Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepének
közeledtével Nagy Enikő készített interjút Deák Hedvig domonkos
nővérrel, a Női Szerzetesrendek Konferenciájának elnökével.
– Mit keresnek a lányok a rendekben? Miért lehet számukra vonzó az egyik,
s miért kevésbé a másik? Egyáltalán mennyire jelentkeznek a fiatalok
szerzetesnőnek?
– Jelentkezhetnének többen
is… Azt látom, hogy a belépők olyan közösségeket keresnek, amelyek segítenek az
Istentől kapott hivatás kibontakoztatásában, persze nem karrierépítésként értve
ezt. Aki belép egy rendbe, általában komoly elhatározással teszi, mindenekelőtt
azért, hogy közelebb kerüljön Istenhez. Ezért fontos, hogy a rendben olyan élő
közösség fogadja, amely segíti, támpontokat nyújt számára az Úrhoz vezető úton.
Általában azokba a rendekbe jelentkeznek a fiatalok, amelyekről tudni lehet,
hogy ott erős a szerzetesi közösség. Érdekes például, hogy a szemlélődő
életformának különös vonzása van. Az is fontos szempont, hogy az adott rendben
legyen egyfajta generációs folytonosság, legyenek fiatalok. A szerzetesi életre
vágyók kitűnően ráéreznek arra is, hogy milyen a kapcsolat a rendtársak között,
a közösség ugyanis ezen keresztül hat kifelé. Szintén lényeges szempont lehet a
láthatóság is. Bár akadnak a megszentelt életet élők között olyanok, akik a
világban élve, láthatatlanul akarnak kovásszá lenni, a szerzetesi identitás
egyéni és közösségi dimenzióját erősíti, ha a rendhez tartozásnak van látható
megnyilvánulási formája is, például a szerzetesi ruha, amely jel lehet mások
számára, megszólíthatóvá teszi az embert. S a liturgia szépsége is hívogathat.
– Azt mondja,
jelentkezhetnének többen is szerzetesnőnek. Hogyan lehetne még vonzóbbá tenni
ezt a hivatást a lányok számára?
– Ahhoz, hogy a szerzetesi
hivatás mint lehetőség egyáltalán eszébe jusson valakinek, olyan közegre van
szükség, amelyben jelen van a gondolat: nemcsak a megfogható, anyagi világban
találhatunk értelmet az életünknek, Isten nem fogyasztani hívja az embert. Ma
hiányzik a hivatás kultúrája. A média sem közvetíti a világ felé azt az
üzenetet, hogy a szerzetesi élet jó választás lehet. Talán néhány
„hollywoodi" film kellene, amely arról szólna, milyen remek dolog a
szerzetesség! Kevés alkotással találkozni, amely életszerűen mutatja be ezt a
hivatást, és vonzó képet fest a női szerzetesek életéről. Például a Ments meg, Uram! című film ilyen: egy nemi erőszak és
gyilkosság miatt halálra ítélt férfi lelkét egy nővér próbálja megmenteni, ő
készíti fel a halálra, bemegy hozzá, beszélget vele... A hivatás kialakulásához
szükség van keresztény közösségekre is, amelyekben fogható a Jézussal való
barátság, a neki adott élet öröme. Ha valaki ezt megtapasztalja, nem lesz nehéz
elköteleződnie valami mellett, vagy lemondania bármiről, hiszen az élete olyan
távlatot kap, amely mindennek új értelmet ad. Alapvetően azonban nem mi,
szerzetesek vonzzuk a fiatalokat, hanem Isten. Felesleges azon gyötrődnünk,
hogyan lehetnénk vonzóbbak. Nem marketing ez, nem valamiféle terméket kell eladnunk!
Ha egy karizma hiteles, és a rendtársak meggyőződéssel élik azt, akkor a
közösség „magától" lesz vonzó mások számára is.
– Mondhatjuk
azt, hogy ma kihívást jelent szerzetesnőnek lenni?
– Néhányan ellenségesek,
mások közömbösek, de a legtöbben azért bizalommal közelednek hozzánk. Tőlem
például már többen kértek áldást vagy imát az utcán. Az általában jellemző
közöny és pesszimizmus azonban megnehezíti a dolgunkat. Ebben a jövőtlen
életérzésű világban ugyanis nem könnyű elhinniük az embereknek, hogy Isten
szeretne valamit kezdeni velük. Szerzetesnőnek lenni kiteljesítő életforma,
sőt, merem mondani: emberségünk leggazdagabb kibontása. Nem önmegvalósítást
jelent, hiszen Isten valósít meg minket, s nem mi magunkat, de mégis valami
olyasmi, mert a szerzetesi élet Istenre irányítja valónkat. Ebben a hivatásban
igazán önmagunk lehetünk, Isten akarata, elképzelése szerint, ráadásul nem
egyedül, hanem közösségben.
- Nőnek lenni
jó dolog. Szerzetesnőként hogyan élhető meg a nőiségünk?
– Női létünk két legfőbb
aspektusát: a jegyesit és az anyait remekül megélhetjük szerzetesként. Az
előbbit a Krisztussal való személyes kapcsolatban, a neki való önátadásban. Az
utóbbit pedig azáltal, hogy a szerzetesi életben mindig ott van az életadás
másokért az imában és az értük végzett szolgálatban. A női szerzetesség tehát
egyfajta lelki anyaságot jelent.
Nagy Enikő
Forrás: Új Ember, 2013. febr. 3., 9. old./
Gratuitas Szerzetesteológiai Intézet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése