 3, 1-3: PG 33, 426-430)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése