2011. november 15., kedd

A magyarországi és fontosabb szerzetes közösségekről


Könyvajánlat

Puskely Mária: Szerzetesek (Zrínyi Nyomda Kiadója 1990)

Bevezető
Szerzeteseknek nevezzük azokat a megszentelt életállapotú férfiakat és nőket, akik meghatározott szabályok - régi magyar szóval „szerzet" vagy „szerzés" - szerint az engedelmesség, tisztaság és szegénység hármas evangéliumi tanácsára tett fogadalom alapján rendezik be közösségi életüket.
Istenre irányuló szeretetüket elsősorban imában, „imává vált" életükben fejezik ki (a világtól való elzártság, a klauzúra különböző fokozataival), továbbá azzal, hogy embertársaikban magát Krisztust szolgálják. Végeredményben valamennyi szerzetescsalád a nyugati szerzetesség atyja, Szent Benedek „Ora et labora" (Imádkozzál és dolgozzál) jelmondatának sokféle hangszerelésében keresi és váltja életté azt a karizmát, amelyet a Szentlélektől kapott a közösség szolgálatára.
Hogy hányféle szerzetesrend van a világon, azt kizárólag a jó Isten tudja! - bizonyára hallottunk már ilyen vagy ehhez hasonló megjegyzést. Nos, az évente megjelenő Pápai Évkönyv rendszeresen közöl pontos adatokat a szerzetesrendekre és szerzetes kongregációkra vonatkozóan. A kereken nyolcszáz férfiszerzetből és a jó másfélezer női szerzetből válogattunk itt össze egy csokorra valót.
Az ősi történelmi közösségekről, a férfi rendekről viszonylag könnyű forrásmunkát találni (lásd: Irodalom). Nehezebb azonban a női rendekről, kisebb-nagyobb kongregációkról megfelelő összefoglaló műre szert tenni. Ilyenkor az egyes szerzetek kisebb kiadványait, az alapító(k) életrajzát vagy egyszerűen a szentek életét kell kézbe venni. Aprómunka ez, elég nagy hibalehetőséggel.
Mivel az itt következő szerény összeállítás se teljességre nem törekszik, se pedig irodalmi, teológiai, egyháztörténeti stb. igénnyel nem lép fel, csupán némi információt kíván adni, az összeállító elnézését és türelmét kéri mindazoknak, akik hibát vagy hiányosságot fedeznek fel benne. Több évtized óta első kísérlet ez; remélhetőleg belátható időn belül megfelelő szakemberek teljesebb munkával ajándékozzák meg a magyar egyházat.
Az egyes szerzetek után némi irodalmi hivatkozás nyújt lehetőséget a további tájékozódásra. Igyekeztünk összegyűjteni valamennyi szerzetet, amely hazánk ezeréves történetéhez valamilyen módon kapcsolódott. Ha egy ilyen szerzetnek csak a férfi vagy a női ága volt ismert nálunk, itt mindkettő szerepel. Természetes, a nagy hagyományokkal bíró rendeket akkor sem mellőzhettük, ha elkerülték Magyarországot. Rajtuk kívül elsőbbséget élveztek a missziós rendek, hogy általuk is érzékeltessük a világegyház távlatait, és fokozott érdeklődéssel figyeltük az elmúlt években keletkezett rendeket, modern kezdeményezéseiket.
Az érdeklődők az Egyház hivatalos tanítását főképp a következő pápai megnyilatkozásokban tanulmányozhatják: Perfectae Caritatis zsinati határozat, VI. Pál Evangelica Testificatio kezdetű apostoli levele, valamint II. János Pál pápa Redemptionis Donum kezdetű apostoli buzdítása.
Szolgálja ez a szerény összeállítás a magyar egyház és társadalom belső megújulását, a szerzetesi élet felvirágzását: Isten dicsőségére és valamennyi testvérünk lelki javára.
Hálával tartozom mindazoknak, akik lehetővé tették e szerény összeállítás javított és bővített kiadását. Köszönöm a hozzám eljuttatott szóbeli és írott bírálatokat, értékes kiegészítéseket. Köszönöm a magyar és külföldi szerzetesek érdeklődését és nagylelkű segítőkészségét.
Külön köszönettel tartozom az Országos Széchényi Könyvtár munkatársainak, elsősorban dr. Kelecsenyi Gábornak, valamint dr. Dörnyei Sándornak. Számos részletkérdésben és a bibliográfia összeállításában kaptam tőlük segítséget.

1990. márc. 25., Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén

Puskely Mária Kordia S.S.N.D


Szeretettel ajánlom mindenkinek, akit a téma érint, vagy érdekel. Kezdeti lépésekhez, a közösségekkel való ismerkedéshez kiváló segítséget nyújt ez a két kiadást is megért kötet, és sokan köszönhetik ennek a hivatásuk mederbe kerülését akár úgy, hogy meghívásukban megerősödtek, akár azon a módon, hogy megtalálták a karizmáiknak, talentumaiknak megfelelő közösséget.

Puskely Mária nővér későbbi, a szerzetesség történetéről írt, magyar vonatkozásokat is tartalmazó nagy volumenű munkája a Kétezer év szerzetessége című kétkötetes kisenciklopédia szintén jelentős mű ezen a területen. 

Az internet világában egyes vélemények szerint kezd a nyomtatott irodalom háttérbe szorulni, azonban a statisztikák szerint nem elhanyagolható a mai napig a szerepe, sokan még mindig kitartanak a hagyományos papír alapú irodalom mellett. 

Az idő közben megváltozott adatokról és az újabb közösségekről a világhálón viszonylag friss információkat lehet találni. Ehhez a Concedo oldal is próbál segítséget adni az aktuális hazai lelki programok összegyűjtésével és a Magyarországon működő rendek, közösségek írásainak és elérhetőségeinek megadásával.

Szent Benedek

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése