Nagy József (1964–2012)
Dr. Nagy József teológiai tanár életét röviden így foglalhatom össze: szenvedés és szolgálat.
Akárcsak a nagy ószövetségi próféták (Sámuel, Keresztelő Szent János) esetében, szüleinek későn született egyetlen gyermeke volt. Kiskorától fogva súlyos asztmában szenvedett. A betegségét csak tetézte az erős gyergyói levegő. Ezért már 5. osztályos korától el kellett hagynia családi otthonát, szülőföldjét, és idegenbe kényszerült. Marosvásárhelyen élt és tanult nyolc éven keresztül.
A város viszont nem maradt számára „idegen”, Keresztelő Szent János temploma kegyelmet és megnyugvást nyújtott, elemi és középiskolái tudást kölcsönöztek, a diákok és a felnőttek körében sok jó barátra talált. Marosvásárhely a kezdeti „idegenség” után így alakult át legszeretettebb otthonává, és az is maradt mindvégig. Itt nyiladozott papi hivatása. Tanulóévei alatt minden nap reggel a 6 órás szentmisén és az esti ájtatosságon rendszeresen ministrált. Szolgálatkészsége és lelkesedése már ekkor látszott. Számára elfogadott tekintély és példa volt a város nagy papja, Léstyán Ferenc főesperes-plébános, akinek lelkipásztori módszereivel és papi elkötelezettségével nemcsak ifjúi évei alatt ismerkedett, hanem káplánjaként is.
Nagy Józsefnek, a fiatal papnak jutott az a feladat, hogy megszervezze és vezesse a Marosvásárhelyen létesített kövesdombi egyházközséget. Plébánosi szolgálata nem volt hosszú, mert főpásztorai (dr. Jakab Antal, Bálint Lajos, dr. Jakubinyi György) értékelték szorgalmát, kiváló nyelvismeretét, teológiai műveltségét, és Gyulafehérvárra rendelték. Papi életének hosszabb idejét – szorgos és lelkiismeretes munkával – Gyulafehérváron töltötte. Rövid ideig a Papnevelde könyvtárosa, majd hirtelen bekövetkezett haláláig tanára volt. Megbízatásai mellett autodidakta módon képezte magát. Nyelveket tanult (német, francia, olasz), valamint a görögöt és részben a hébert, hogy a Szentírás tudós tanára lehessen. A Szentírásnak nemcsak olvasója és művelője volt, hanem egészen elkötelezettje, „szerelmese.” Az igét Chiara Lubich szellemében élte. Lelkes tagja és szellemi motora volt az erdélyi fokolárénak. Sok áldozatot hozott azért, hogy paptestvéreivel együtt lehessen.
Életművének tekintette a Katolikus Magyar Bibliatársulat megalapítását és működtetését. Ezen az intézményén keresztül nagyon sok családhoz eljuttatta nemcsak az Újszövetséget, hanem az Ó- és Újszövetséget magában foglaló teljes Szentírást. Erdély minden régiójában szentírás-olvasó és értelmező csoportokat szervezett. A szó nemes értelmében „mindent” megtett azért, hogy a katolikus hívek megismerjék a Szentírást, és annak szellemében éljenek.
Szívén viselte a gyulafehérvári papi szeminárium és a Kolozsváron indított Római Katolikus Teológia Kar sorsát. Derekasan kivette részét a mindkét helyszínen lévő szakok (pasztorálteológia, hittanárképző) ideiglenes és végleges akkreditálásában. Bár állandó katedrája Gyulafehérváron volt, több alkalommal tartott kurzust Kolozsváron is. 2012 tavaszán elvállalta a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Kara Pasztorálteológia Intézetének tanulmányi igazgatóságát. Alig ismerkedett meg új feladatkörével, eltávozott körünkből.
Dr. Nagy József egészen pap volt. Papi életét a szolgálat jellemezte. Fáradhatatlanul dolgozott. Tette mindezt súlyos asztmája, egyéb betegségei ellenére. Krisztussal együtt hordozta keresztjét úgy, hogy az emberek észre se vegyék a testében lévő „tövist”. Mosolygós arca fájdalmának minden vonását eltakarta.
Szeretett másokat felvidítani. Igaz, hogy szinte egy viccet sem tudott köhögés nélkül elmondani, hallgatóit lenyűgözte és megnevettette. Egyszóval: vidám lélek volt. Betegségére sohasem panaszkodott. Különleges esetekben az édesapja által vásárolt harmonikáját addig használta (kegyelettel), amíg az végleg elromlott. Életvidámságát Krisztustól kölcsönözte. Elég gyakran a magányosan végzett (el nem hagyott) napi szentmiséi, szentírás-olvasásai, imádságai olyan erővel töltötték el, hogy súlyos betegsége ellenére is mosolyt sugárzott. Ajkát panaszos szó nemigen hagyta el. Amikor 2008-ban doktori tézisét nyilvánosan védte, elérzékenyült, a jelenlevők előtt könnyeivel küzdve vallotta be, hogy őt – testi szenvedései miatt – régóta foglalkoztatta Jézus Krisztus „önkiüresedése” (kenózisa). Saját szenvedésével került közelebb a krisztusi kenózishoz. Meggyőződése volt, hogy Krisztusnak „a megtestesülésben történő leereszkedés valósága lehetővé tette számára, hogy minden emberit magára vegyen, szolidárissá váljék történelmünkkel, annak drámai és bűnös vonatkozásaiban is. Felemelkedésében ennek következtében mindent magához tud vonzani […] És Krisztus ezen üdvözítő útvonalának szívében található a kereszt, mert pontosan ott, a kereszten valósította meg legmélyebben az eggyé válást az emberiséggel. […] Jézus a kereszten bemutatta a szeretet módját és mértékét. […] Megtapasztalta a megsemmisülést. Átélte a teljes önkiüresedést, egészen addig, hogy az Atyától való elhagyatottságot is átélte […] Kiáltásával a kereszten Jézus érthetővé teszi számunkra az isteni agapé szentháromságos misztériumát: a megtestesült Ige önmagát ajándékozva, és az önajándékozásban egészen az elhagyatottság és a halál mélységéig elmenve valósítja meg önmaga identitását az Atyával való egységben…” (idézetek Nagy József doktori téziséből).
Tudtuk, és Krisztus keresztjének titkáról oly sokat elmélkedő József testvérünk is tudta, hogy súlyos betegsége miatt nem éri meg az öregkort. Orvosai már 30 évvel ezelőtt, amikor felvételire jelentkezett a Gyulafehérvári Teológián, visszafogottan nyilatkoztak, 40 évet sem adtak neki. Ezért is ültük meg örömmel a 30. és 40. születési évfordulóit. Számítgattuk a 40 utániakat, de az 50-hez nem jutottunk el. Ezt már az égben üli, megszűnt számára az idő, mert az örökkévalóság részese lett. Most már az örök boldogságba jutott paptestvérünkhöz, szeretett kollégánknak mondhatjuk: Nagy József tanár úr, nagy ajándék voltál számunkra! Hiányzol nekünk! De amint hitted, élted és tanítottad, hogy „Krisztus a kereszten magasba emelve, ami halál, feltámadás és az Atyához való visszatérés is egyszerre, mindenkit magához vonz és egyesít”, minket is megvigasztal hited/hitünk, hogy téged is magához vonzott, és vele vagy.
Marton József
Forrás: Vasárnap/Gyulafehérvári Érsekség
Dr. Nagy József teológiai tanár életét röviden így foglalhatom össze: szenvedés és szolgálat.
Akárcsak a nagy ószövetségi próféták (Sámuel, Keresztelő Szent János) esetében, szüleinek későn született egyetlen gyermeke volt. Kiskorától fogva súlyos asztmában szenvedett. A betegségét csak tetézte az erős gyergyói levegő. Ezért már 5. osztályos korától el kellett hagynia családi otthonát, szülőföldjét, és idegenbe kényszerült. Marosvásárhelyen élt és tanult nyolc éven keresztül.
A város viszont nem maradt számára „idegen”, Keresztelő Szent János temploma kegyelmet és megnyugvást nyújtott, elemi és középiskolái tudást kölcsönöztek, a diákok és a felnőttek körében sok jó barátra talált. Marosvásárhely a kezdeti „idegenség” után így alakult át legszeretettebb otthonává, és az is maradt mindvégig. Itt nyiladozott papi hivatása. Tanulóévei alatt minden nap reggel a 6 órás szentmisén és az esti ájtatosságon rendszeresen ministrált. Szolgálatkészsége és lelkesedése már ekkor látszott. Számára elfogadott tekintély és példa volt a város nagy papja, Léstyán Ferenc főesperes-plébános, akinek lelkipásztori módszereivel és papi elkötelezettségével nemcsak ifjúi évei alatt ismerkedett, hanem káplánjaként is.
Nagy Józsefnek, a fiatal papnak jutott az a feladat, hogy megszervezze és vezesse a Marosvásárhelyen létesített kövesdombi egyházközséget. Plébánosi szolgálata nem volt hosszú, mert főpásztorai (dr. Jakab Antal, Bálint Lajos, dr. Jakubinyi György) értékelték szorgalmát, kiváló nyelvismeretét, teológiai műveltségét, és Gyulafehérvárra rendelték. Papi életének hosszabb idejét – szorgos és lelkiismeretes munkával – Gyulafehérváron töltötte. Rövid ideig a Papnevelde könyvtárosa, majd hirtelen bekövetkezett haláláig tanára volt. Megbízatásai mellett autodidakta módon képezte magát. Nyelveket tanult (német, francia, olasz), valamint a görögöt és részben a hébert, hogy a Szentírás tudós tanára lehessen. A Szentírásnak nemcsak olvasója és művelője volt, hanem egészen elkötelezettje, „szerelmese.” Az igét Chiara Lubich szellemében élte. Lelkes tagja és szellemi motora volt az erdélyi fokolárénak. Sok áldozatot hozott azért, hogy paptestvéreivel együtt lehessen.
Életművének tekintette a Katolikus Magyar Bibliatársulat megalapítását és működtetését. Ezen az intézményén keresztül nagyon sok családhoz eljuttatta nemcsak az Újszövetséget, hanem az Ó- és Újszövetséget magában foglaló teljes Szentírást. Erdély minden régiójában szentírás-olvasó és értelmező csoportokat szervezett. A szó nemes értelmében „mindent” megtett azért, hogy a katolikus hívek megismerjék a Szentírást, és annak szellemében éljenek.
Szívén viselte a gyulafehérvári papi szeminárium és a Kolozsváron indított Római Katolikus Teológia Kar sorsát. Derekasan kivette részét a mindkét helyszínen lévő szakok (pasztorálteológia, hittanárképző) ideiglenes és végleges akkreditálásában. Bár állandó katedrája Gyulafehérváron volt, több alkalommal tartott kurzust Kolozsváron is. 2012 tavaszán elvállalta a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Kara Pasztorálteológia Intézetének tanulmányi igazgatóságát. Alig ismerkedett meg új feladatkörével, eltávozott körünkből.
Dr. Nagy József egészen pap volt. Papi életét a szolgálat jellemezte. Fáradhatatlanul dolgozott. Tette mindezt súlyos asztmája, egyéb betegségei ellenére. Krisztussal együtt hordozta keresztjét úgy, hogy az emberek észre se vegyék a testében lévő „tövist”. Mosolygós arca fájdalmának minden vonását eltakarta.
Szeretett másokat felvidítani. Igaz, hogy szinte egy viccet sem tudott köhögés nélkül elmondani, hallgatóit lenyűgözte és megnevettette. Egyszóval: vidám lélek volt. Betegségére sohasem panaszkodott. Különleges esetekben az édesapja által vásárolt harmonikáját addig használta (kegyelettel), amíg az végleg elromlott. Életvidámságát Krisztustól kölcsönözte. Elég gyakran a magányosan végzett (el nem hagyott) napi szentmiséi, szentírás-olvasásai, imádságai olyan erővel töltötték el, hogy súlyos betegsége ellenére is mosolyt sugárzott. Ajkát panaszos szó nemigen hagyta el. Amikor 2008-ban doktori tézisét nyilvánosan védte, elérzékenyült, a jelenlevők előtt könnyeivel küzdve vallotta be, hogy őt – testi szenvedései miatt – régóta foglalkoztatta Jézus Krisztus „önkiüresedése” (kenózisa). Saját szenvedésével került közelebb a krisztusi kenózishoz. Meggyőződése volt, hogy Krisztusnak „a megtestesülésben történő leereszkedés valósága lehetővé tette számára, hogy minden emberit magára vegyen, szolidárissá váljék történelmünkkel, annak drámai és bűnös vonatkozásaiban is. Felemelkedésében ennek következtében mindent magához tud vonzani […] És Krisztus ezen üdvözítő útvonalának szívében található a kereszt, mert pontosan ott, a kereszten valósította meg legmélyebben az eggyé válást az emberiséggel. […] Jézus a kereszten bemutatta a szeretet módját és mértékét. […] Megtapasztalta a megsemmisülést. Átélte a teljes önkiüresedést, egészen addig, hogy az Atyától való elhagyatottságot is átélte […] Kiáltásával a kereszten Jézus érthetővé teszi számunkra az isteni agapé szentháromságos misztériumát: a megtestesült Ige önmagát ajándékozva, és az önajándékozásban egészen az elhagyatottság és a halál mélységéig elmenve valósítja meg önmaga identitását az Atyával való egységben…” (idézetek Nagy József doktori téziséből).
Tudtuk, és Krisztus keresztjének titkáról oly sokat elmélkedő József testvérünk is tudta, hogy súlyos betegsége miatt nem éri meg az öregkort. Orvosai már 30 évvel ezelőtt, amikor felvételire jelentkezett a Gyulafehérvári Teológián, visszafogottan nyilatkoztak, 40 évet sem adtak neki. Ezért is ültük meg örömmel a 30. és 40. születési évfordulóit. Számítgattuk a 40 utániakat, de az 50-hez nem jutottunk el. Ezt már az égben üli, megszűnt számára az idő, mert az örökkévalóság részese lett. Most már az örök boldogságba jutott paptestvérünkhöz, szeretett kollégánknak mondhatjuk: Nagy József tanár úr, nagy ajándék voltál számunkra! Hiányzol nekünk! De amint hitted, élted és tanítottad, hogy „Krisztus a kereszten magasba emelve, ami halál, feltámadás és az Atyához való visszatérés is egyszerre, mindenkit magához vonz és egyesít”, minket is megvigasztal hited/hitünk, hogy téged is magához vonzott, és vele vagy.
Marton József
Forrás: Vasárnap/Gyulafehérvári Érsekség
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése