Mi is az a szentignáci lelkiség?

Loyolai Szent Ignác egy kevéssé ismert mondása szerint lelkiéletünk során nagyon nagy az esélye annak, hogy tévedésbe essünk. Emlékiratainak feljegyzője szerint, a jezsuita rend e szent alapítója egyszer azt mondta, hogy az emberek kilencven, de az is lehet, hogy kilencvenkilenc százaléka téved el lelkiéletében. Mellbevágó kijelentés ez, bár maga Szent Ignác személyes életpályája is jó példa arra, hogy milyen vargabetűket írhatunk le Isten-keresésünk néha túlbuzgó, máskor kétségbeesett, de tapasztalat szerint mindig izgalmas igyekezetében. Sokak élete, köztük a szentek és mélyebbre nézve saját lelkiéletünk is tükrözi a remények és reménytelenségek, vagy Szent Ignác nyomán a vigaszok és vigasztalanságok e hullámzó váltakozását. Lelki tapasztalatunk egy fordulatos, belső megmozdulásokkal teli kaland, amely Jézus követésében ötvözi a szentek nyomában való járást és a teljesen egyedülálló mindenki által személyesen megélt tapasztalatot. A szentignáci lelkiség a személyes Isten-tapasztalat és Egyház-élmény biztos útján segít haladni, miközben a belső megmozdulások felismerésére és azok forrásának valamint céljának megkülönböztetésére teszi a hangsúlyt. Így, habár lelkiéletünkben tényleg fennáll az eltévedés veszélye, a lelkiségek, köztük a szentignáci lelkiség segítségével mégsem vagyunk eszköztelenek és magunkra hagyva legszebb és legfontosabb törekvésünk során.

A lelkiségek által nem csupán az eltévelyedéstől nyerhetünk oltalmat, hanem különböző korokban és azok szükségleteinek megfelelően a jobbra és többre törekvés formái is a Szentlélek e sajátos indítatásaiban jelentek meg. Ha csupán a szerzetesség által nyitott új utakra tekintünk, akkor itt említhetjük az első remeték sóvárgó sivatagi Istent-keresését, Szent Benedek hegyre épített szent városként világító közösségeit és Szent Ferenc Istenre hagyatkozó szelíd gyermeki bizalmát. A szentek sorában sokan vannak azok, akik a lelki megújulás új útjait építették az Egyházban. Loyolai Szent Ignác a 16. század sajátos forgatagában csatlakozott a szent újítók sorához. Sajátos időszak volt ez az emberiség történetében, hiszen e században a korábbi egységes európai társadalom és vallás összetartó szerkezetei széttöredeztek. Amerika felfedezése és a Reformáció egyszerre jelentettek külső és belső kihívást az Egyház számára, és átalakították a korábbi valóságokat és lehetőségeket. A kitágult földrajzi térben új életmódok, míg a vallási szakadás nyomán a hitélet új, egymással ütköző formái jelentek meg. Ez a kor sok tekintetben hasonlít mai világunkhoz. Az utóbbi évtizedek utazási és kommunikációs lehetőségei földrajzilag egy nagy faluvá tették világunkat, amelyben feloldódtak a korábbi határok. Mára átjárhatóvá és lakhatóvá vált az egész világ, ugyanakkor a lelki élet gyakorlása és a vallási formák terén soha nem látott áradat lepte el a világot. Nemhiába, hogy Szent Ignác a maga hasonlóan forgatagos korában felismerte a megkülönböztetés szükségességét, hogy általa megtalálja a célhoz vezető utat.

Szent Ignác meggyőződése, hogy lelki életében világos célt kell maga elé állítni, amit a következő szavakban foglal össze Lelkigyakorlatok című kézikönyvében: „Az ember arra van teremtve, hogy Istent, a mi Urunkat dicsérje, tisztelje és szolgáljon neki, és ezáltal lelkét üdvözítse.” (Lgy. 23) Közelebb hozva e talán a mai ember számára eléggé elvontnak tűnő célkitűzést, így fordíthatnánk le szentünk mondását: tekintsünk Istenre, hiszen Ő végtelenül jó, akit dicsérni, éppen e jósága miatt ésszerű és felemelő dolog. E végtelen isteni jóság ugyanakkor tiszteletre hív, hiszen minden számunkra és bennünk elérhető jó forrása is egyben. Végül pedig, e jó megvalósulását szolgálni saját életünkben és az emberek között olyan feladat, amely az emberi lélek üdvösségére szolgál. Szent Ignác számára minden jó forrása Isten, ezért mindenben, ami jó a jelenlévő Istent tiszteljük, és tiszteletünket mi sem teszi teljesebbé, mint a szolgáló szeretet, amely által biztosan Istenhez jutunk. A szentignáci lelkiség teljesen Istenre irányuló apostoli lelkiség, amelynek ima és tevékenységi tere az egész világ, törekvése mindenben megtalálni és megdicsőíteni Istent. E cselekvésben szemlélődő lelkiség képessé teszi az embert a mindennapok megszentelésére.

Célját tekintve tehát a szentignáci lelkiség nem különbözik a többi lelkiségtől. A különbség az általa ajánlott eszközök és azok használata terén jelenik meg. Szent Ignác a Lelkigyakorlatokban tárja elénk a lelki élet sajátos eszközeit, amelyek működése egyéni lelki tapasztalatként válik élővé mindenki számára. Sok lelki segítséget találunk még az általa szerkesztett jezsuita Rendalkotmányban, sok ezer levelében és a különböző életrajzi írásokban. A megkülönböztetés módszere, az elmélkedő és szemlélődő sajátos imamódok, valamint a napunkra visszatekintő szerető figyelem imája segíti az egyéni és közösségi haladást célunk felé. A lelki élet e gyakorlatainak végzése éppen annyira fontos, mint a testi gyakorlatoké, hisz általuk a Jézussal való szoros személyes kapcsolat hatja át az ember életét, és ez képesíti őt arra, hogy egyénileg és közösségben egyaránt megtalálja Isten akaratát. A lelki élet alapritmusa a folyamatos jóról jobbra haladás, vagyis az úgynevezett magis tapasztalata: „Mert gondolja meg mindenki, hogy annyira halad majd előre minden lelki dologban, amennyire kivetkőzik önszeretetéből, önakaratából és önérdekéből.” (Lgy. 189). Ebben a fokozásban életünk rendezése és Isten akaratának megismerése a két fő mozzanat. Így a Lelkigyakorlatok egyéni tapasztalatában a jóról jobbra haladás először a megtérés, majd a Jézus követésére való elköteleződés, a szenvedő megváltó Krisztussal való közösségvállalás és a feltámadás örömének mély lelki tapasztalatain keresztül jelenik meg. Mindezt azonban nem egy előre megírt forgatókönyv szerint, hanem az isteni kegyelem és az emberi szabadság találkozásában. Szükséges a szabadság, vagy az úgynevezett indifferencia, hogy ne hozzunk rendezetlen hajlamból születő döntést: „Szükséges ezért, hogy közömbösekké tegyük magunkat minden teremtménnyel szemben, ami szabad akaratunk döntésére van bízva és nincs neki megtiltva. Ugyannyira, hogy a magunk részéről ne akarjuk inkább az egészséget, mint a betegséget, a gazdagságot, mint a szegénységet, a tiszteletet, mint a gyalázatot, a hosszú életet, mint a rövidet, és következetesen így minden másban; egyedül azt kívánva és választva, ami jobban elvezet bennünket a célba, amire teremtve vagyunk.” (Lgy. 23) Mint az inga nyelve, az ember arra hajlik, amerre Isten akarata vonzza. Így, a szentignáci lelkigyakorlatok végzésének során Isten és ember szabadon megkötött szövetsége születik meg, legyen az akár a lelkigyakorlatok több napos vagy több hetes formájában, vagy akár a mindennapok imájában és negyedórás visszatekintésében, azaz az Examen-ben. Ezek olyan idők, amelyeknek a csendjében születik meg a jobb és több melletti elköteleződés. Jelenlegi Szentatyánk is a csendre biztat imánkban: „Imádkozzunk gyakrabban, hogy a csendben meghalljuk a hozzánk szóló Isten szavát.” (Pápai katekézis, Vatikán, 2011.05.11.) A szentignáci lelkiség gyakorlataiban sok a csend. Ha mi elhallgatunk, akkor meghalljuk Isten szavát, és belülről ízlelve azt jobb meggyőződésre jutunk. Habár a felsorolt hozzáállások és lelki eszközök többsége nem volt ismeretlen a korábbi lelkiségekben sem, mégis Szent Ignác volt az, aki azokat a Lelkigyakorlatok által egységes rendszerbe foglalta és kézikönyvként közzétette Isten megdicsőítése valamint az ember lelki útjának segítése céljából.   

A szentignáci lelkiség tehát először is céltudatossá tesz, majd a cél eléréséhez sajátos eszközöket ajánl. Harmadik fő jellemzőjeként a Katolikus Egyházzal való együttérzést és a tőle kapott küldetések sokszor hősies vállalását szeretném kiemelni. Ez a lelkiség, majd a belőle kinőtt jezsuita élet és eljárásmód már majdnem öt évszázada tesz embereket mindennapi vagy éppen az Egyház oltárain közbenjáró szentekké. Szentek és vértanúk hosszú sora áll előttünk, de itt csupán párat említünk meg az ismertek közül: Xavéri Szent Ferenc, a tüzes lelkű misszionárius, Kaníziusz Szent Péter, a nagy hittudós, Pázmány Péter, a nagyszombati egyetemalapító, vagy az erdélyi származású hősies lelkű Pongrácz István, kassai vértanú. Még sokáig sorolhatnánk azok számát, akik napjainkig a világ minden táján hitben, tudásban és a szeretet gyakorlásában Krisztus tanúi a világban. Ugyanígy apostoli művekben is maradandót alkottak Szent Ignác lelki utódai. Erdélyben megemlíthetjük a kolozsvári egyetem alapítását, vagy azokat az iskolákat, amelyekben a jezsuita rend tagjai tanították fiatalok generációit Gyulafehérváron, Marosvásárhelyen, Nagyszebenben, Nagyváradon, Szatmárnémetiben, Székelyudvarhelyen és más helyeken. A sajtóapostolság és a tudományok mellett nem jelentéktelen a lelki téren végzett munka, amely a jezsuiták egyik fő tevékenysége a mai napig. Templomok és lelkigyakorlatos házak tűzdelik a tájat, ahol a jezsuiták valaha is tevékenykedtek. Mai változó világunkban pedig az emberi szükségek és Isten akaratának megfelelően a szegények és menekültek segítése került sok helyen előtérbe. A szentignáci lelkiséget élők az Egyetemes Egyházon belül, annak hívására és a tőle kapott küldetésre válaszolva az Egyház által nagyra tartott Isten felé vezető apostoli úton járnak.

A jezsuita renden kívül még sokan magukénak érzik, ima és tevékeny életükben pedig élik a szentignáci hagyományt. Ugyan a jezsuita rendnek nincsen női szerzetesi ága vagy világi harmad rendje, de vannak női szerzetesi közösségek erdélyi magyar viszonylatban is, amelyek a szentignáci lelkiség ihletéből születtek, és vannak világi keresztények, akik élik ezt a lelkiséget. Erdélyi magyar viszonylatban a Jézus Szíve Népleányok Társasága már a múlt század elejétől tevékeny volt, és ma is folytatja munkáját a lelki és szellemi nevelésben. Az utóbbi évtizedekben a Segítőnővérek Társasága nyitott közösségeket Erdélyben, amelynek tagjai szellemi, lelki és szociális területeken tevékenykednek. A szerzeteseken kívül a világi keresztények számára is élhető a szentignáci lelkiség közösségi formája. Ők korábban a Mária Kongregációkba tömörültek, mint a jezsuiták fő munkatársai. A hatvanas évek végén e közösség a megújulás és a forrásokhoz való visszatalálás zsinati eszméinek hatására a Keresztény Élet Közösségei nevet vette fel, és átalakult autonóm világszintű egyházi közösséggé. A két év múlva 450. évfordulóját ünneplő KÉK ma világszerte több tízezer tagot számlál és szorosan együttműködik a jezsuita renddel és más ignáci közösségekkel. A világi keresztények számára ez a lehetőség megnyitja az utat a szentignáci lelkiség megélésére abban az élethelyzetben és munkában, amelyben vannak, anélkül, hogy ki kellene abból lépniük. A közösségben történő ima és megosztás segíti, hogy személyesen és együtt is megéljék a megkülönböztetés, a küldetés-vállalás, a kölcsönös támogatás és a kiértékelés jobbra és többre vezető ignáci útját.

Hadd álljon itt zárszóként Szent Ignác felajánló imája, amely képesít a kiüresedésre és a jó befogadására, hogy azt értékelve cselekvővé váljunk: „Vedd, Uram, és fogadd el teljes szabadságom, emlékezetem, értelmem és egész akaratom, mindenem, amim van és amivel rendelkezem. Te adtad nekem mindezt, Neked, Uram, visszaadom. Minden a Tiéd, rendelkezzél vele egészen akaratod szerint. Add nekem szereteted és kegyelmed, mert ez elég nekem.” (Lgy. 234) Szent Ignác útja a kettős bizalom útja: Isten bízik az emberben, hogy az ember is bízni tudjon Istenben. A szeretet így eggyé forraszt és soha el nem tévedhetünk. AMDG (Isten Dicsőségére)

Pakot Géza SJ

Forrás: Jezsuiták