Szent
Charbel Makhlouf Kelet nagy misztikusa és aszkétája, a maronita egyház három
nagy szentjének egyike. Charbel szavai szerint papnak lenni csakis egyet
jelent: a Golgota útját, és azt, hogy Isten jelenlétének tanúi legyünk a
világban.
Youssef Antoun Makhlouf az
észak-libanoni Bkaakafra (Biqa-Kafra) nevű, hegyi faluban született 1828. május
8-án, a család ötödik gyermekeként. Maronita vallású édesanyja szigorúan
megkövetelte a családban az imát, a napi rózsafüzért és a szentmisén való
részvételt. Youssef két testvére is szerzetes lett.
A fiút a falubeliek szentnek
kezdték nevezni alázatossága és imádságos lelkülete miatt. Sokat imádkozott egy
barlangban, egy kis Szűzanya-kép előtt térdepelve. Gyakran felkereste Tanois
nevű szerzetes nagybátyját lelki beszélgetésre, közös imádságra. Egy
alkalommal, eltévedt kecskéjét keresve, egy cédrus közelében imádkozván hangot
hallott: „Hagyj el mindent, és kövess engem!”.
Hallgatva az isteni szóra,
1851-ben titokban elhagyta családját, és belépett a Mayfouki Boldogasszony
kolostorba. Egy év noviciátus után átkerült az Annaya-i Szent Maron kolostorba,
és a Libanoni Maronita Rend szerzetese lett. A korai antiochiai egyház
mártírjának, Charbel nevét vette fel, aki 121-ben szenvedett vértanúságot.
Édesanyja kétségbeesetten kereste és kerestette. A kolostroban megtalált fiát
az elöljárók és Tanois jelenlétében kérlelte, hogy térjen haza; de a fiú
kitartott döntése mellett, mondván, hogy ez útra Isten hívta meg. „Ha nem
lennél jó szerzetes, azt mondanám neked: gyere haza. De most már tudom, hogy az
Úr az ő szolgálatára akar téged – mondta édesanyja a leírások szerint. Majd így
fohászkodott az Úrhoz „áldjon meg és tegyen szentté téged!”
Charbel engedelmes és
alázatos szerzetes volt, sokat dolgozott és tanult, letette a hármas
fogadalmat, majd elöljárói elküldték a Kfifan-i Szent Ciprián kolostorba, a
szemináriumba. Lelkében hatalmas láng gyúlt a Szentírás, az Oltáriszentség és a
Szűzanya iránt. 1859. július 23-án szentelték pappá. Szavai szerint papnak
lenni csakis egyet jelent: a Golgota útját, és Isten jelenlétének a tanúja
lenni a világban. Egész éjszakákat töltött imádsággal; de napközben élte a
szerzetesek életét. Jó gyóntató pap lévén sokan felkeresték, s szentgyónás után
nagy örömmel tértek haza tőle az emberek. 16 évet élt az Annaya-i Szent Maron
kolostorban.
Példáértékűen gyakorolta az
engedelmességet elöljárói iránt, szigorúan betartotta a monasztikus
szabályokat. Aszkétikus életet élt, kereste a lemondásokat és az önmegtagadást,
teljesen szabad volt a világtól; életét visszavonhatatlanul az Úr és a lelkek
üdvösségének szolgálatába állította.
Isteni sugallatra arra kérte
elöljáróját, hogy hadd vonuljon remeteségbe, az anyakolostorhoz tartozó Szent Péter
és Szent Pál kolostorba. Elöljárója eleinte vonakodott megadni az engedélyt, ám
egy csodálatos isteni jel hatására megkapta az engedélyt: Charbel olajat kért a
lámpásába, ám, hogy próbára tegyék, vizet öntöttek bele. A lámpásban mégis
fellobbant a láng. Így 1875. február 15-én megkezdte a vágyott remeteéletet:
magány, csend, ima, az Oltáriszentség imádása, mezei munka. Sosem hagyta el a
remeteséget, csak előljárója parancsára. Mindig térdre borulva imádkozott az
Oltáriszentség előtt, nem egyszer az egész éjszakát imádságban töltve.
Már életében szentként
tisztelték és egyszerű imájára csodák történtek. Súlyosan megbetegedett, 1898
decemberében az átváltoztatás után nem tudta folytatni a szentmisét.
Szerzetestársa segített befejezni a szentmisét. Elkezdődött nyolc napig tartó
agóniája. Ajkán nem szűnt meg az imádság: „Igazság Atyja, íme a Te Fiad, aki
halálra adta önmagát, hogy elégtételt adjon értem… Fogadd el kezemből az
áldozatot, és felejtsd el minden bűnőm, amelyet a Te színed előtt követtem
el…”. Jézus és Mária nevét hívta segítségül, valamint Szent Pétert és Szent
Pált, a kolostor patrónusait. 1898. december 24-én, karácsony vigíliáján halt
meg. A kolostor temploma mellett temették el.
Csodás események miatt a
sírjából kiemelt koporsóját a kolostor templomának egyik oratóriumában
helyezték el. Teste épen maradt.
Sírját a világ négy égtája felől keresik fel a zarándokok. Közbenjárására sok
csodás imameghallgatás és gyógyulás történt.
VI. Pál Pápa 1965. december
5-én boldoggá, majd 1977. október 9-én szentté avatta.
Forrás: Magyar Kurír
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése