2013. február 25., hétfő

Keresztút papi és szerzetesi hivatásokért - XII. Jézus meghal a kereszten


Beteljesedett – sóhajt fel az Úr. Az új és örök szövetség legfőbb papja bemutatta véres, engesztelő és az egész világ üdvéért felajánlott áldozatát. A szentmisében ez az áldozat valóságosan és lényegileg megjelenik az oltáron Krisztus rendeléséből és a papság szolgálata által. Örök időkre szóló áldozatot vitt véghez és rendelt az Úr. Mindannyiunkért. (rövid csend)


– Jézus Krisztus, Főpapunk és Áldozatunk, aki saját vére által hatolt át az egeken!
– Irgalmazz nekünk!

Irgalmazz nekünk, Urunk, ha a papjaid vezetésével ünnepelt szentmisét elmulasztottam vagy semmibe vettem azt, hogy tevékeny részvételre hívtál meg. Bocsásd meg mulasztásaimat, ha nem adtam meg neked a szentmisében az illő hódolatot, ha nem erősítettem meg tanúságtételem által testvéreimet, vagy ha nem fordítottam elég figyelmet a személyesen nekem szóló ajándékaid elfogadására és befogadására.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése