2012. november 6., kedd

Schönstatti Márianővérek Világi Intézménye


A közösség hivatása: családi és ifjúsági pasztoráció. 


A Schönstatti Márianővérek Világi Intézménye egy közösség a Schönstatti Apostoli Mozgalom közösségei között. 
A Schönstatti Márianővérek a legrégebben, 1926-ban, létrejött – egyházjogilag később lehetővé vált – világi intézmény. Kentenich atya így fejezte ki, milyen szándékkal alapított női közösségeket: „Semmi sincs, ami Istenhez annyira hasonló, mint egy nemes nő, … a kedves Szűzanya testvére, amilyennel szívesen szeretném az egyházat megajándékozni.”

A Nemzetközi Schönstatt Mozgalom, s azon belül a Márianővérek célja a „világ krisztusivá való máriás átalakítása”. A rend tagjai a mai világban élve olyan korszerű személyiségekké akarnak válni, akik keresztény női mivoltukban Máriát veszik példaképül. Ez történhet a Schönstatt Mozgalom többi közösségének: az ifjúságnak, nőknek, családoknak a szolgálatában, vagy egyéb egyházi vagy világi foglalkozásukban – a lelkipásztorkodásban, nevelésben és képzésben, az egészségügyben, szeretetszolgálatban, a misszióban vagy valamilyen szabadfoglalkozás területén – vagy éppen a kontemplatív életre szóló meghívást követve az örökimádó nővérközösségben. Ők Schönstattban élnek külön rendházban (kontemplatívák).

A Schönstatti Márianővérek nem tesznek fogadalmat, hanem ún. „szerződéses szentelés“ útján kötik magukat a közösséghez, az Egyházhoz. Lényeges eleme lelki életüknek, hogy szentelésüket igyekeznek folyamatosan lélekkel áthatni, és szentelésük megújításával magukat naponta szabadon Istennek ajándékozni.

A közösségnek már a kommunista időszakban is volt kapcsolata Magyarországon. 1992-ben Pilisszentléleken vásároltak egy házat és egy márianővér átköltözött Ausztriából Magyarországra. A legközelebbi nővérközösség Bécsben van. Innen jártak a nővérek Magyarországra, ifjúsági pasztorációt végezve, lelki napokat tartva, kapcsolatban a családmozgalommal, inspirálva az ún. zarándokszentély mozgalmat. Mindezt a munkát az itt élő magyarországi megbízott kíséri figyelemmel és koordinálja. Az ország különböző részein vannak ifjúsági csoportok, a nyári fiú- és leánytáborokon – 7 éves kortól – kb. 150 fiatal vesz részt.

Kapcsolatot tartanak a romániai magyarokkal, különösen a leányifjúsággal és a papokkal. Közösségüknek két magyar noviciája és egy jelöltje van, akik az itthoni és a szomszédos országokban élő magyarok között végzendő apostoli munkára készülnek.

Az egész világon jelen van a rend 2800 nővérével. Európa legtöbb országában Oroszországtól Skóciáig vannak schönstatti márianővérek, a legtöbben Németországban, Lengyelországban, Csehországban, Ausztriában és Svájcban valamint Olaszországban. Európán kívül Chílében és több dél-, és közép-amerikai országban, valamint az USA-ban, Ausztráliában (a Fülöp-szigetek-kel), Indiában, Dél-Afrikában és Közép-Afrikában (Burundiban) van tartományuk. 
 
Egyházjogi státusz: pápai jogú világi intézmény (institutum saeculare) 
A közösség jogi személy. 




A közösség nemzetközi központja:
M. Jacoba Kesselheim Generaloberin
Cím: Berg Schönstatt 1.; D-56179 Vallendar; Németország
Tel.: 0049+(261)64-04-1; fax: 0049+(261)64-04-432 

A közösség magyar központja: 
Schönstatt-Ház
(a mozgalom pártolóinak találkozóhelye, lelki központja) 
Pertschy M. Aquila
Cím: 2500 Pilisszentlélek, Ifjúság u. 8.
Tel.: (33)426-080 



Forrás: Magyar Schönstatt Család - http://csaladok.schoenstatt.hu/



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése