2013. március 17., vasárnap

Habemus Papam 7.

"Azért választottam a Ferenc nevet, mert a szegények egyházát szeretném." 

„Ne feledkezz el a szegényekről” - Assisi Szent Ferenc nyomán olyan egyházat szeretnék, amely kiáll a szegények, a béke és a teremtett világ védelmében, ezért választottam a Ferenc nevet. Az igazság, a szépség és a jóság keresése az összekötő kapocs a médiában dolgozók és az egyház között, ennek a hármas egységnek a hirdetése valamennyiünk feladata. Többek között ezeket a gondolatokat bízta Ferenc pápa 81 ország több, mint hatezer újságírójára, akiket március 16-án, szombaton délelőtt a vatikáni VI. Pál teremben fogadott. Az új pápa bensőséges hangú, rögtönzött szavakkal megosztotta névválasztása hátterét a média képviselőivel, akik között az első sorokban a Vatikáni Rádió magyar műsorának szerkesztői is helyet foglaltak. 

Elsőként Claudio Maria Celli érsek, a Pápai Tömegtájékoztatási Tanács elnöke köszöntötte a Szentatyát, bemutatva neki a Vatikáni Televíziós Központ, az Osservatore Romano napilap, a Vatikáni Rádió, a Szentszék Sajtóterme, valamint a nemzetközi sajtó újságíróit, operatőreit, fényképészeit. Kiemelte a média pozitív szerepét az elmúlt napok történelmi eseményeinek sodrában, amelybe a világ minden részéről bekapcsolódhattak az emberek az újságírók munkájának köszönhetően. Nagy megtiszteltetés, hogy az új pápa megválasztását követően szinte azonnal fogadta a sajtó munkatársait. Ezt tükrözte az a lelkesedés is, amellyel a VI. Pál terembe belépő Szentatyát fogadta a többezres tömeg. 

Ferenc pápa olasz nyelven mondott beszédét többször rögtönzött szavakkal egészítette ki, amelyeket taps kísért. Amikor pedig a hivatalos beszéd végére érve ránézett az újságírókra és azt mondta: Van, aki nem tudja, hogy Róma püspöke miért választotta a Ferenc nevet; Xavéri, Szalézi, vagy Assisi Szent Ferencre gondolt-e közben. Most elmesélem a történetet – mindenki lélegzetvisszafojtva hallgatta a pápát, aki egyszerű, közvetlen stílusban mintegy bizalmasan megosztotta névválasztása eredetét.

Elmesélte, hogy a konklávén régi jó barátja, Sañ Paolo nyugalmazott érseke, Claudio Hummes bíboros mellett ült. Amikor a szavazás kezdett „vészesen” a javára fordulni, barátja vigasztalta őt. Amikor pedig elérte a kétharmados többséget, és felcsattant a taps – amiért megválasztották az új pápát -, Hummes bíboros átölelte őt és azt mondta: „Ne feledkezz el a szegényekről!” Szegények… ez a szó behatolt az elméjébe és rögtön Assisi Szent Ferencet juttatta eszébe. 

Aztán ahogy tovább folyt a szavazás és mindenki letette voksát, Bergoglio bíboros a háborúkra gondolt, majd ismét Szent Ferencre, aki a béke embere volt. Így született meg a név a szívében: Assisi Szent Ferenc. A szegénység, a béke embere, a teremtett világ őrzője – és ma ugye nem vagyunk túl jó viszonyban a teremtett világgal. „Ó, hogy szeretnék egy szegény egyházat, amely a szegényekért él!” – kiáltott fel Ferenc pápa. 

Később aztán többen viccelődtek vele, mondván: „Inkább a Hadrián nevet kellett volna fölvennie, mert VI. Hadrián a reformok embere volt, és ma reformokra van szükség…” Mások pedig azt mondták: „Nem, nem, a Kelemen lett volna a megfelelő név. Hogy miért? XVI. Kelemenként „bosszút állt” volna XV. Kelemenen, aki feloszlatta a Jézus Társaságát”. Taps és nevetés kísérte Ferenc pápa tréfás szavait, aki ezután szeretetéről biztosította a sajtó képviselőit, köszönetet mondott fáradságos munkájukért.

Mint mondta, nem könnyű feladat bemutatni az egyházi eseményeket a világ számára, bár azok sem összetettebbek a politikai vagy gazdasági történéseknél. Ugyanakkor sajátosságuk az, hogy nem felelnek meg a világi logikának és ezért nem könnyű értelmezni és bemutatni azokat a széles és vegyes közönség számára. Az egyház emberi intézmény is annak minden velejárójával együtt, de alapvetően nem politikai, hanem spirituális természetű, nem más, mint Isten népe, Isten szent népe, amely zarándokúton halad Jézus Krisztus felé. 

Csak ebben a távlatban érthető meg teljességében a katolikus egyház működése. A középpontban Jézus Krisztus áll, nem pedig Péter utóda, a főszereplő pedig végső elemzésben a Szentlélek. Ő sugallta XVI. Benedek döntését az egyház javára, ő irányította a bíborosokat imáikban és döntésükben. Erről nem szabad elfeledkeznünk, amikor ezeknek a napoknak a történéseiről beszélünk.

A tömegtájékoztatásban dolgozóktól tudást, érzékenységet, tapasztalatot kíván munkájuk, valamint különös figyelmet az igazság, a jóság és a szépség iránt. Ez a figyelem hozza őket közel az egyházhoz, amelynek épp az a feladata, hogy az igazságot, a jóságot és a szépséget hirdesse – mondta még Ferenc pápa áldását adva a nemzetközi sajtó képviselőire a VI. Pál teremben tartott audiencián.

Forrás: Vatikáni Rádió


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése