A szatmárnémeti Székesegyházban, július 6-án, szombaton, 11 órától
Barta Barnabás növendéket diakónussá, Giurgiu Daniel diakónust pedig pappá
szenteli Nm. Ft. Schönberger Jenő püspök. A közelgő esemény előtt Giurgiu
Daniel diakónust kérdeztük.
Riporter: Kérem röviden mutatkozzon be: hol született, hol
végezte tanulmányait, mit mondana el magáról, a személyéről?
Giurgiu Daniel: 1986 április 29-én születtem Nagybányán, tanulmányaimat ott
kezdtem, majd 2001-ben felvételt nyertem a bákói Szent József Teológiai
Líceumba. A kisszeminárium elvégzése után és az érettségi megszerzésével
folytattam a megkezdett utat. Nm. és Ft. Schönberger Jenő püspök engedélyével a
Gyulafehérvári Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézetbe felvételiztem, és
voltam a Szatmári Egyházmegye szeminaristája. Az első két év elvégzése után a
Püspök atya Magyarországra küldött, hogy a tanulmányaimat a váci Borromeó Szent
Károly szemináriumban folytassam, valamint a magyar nyelv ismereteimet
elmélyítsem. Nagyszerű embereket ismerhettem ott meg, akikhez szép élmények
kötnek, akiktől sokat tanulhattam. Ezt követően tértem vissza Gyulafehérvárra
ahol idén végeztem, teológiai szakdiplomát szerezve a Kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem, valamint a római Pápai Lateráni
Egyetem részéről. Elmondhatom magamról, hogy a Jóisten egy nyugodt, türelmes,
békés jellemmel ajándékozott meg, valamint a megfelelő intelligenciával, hogy a
fejlődésemhez szükséges ismereteimet bővíthessem.
Mikor érzett először meghívást a papságra?
Hivatásom története nem természetfeletti meghívással
kezdődött, sokkal inkább mondhatom, hogy a papi hivatás gyermekkoromtól
kezdődően itatott át. Egyre tisztábbá és világosabbá vált számomra, fejlődött
és növekedett bennem, hogy pap akarok lenni. Négy éves koromtól kezdve
ministráltam a Szent Miklós - sokan Szent Antal-ként ismerik - templomban.
Annyira megszerettem a templomot és a ministrálást, hogy az óvodából is minden
nap elkéredzkedtem egy órával hamarabb, hogy elmehessek a szentmisére.
Olyan erősen vonzott a papi élet, hogy még a szobámban is kialakítottam
egy kis "kápolnát" ahol "szentmiséket tartottam", a
szomszédok pedig ministráltak. Nagyon szerettem a hittanórákat is mind a
templomban, mind pedig az iskolában - hamar megjegyeztem amit a pap bácsi vagy
a tanárok tanítottak a hitről, vallásról.
Mit jelent számára a papi hivatás, milyen előképe van a
papságról?
A papi hivatás számomra első sorban nagy ajándék Istentől,
amit úgy érzem, sosem tudok eléggé megköszönni. A papot emberek között jelen
levő emberként látom - meghívott és kiválasztott, Istennek ajánlott élettel. A
pap az a személy, aki embertársai mellett van az örömökben és a bánatban is, az
ünnep pillanataiban, de a nehéz helyzetekben is, amikor a fájdalom megpróbál. Ő
az, aki újból meggyújtja a remény lángját, és mutatja az utat Isten felé. A pap
Isten szolgája, de az embereké is, és ebben az odaadásban megtalálja
boldogságát. Olyan személy, aki mellett felfedezheted és megélheted a tiszta
lélekből forrásozó boldogságot. Nem utolsó sorban pedig a pap az a személy, aki
Isten kegyelméből bemutatja a legszentebb áldozatot és kezében a kenyér és a
bor átváltozik Krisztus testévé és vérévé, amit aztán a lelkünk eledeleként
magunkhoz veszünk.
Volt-e olyan papi-, egyházi személy, aki mély benyomást
tett Önre életpéldájával, tanúságtételével, és esetleg segítette a pálya
megválasztásában?
A Mindenható erre a részletre is odafigyelt. Már
határozottan kijelenthetem, látom, érzem, ahogy alkotása jelen van az emberek
között. Amikor elkezdtem ministrálni Heinrich Ferenc atya misézett abban a
templomban. Az ő példája, ahogy beszélt, ahogy viselkedett, Isten kegyelme és
áldása, amivel őt felruházta nagy hatással volt rám. Egyszerűen megszerettette
velem a templomot. Heinrich atyával előfordult, hogy egy vasárnapon öt
különböző helyen is szentmisén vettem részt. Elmondhatom, hogy nagyrészt az ő
érdeme, hogy eljutottam eddig. Nem feledkezhetem meg ugyanakkor a nővérekről
sem, akiknek a szomszédságában laktam, és akiktől sokat tanultam a vallásról,
de az életről is. Ugyanúgy pedig annyi és annyi pap és szerzetes, akik
segítettek és segítenek ma is, a közösségem hívei, akiknek ezúton is meg
szeretném köszönni.
Hogyan tekint vissza a teológiai évekre?
A szemináriumi évekre úgy tekintek, mint szép és
gyümölcsöző időre. Ott nyílt alkalom arra, hogy egyre jobban megismerjem
önmagam, hogy emberi és spirituális szempontból fejlődjek, de arra is, hogy
jobban megértsem azt a kegyelmi ajándékot, amit kaptam: a meghívást a papságra.
Elmélyíthettem kapcsolatomat Istennel, és megerősödhettem hivatásomban. Teológiai
tanulmányaim lehetőséget adtak rá, hogy mélyre haladjak a Jóisten
megismerésében, az egyházi tanokban. Tisztelettel adózom a tanáraim és
szemináriumi elöljáróim odaadásáért és türelméért, amivel segítettek, vezettek.
Szeminarista társaim barátsága és kollegialitása mindig örömforrás volt
számomra. Imádkozom, hogy a Jóisten áldja meg őket és vezesse egész életükben.
Hamarosan pappá szentelik. Milyen érzésekkel áll ennek
elébe?
Tekintve eddigi életemet, nem tudom nem észrevenni benne
Isten alkotását, gondviselését és szeretetét, amivel vezet. Igent mondtam
meghívásának, a vele való személyes kapcsolat megerősít utamon, ahogy az ima
is, és a tudat, hogy neki ajándékoztam magam, rá hagyatkoztam. Nincs annál
szebb, mint érezni az Ő tiszta, feltétel nélküli szeretetét, amivel meglátogat,
élni a kegyelmében, a jelenlétében - békével tölt el, és örömtől sugárzóvá
tesz. Ahogy megízleltem ezt a szeretetet - ami valóban egy belső erő -,
éreztem, hogy nem fordulhatok vissza, éreztem, hogy új élet kezdődött meg
számomra.
Nagyon várom a pillanatot, hogy pappá szenteljenek. De
tisztában vagyok azzal is, hogy nem vagyok méltó ilyen nagy ajándékra a
Jóistentől. A kezeibe helyezem magam, mert az iszap is, amellyel Jézus
meggyógyította a vakot - ha emlékezünk az evangéliumi részletre - látszatra nem
tűnt fontosnak, de Jézus kezében csodára volt képes. Szeretnék minél hasznosabb
eszköz lenni a világban alkotó Isten kezében. Egy olyan eszköz, melyen
keresztül közvetíti az általunk hordozott szeretetét.
Mit vár a papságtól, milyen pap szeretne lenni?
A papság által szeretnék minél több embert Isten
megismerésére, minél több lelket az üdvösség felé vezetni. Köszönöm a
Jóistennek a meghívást, és azt, hogy segített, eddig a pontig eljutni. Kérem
továbbra is a kegyelmét és az áldását, hogy olyan pap legyek, amilyennek Ő
akar, hogy alkosson általam, hogy az akaratát teljesítsem, hogy mindig hű
legyek hozzá.
Ön szerint hogyan, mivel kell egy pap Krisztus
megjelenítője legyen az emberek között?
Ahogy említettem, a papot emberek között élő embernek
látom, meghívott és kiválasztott, Istennek ajánlott. A pap az a személy, aki az
emberek mellett van, értük van, mondhatnám: Krisztushoz hasonlóan híd Isten és
ember között. Szolgálata által, életpéldája által, hite és megszentelt élete által
mutatja másoknak: létezik Isten, Ő mindenkinek a javát és az üdvösségét akarja.
Forrás: szatmar.ro
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése