Loyolai Szent Ignác a jezsuita rend alapítója

Ignác származása és ifjúkora

Ignác, eredeti nevén Iñigo López de Loyola, 1491-ben született egy baszk nemesi család sarjaként. Udvari apródként, később lovagként ambiciózus tervei voltak, amint későbbi bizalmasai utalnak rá, bátor volt „a játékban, a nők körüli forgolódásban, a verekedésben és a hadakozásban. Megkísértette a test, és le is győzte”.

A fordulat

Iñigo nem volt hivatásos katona. A spanyol király felhívására azonban hadba indult, mint lovag. 1521 pünkösd vasárnapján Pamplona várának védelmében súlyosan megsebesült egy francia ágyúgolyótól. Az egyik lába azonban rövidebb maradt a másiknál. Hosszú ideig otthon kellett feküdnie, loyolai kastélyukban. Olvasnivalót kért, de csak Jézus élete volt kéznél, és egy Szentek élete. A sebesült először kedvetlenül lapozgatta őket, de aztán egyre jobban elámult, s végül egészen e művek hatása alá került.

Manréza

Először a szent remeték nagy vezekléseit és hosszú imádságait próbálta utánozni. Díszes nemesi ruháját egy koldus rongyos öltözetével cserélte fel, és egy Manréza nevű kis város melletti barlangba vonult vissza, ahol majdnem egy egész évet töltött. Ez az időszak először a küzdelem ideje volt, a már-már kétségekig fokozódó lelki gyötrődésé, később pedig a misztikus átalakulásé.

Itt született meg a Lelkigyakorlatos könyv magja, amely később nagy segítségére volt abban, hogy társakat verbuválva közelebb vigye Istenhez a világot.

A tanulmányok időszaka

Sok terv, tapasztalat, kudarcélmény után Ignác arra jutott, hogy tanulnia kell.

Több mint tíz évet szentelt a tanulásnak, többek közt Párizsban és Barcelonában. Gyerekekkel kellett együtt ülnie az iskolapadban, hogy latinból az elemi ismereteket elsajátítsa. Közben azonban nagy figyelmet szentelt az embereknek is.

Mindez persze nem ment nehézség nélkül. Apostoli munkálkodását egyesek gyanakodva nézték, ezért többször is az inkvizíció börtönébe került, de mindig felmentették. 

A Jézus Társasága születése 

Már Barcelonában fölébredt benne a vágy, hogy néhány embert maga köré gyűjtsön. Azonban csak Párizsban sikerült neki közösséget kovácsolnia. Az első társak: François Xavier, Pierre Favre, Diego Laínez, Simon Rodrigues, Nicolas Bobadilla, Alfonso Salmerón voltak. Miután elvégezték nála a lelkigyakorlatokat, arra a következtetésre jutottak, hogy „teljesen szakítanak a világgal, és a szegénység és a kereszt útjára lépnek”. Ideáljuk az apostolok élete volt.

1534. augusztus tizenötödikén közös fogadalommal pecsételték meg barátságukat Párizsban. Elhatározták, hogy segítenek a lelkeknek, és elmennek a Szentföldre; ha azonban egy éven belül nem sikerül oda eljutniuk, vagy ha nem maradhatnak tartósan Palesztinában, akkor Rómában felajánlják szolgálataikat a pápának.

Tanulmányaik befejezése és papszentelésük után Velencében várták a lehetőséget, hogy a Szentföldre induljanak. Ez azonban meghiúsult. Így elmentek Rómába jelentkezni a pápánál.

Itt lelkipásztori munkákkal és lelkigyakorlat adással kezdtek foglalkozni. A nép nyelvén ők voltak a „zarándok papok”. Közben vártak a pápa döntésére: hova is küldi őket? Hosszas tanácskozás után elhatározták, hogy közösségüket renddé alakítják át, amelynek „Jézus Társasága” lesz a neve. 1540. szeptember huszonhetedikén elkészült a Regimini Militantis Ecclesiae című ünnepélyes dokumentum, amellyel III. Pál pápa jóváhagyta az új alapítást.

Ignác mint általános elöljáró

Társai egyhangúlag Ignácot választották meg első generálisuknak.

Ignác jó tíz évig dolgozott a Rendalkotmányon, ami főleg misztikus imáiból nőtt ki, de a szabályok létrehozásában szerepe volt a tapasztalatnak, a társaival való tanácskozásnak, más szerzetesrendek tanulmányozásának és az alapos megfontolásnak is.

Mindemellett a Rend ügyeinek intézése is Ignác vállát nyomta. A Jézus Társasága gyorsan terjedt Európa szerte; Indiában és Távol-Keleten az első jezsuiták elkezdték a missziós munkát. Létrejöttek az első jezsuita kollégiumok, többek közt a Római Kollégium (a mai Gergely egyetem).

Ignác betegeskedései mellett is fáradhatatlan volt. Egyszer maga is megállapította: „Harminc esztendő alatt akár esett, akár fújt, semmi nem tartott vissza attól, hogy az Isten szolgálatára tervbe vett munkát órára pontosan el ne kezdjem”.

1556. július harmincegyedikén véget ért Ignác földi élete. Titkára azt írta, hogy úgy halt meg, mint bárki más, de műve, a Jézus Társasága, kb. ezer taggal szilárdan állt. Ignácot 1622-ben avatták szentté, s ünnepét a következő évben felvették a római naptárba.

Milyen ember volt Szent Ignác?

Egy bizalmas barátja e szavakkal jellemezte: „Ignác atyánkban nagyszerű természet és átfogó szellem párosult egymással. Ezeknek az adottságoknak a birtokában, és Urunk kegyelmével minden erejét latba vetette, hogy nagy dolgokat vigyen végbe, és minden tette csupa tűz volt. Akár a Társaságot nézi az ember, amelyet alapított, akár a Lelki gyakorlatokat, úgy találja, hogy csupa életet árasztó szeretet, csupa lobogás, soha nem nyugvó buzgalom, állandó felhívás és ösztönzés a lelkek tettre kész megsegítésére.” Szent Ignácra semmi sem lehet jellemzőbb, mint életének, a Lelkigyakorlatok egész szellemének és a rendi szabályok fő irányvonalának rövid, de találó foglalata:

Omnia ad maiorem Dei gloriam - Mindent Isten nagyobb dicsőségére.

Forrás: Jezsuiták