2012. augusztus 4., szombat

A szerzetesi fogadalomtétel (professio) 1.

I. Tisztaság
A hivatás húsvéti jellege az egyes tanácsoknak megfelelően különböző szempontok szerint mutatkozik meg. Ugyanis a megváltás rendjének mértéke szerint kell értékelni és élni azt a tisztaságot, melyet a szegénységgel és az engedelmességgel együtt fogadtatok; ebben nyer választ Krisztus hívó szava: "...van, aki a mennyek országáért önként mond le a házasságról. Aki föl tudja fogni, fogja föl!" (Mt 19,11) Előzőleg Krisztus határozottan kijelentette: "...nem mindenki érti ezt, csak akinek megadatott" (Mt 19,11). Erről szól Szent Pál is a Korintusiakhoz írt levélben (lásd 1Kor 7,28-40). Ez a tanács elsősorban az emberi szív szeretetére irányul. A szegénység és főként az engedelmesség a szerzetesi fogadalomból a megváltói szeretetet emeli ki, a szüzesség pedig ennek a szeretetnek inkább a jegyesi jellegét. Nyilvánvaló, hogy itt arról a szüzességről van szó, mellyel "önként mond le valaki a házasságról"; a szüzesség a Megváltó iránti jegyesi szeretet kifejezője. Ebben az értelemben tanít az apostol: "...aki férjhez adja hajadon leányát, jól teszi, aki pedig nem adja férjhez, még jobban teszi" (lásd 1Kor 7,38). "A nőtlennek arra van gondja, ami az Úré: hogyan járjon az Úr kedvében" (1Kor 7,32), és "a nem házas asszony és a szűz arra gondol, ami az Úré, hogy testben és lélekben szent legyen" (1Kor 7,34).
Sem Krisztus, sem Szent Pál szavaiból nem következik a házasság lebecsülése. A tisztaság evangéliumi tanácsa csak utal arra a különleges lehetőségre, melyet az ember számára -- legyen az férfi vagy nő -- Krisztus, az "Úr" Jézus iránti jegyesi szeretet kínál. Hogy valaki "önként lemond a házasságról amennyek országáért", az nem csupán szabad lemondás a házasságról és a családi életről, hanem karizmatikus döntés, mely Krisztust választja egyedüli és kizárólagos jegyesként. Ez a választás nem csupán azt teszi lehetővé, hogy valakinek "arra legyen gondja, ami az Úré" hanem -- mert ez a "mennyek országáért" történik -- Isten eszkatologikus országát minden ember számára közel hozza a kor körülményei szerint, sőt bizonyos mértékben jelenvalóvá is teszi ebben a világban.
Ezáltal az Istennek szentelt személyek megvalósítják a megváltás egész rendjének legbensőbb célját: közelebb hozni lsten országát, mely természete szerint végső és eszkatologikus. A szüzességi fogadalommal Istennek szentelt személyek részt kapnak a megváltás rendjében, mert azzal, hogy szabadon lemondanak a házasságés a családi élet örömeiről, másrészt azáltal, hogy "magukat házasságra alkalmatlanná tették a mennyek országáért", e a mulandó világba hozzák az eljövendő föltámadás és az örök élet üzenetét (lásd Lk 20,34-36; Mt 22,30; Mk 12,25); az életét, mely Istenhez kapcsol a boldog színelátásban és az emberi szív minden szeretetét magában foglaló és átható szeretetben.

II. Szegénység
A szegénységre vonatkozóan mennyire kifejezőek a második korintusi levél szavai, melyek gondosan összefoglalják mindazt, amit erről az evangéliumban hallunk! "Ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét, mert értetek szegény lett, jóllehet gazdag volt, hogy az Ő szegénysége által ti meggazdagodjatok." (2Kor 8,9) E szavak értelmében a szegénység Jézus Krisztus megváltói kegyelmének belső struktúrájához tartozik. A szegénység nélkül érthetetlen az isteni ajándékozás misztériuma, melyben az ember részesült; ez az ajándékozás Jézus Krisztusban valósult meg. Az evangéliumban központi helyet foglal el a szegénység, a meghirdetett nyolc boldogság közül az első: "Boldogok a lélekben szegények" (Mt 5,3). Az evangéliumi szegénységben tárul föl az egész titok, "mely öröktől fogva el volt rejtve Istenben" (Ef 3,9). Csak akik ilyen módon szegények, csupán ők képesek bensőleg megérteni annak szegénységét, aki végtelenül gazdag. Krisztus szegénysége Isten végtelen gazdagságát rejti, sőt annak tévedhetetlen bizonysága. A gazdagság ugyanis, tudniillik maga az istenség, semmiféle teremtett jóban nem tud megfelelő módon megnyilvánulni. Kizárólag a szegénységben fejezheti ki magát, s ezért megfelelő módon csak a szegények, ti. a lélekben szegények érthetik meg. Közöttük Krisztus, az Istenember az első, ő, "aki gazdag volt és szegénnyé lett". Ő nemcsak tanítója, hanem hirdetője és kezese annak a megváltó szegénységnek, mely megfelel Isten végtelen gazdagságának és kegyelme kimeríthetetlen erejének.
Ezért az is igaz -- miként az Apostol mondja --, hogy "mi az ő szegénysége által váltunk gazdaggá". A Mester ugyanis annak a szegénységnek a hirdetője, mely gazdagít. Éppen ezért mondta az evangéliumi ifjúnak: "...add el, amid van... oszd szét... és maradandó kincsed lesz a mennyben" (Mt 19,21; lásd Mk 10,21;Lk 18,22). E szavakban fölszólítás van: sajátszegénységedből gazdagodjanak mások; e fölszólítás mélyén rejlik Isten végtelen gazdagságának bizonysága, azé a gazdagságé, mely az emberlelkébe árasztott kegyelem titkában magában az emberben éppen a szgénység által forrást fakaszt, hogy mások gazdagodhassanak; e forrás nem vethető össze az anyagi javak semmiféle bőségével; e forrásból, miként Istentől, úgy árad a jó mások számára. Ez az ajándékozás valósul meg Krisztus misztériumában, aki "szegénységével gazdaggá tett minket". Az evangélium lapjain látható, hogy e gazdagítás hogyan halad előre és éri el csúcspontját a húsvéti eseményben: Krisztus ugyanis, aki a kereszthalálban a legszegényebb, ugyanaz, aki föltámadása által az új élet teljességével mérhetetlenül gazdaggá tett minket.
Kedves testvérek és nővérek, ti, akik az evangéliumi fogadalom révén lélekben szegények vagytok, vállaljátok egész életetek folyamán Krisztusnak ezt az üdvözítő szegénységét: napról napra érlelődjék ez bennetek! "Elsősorban Isten országát és annak igazságát keressétek..." és a továbbiakat "mind megkapjátok hozzá' (Mt 6,33). Bárcsak bennetek és általatok beteljesednék a szegények, a lélekben szegények (lásd Mt 5,3) számára ígért evangéliumi boldogság! (lásd Lk 6,20)

III. Engedelmesség
Krisztus "mint Isten, az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez feltétlenül ragaszkodnia kell, hanem szolgai alakot öltött, kiüresítette magát, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember. Megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig" (Fil 2,6-8).
Szent Pálnak a Filippiekhez írt leveléből e sorok a megváltás lényegét érintik. Ebben az igazságban Jézus Krisztus engedelmessége különleges és meghatározó módon található meg. Ezt csak megerősítik a Rómaiakhoz írt levél szavai: "Ahogy egy embernek engedetlensége miatt mindnyájan bűnössé váltak, egynek engedelmességéért meg is igazultak" (Róm 5,19).
Az engedelmesség evangéliumi tanácsa Krisztus "mindhalálig" tartó engedelmességéből eredő meghívás. Mindazok, akik Krisztus "kövess engem" fölszólítására ezt a meghívást elfogadták, elkötelezték magukat -- amint a zsinat tanítja -- Krisztus követésére, aki "a kereszthalálig tartó engedelmessége által az embereket megváltotta és megszentelte" (Perfectae Caritatis, 14). Akik az engedelmesség evangéliumi tanácsát követik, eljutnak az üdvösség belső rendjének lényegéhez. E tanácsot megvalósítván különös módon kívánnak részesülni annak az "egynek" engedelmességében, akinek engedelmessége által "oly sokan lettek megigazultakká".
Nyugodtan mondhatjuk, hogy mindazok, akik az engedelmesség tanácsa szerint akarnak élni, különös módon ütközőponttá válnak a gonoszság misztériuma (lásd 2Tessz 2,7) és a megigazulás, valamint az üdvözítő kegyelem misztériuma között. Ebben a "helyzetben" hordozzák az emberi természet bűnre való hajlamának gyökereit, az "élet kevélységének" minden következményével -- a túlzott önszeretetből fakadó --, uralomvággyal és szolgálatmegtagadással, ugyanakkor az engedelmesség fogadalmával eltökélték magukat, hogy Krisztushoz hasonlóvá formálódnak, aki "engedelmességével az embereket megváltotta és megszentelte". Arra törekszenek, hogy az engedelmesség tanácsában megtalálják feladatukat Krisztus megváltói művében, és megtalálják saját megszentelődésük útját.
Ezt az utat jelölte meg Krisztus az evangéliumban, amikor gyakran szólt az Atya akaratának teljesítéséről, annak állandó kereséséről: "Az én eledelem, hogy annak akaratát teljesítsem, aki küldött, és elvégezzem, amit rám bízott" (Jn4,34). "Mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki küldött" (Jn 5,30). "Akiküldött, velem van, nem hagyott magamra, mert mindig azt teszem, ami tetszésére van" (Jn 8,29). "Nem azért szálltam alá a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem, hanem annak akaratát, aki küldött" (Jn 6,38). Ez az Isten akaratának teljesítésére irányuló készség emlékezetünkbe idézi a Zsoltáros messiási vallomását: "A könyvtekercsben rólam írva áll, hogy teljesítsem akaratodat. Parancsod, Istenem, örömmel tölti el szívemet" (Zsolt 40,8-9; lásd Zsid 10,7).
A Fiúnak ez az -- örömteljes -- engedelmessége a szenvedésben és a kereszten éri el tetőpontját: "Atyám, ha akarod, kerüljön el ez a kehely, de ne az én akaratom teljesüljön, hanem a tiéd!" (Lk 22,42; lásd Mk 14,36; Mt 26,42). Krisztus már a Getszemáni-kerti imában kész volt elfogadni az Atya akaratát, eltöltötte a fájdalom teljessége, és ez változott "a halálig, a kereszthalálig" tartó engedelmességgé, melyről Szent Pál beszél.
Az Istennek szentelt személyek az engedelmességi fogadalom révén alázatosan elszánják magukat arra, hogy elsősorban a Megváltó engedelmességét akarják követni. Jóllehet Isten akaratának elfogadása és törvénye iránti engedelmesség a keresztény élet bármely állapotának alapföltétele, mégis a"szerzetes állapotban", a "tökéletesség állapotában", az engedelmesség fogadalma, kedves testvérek és nővérek, mindegyikőtök lelkében megerősíti annak a szoros kapcsolatnak kötelezettségét, mely benneteket a "mindhalálig engedelmes" Krisztushoz fűz. Mivel pedig Krisztusnak ez az engedelmessége a megváltás művének benső és lényeges része, amint azt az idézett apostol szavai tanúsítják, ezért az engedelmesség evangéliumi tanácsának megvalósításában meg kell látnunk a megváltás rendjének sajátos mozzanatát, mely egész hivatástokat áthatja az Egyházban.
Ebből fakad, hogy valaki "feltétlenül készséges legyen a Szentlélek iránt", aki elsősorban az Egyházban tevékenykedik, mint azt elődünk, VI. Pál Evangelica Testificatio kezdetű apostoli buzdításában írta, de ugyanez tűnik ki szerzetesi közösségeitek konstitútcóiból is. Ebből fakad az a vallásos engedelmesség, mellyel az lstennek szentelt személyek, a hit szellemében a törvényes elöljáróik iránt viseltetnek, akik Isten helyettesei. Erre vonatkozóan fontos figyelmeztetést találunk a Zsidó levélben: "Engedelmeskedjetek elöljáróitoknak, és kövessétek őket, mert ők vigyáznak rátok abban a tudatban, hogy számot adnak lelketekről." A levél szerzője hozzáfűzi: "...hogy örömmel tehessék, nem sóhajtozva, mert az nem válnék javatokra" (Zsid 13,17).
Az elöljárók a maguk részéről vegyék fontolóra, hogy a szolgálat szellemében kell élniük a hatalommal, melyet az Egyház hivatala rájuk bízott; legyenek mindig készségesek és hallgassák meg testvéreiket, hogy jobban megértsék, mit kíván az Úr mindegyiküktől, de ugyanakkor szigorúan ragaszkodjanak döntés és rendelkezés dolgában ahhoz, amit megfelelőnek látnak.
Az így értelmezett alárendeltségből és engedelmességből ered a szolgálat lelkülete, mely egész életeteket az Emberfia példájához igazítja, aki "nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért" (Mk 10,45). Jézus Anyja az angyali üdvözlet és a megtestesülés döntő pillanatában, kezdettől fogva bekapcsolódott a megváltás üdvözítő rendjébe, amikor mondotta: "Íme az Úr szolgáló leánya, legyen nekem a te igéd szerint" (Lk 1,38).
Ne felejtsétek ezenkívül, kedves testvérek és nővérek, hogy az az engedelmesség, amellyel fenntartás nélkül Istennek szenteltétek magatokat az evangéliumi tanácsok fogadalmában, a belső szabadság egyedülálló jele, miként Krisztus szabadságának végleges kifejezője az ő "mindhalálig" való engedelmessége: "...odaadom életemet, hogy majd újra visszavegyem. Nem veszi el tőlem senki, magam adom oda..." (Jn 10,17-18). 

Forrás: II. János Pál pápa Redemptionis donum című apostoli buzdítása a szerzetesi közösségekhez a megváltás 1950. évfordulója alkalmából 1983-84-ben tartott rendkívüli szentévben


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése