2013. február 13., szerda

Szerzetes Testvérek lelkigyakorlata


Miközben Magyarországon több helyen szoktak szervezni papoknak szóló lelkigyakorlatokat, valamint házaspárokat és egyedül élő embereket is sokszor meghívnak lelki napokra, kifejezetten csak a szerzetes testvéri élettel foglalkozó lelkigyakorlatot sokkal nehezebb találni. Ezért 2013. június 7-től 9-ig szerzetes testvéreknek szóló hétvégi lelkigyakorlatot szervezünk a budatétényi Szent Arnold Lelkigyakorlatos Házban.
Pár célt is kitűztünk a lelkigyakorlat elé.
Elsősorban szeretnénk, hogy a más szerzetesekkel való találkozás révén a szerzetes testvérek még jobban megerősödjenek testvéri hivatásukban. Ezen kívül abban is reménykedünk, hogy más rendekhez tartozó testvérekkel találkozva a lelkigyakorlat résztvevői újra átelmélkedhetik hivatásuk sajátosságait, hiszen az egyházban működő különböző rendek kiegészítik egymást. 

 

Miről lesz szó?


A lelkigyakorlatos beszédek és beszélgetések leginkább a szerzetestestvéri hivatásról fognak szólni, mivel a résztvevőknek nem papi, vagy házas, hanem szerzetestestvéri hivatásuk van, melyet különböző szerzetesi karizmákra támaszkodva valósítanak meg. A lelkigyakorlat vezetője Lányi Béla testvér lesz, aki Budapesten született, majd pedig verbitaként különböző országokban szolgált: először Európában, később Amerikában, jelenleg pedig Ázsiában.
Kedves Testvérünk! Szívesen válaszolunk, ha bármilyen kérdésed lenne. Elérhetőség itt.

Ha szeretne jelentkezni bármelyik programunkra,
legyen szíves, töltse ki az alábbi jelentkezési lapot
vagy hívja 06-30-749-1379 illetve 06-1-424-0347 telefonszámunkat.


Forrás: Szent Arnold Lelkigyakorlatos Ház - http://www.szentarnold.hu



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése