Hogyan születnek hivatások?
Az egyik fontos pont, hogy látja-e a gyermek szülei példáján, hogy valóban oda
akarják adni magukat az Istennel való egységben. A hivatás gyökere is az
elajándékozás. Hivatáson értem a keresztény házasságot és a papi hivatást is.
Ott a gyökere mindkettőnek: el akarom-e magam ajándékozni? A házas és papi
hivatásnak a gyökere ugyanaz: az egység megélése Istennel. A szőlőtőhasonlat
nagyon jól kifejezi ezt. Jézus azt mondja: Maradjatok meg bennem! A halálban
nem történik más, mint hogy találkozunk Istennel, aki azért teremtett, hogy
teljesen az övé legyek. Ha a fal átszakad, s tiszta szívvel lépem át, akkor
találkozom azzal, aki egységre vágyik velem. A mennyország nem egy hely: a
mennyország Istennel egységben lenni. Azt szoktam mondani, a házasságban
valamilyen módon megéli az ember, milyen csodálatos már itt a földön
megízlelni, amire Isten teremtett: a személyes egységet. Ilyen módon mutat a
keresztény házasság Istenre. A papság és szerzetesség pedig jelként mutat rá.
Isten teljesen a magáénak akar, ezért azt az őrültséget teszem, hogy lemondok a
házasságról. Egyébként a cölibátus nem leértékelése, hanem felértékelése a
házasságnak: arról mondok le, ami a legdrágább. Lemondok a házasságról, a
családról, hogy jelévé váljak annak az Istennek, aki az ember számára egyedül
elég. (...) A papság és a szerzetesség a jel arra, hogy Isten személyes
egységre vágyik. Ez boldoggá tudja tenni az embert. Sokszor látni pap- és
szerzetes testvéreken, hogy Isten egészen boldoggá tudja tenni őket. Ez fontos
üzenet, annak üzenete, hogy Isten szeret bennünket.
A papi életnek is megvannak
a szenvedései, de Isten boldoggá tudja tenni az embert: hogy hogyan, az titok.
Amikor a legalapvetőbb hiányzik: a család, a házasság - az ember csonka marad.
Ez mégis természetfölötti jele annak, hogy Isten a boldogság. Egy család akkor
tud jó táptalajává lenni a papi és szerzetesi hivatásoknak, ha látja a gyermek
a szülei példáján, hogy Istenben van a boldogság. Hogy ők is Istenből élnek,
Istenben egyek. Jézus cölibátusának értelme az a titok, hogy ő egy az Atyával.
Ebbe az egységbe emeli be az embereket.
Részlet Dr. Roska Péter atya szentbeszédéből (Városmajori Jézus Szíve
Plébánia 2007. január 5.)
Forrás: Új Ember
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése