Nagy Szent Gergely pápának az evangéliumokról mondott szentbeszédeiből
Szolgálatunk tennivalói
Hallgassuk meg, hogy mit mondott az Úr akkor,
amikor igéjének hirdetőit útnak indította: Az aratnivaló ugyan sok, de a
munkás kevés. Kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat az aratásra (Lk
10, 2). A sok aratnivalóhoz képest kevés a munkás, és ezt csak szomorúan
állapíthatjuk meg. Vannak még ugyanis, akik meghallgatnak a jó hírt, de
nincsenek, akik hirdessék. Pedig tele van a világ papokkal, az Úr aratásában
mégis nagyon kevés munkást találunk, mert a papi szolgálatot elvállaltuk ugyan,
de a szolgálatunkkal járó kötelességünket már nem teljesítjük.
Fontoljátok meg azonban, kedves testvéreim,
fontoljátok meg, amit mondott az Úr: Kérjétek az aratás Urát, küldjön
munkásokat az aratásra. Tinektek kell tehát értünk imádkoznotok, hogy mi
meg tudjuk tenni, ami kijár nektek, nehogy lusta legyen a nyelvünk a
buzdításra, és ha már az igehirdetői állást elfoglaltuk, nehogy e némaságunk
vádoljon minket az igazságos bíró előtt. Gyakran megtörténik, hogy a saját
bűneik miatt van megkötve az igehirdetők nyelve. Gyakran pedig a hallgatóság
bűnös lelkülete akadályozza meg vezetőit abban, hogy eredményesen tölthessék be
igehirdetői szolgálatukat.
A Zsoltáros arról az esetről beszél, amikor az
igehirdető a maga bűnössége miatt nem tud gyümölcsözően beszélni: A
gonoszhoz így beszél Isten: Törvényeimet mit emlegeted? (Zsolt 49, 16).
Ezekielnél viszont arra céloz az Úr, hogy a hallgatóság bűne miatt nemül el az
igehirdetők ajka: A nyelvedet szájpadlásodhoz tapasztom, úgyhogy néma
leszel, és nem leszel olyan, mint a korholó férfiú, mert ellenszegülő nemzedék
ez (vő. Ez 3, 26). Mintha csak nyíltan azt mondaná, hogy azért veszem el
tőled az igehirdetés szavait, mert az a nép, amelyik cselekedetei által megvet
engem, nem méltó arra, hogy az igehirdetés által az igazság birtokába jusson.
Nem lehet tehát egykönnyen felismerni, hogy kinek a bűne miatt gyengül az
igehirdetés ereje. Azt azonban teljes bizonyossággal tudjuk, hogy a
lelkipásztorok némasága olykor a saját romlásukat is okozza, de mindig kárára
van a híveknek.
Van azonban más is, szeretett testvéreim, ami a
lelkipásztorok életmódjával kapcsolatban nagyon lesújt. Magamat is éppúgy vádolom,
nehogy valaki esetleg igazságtalannak érezze azt, amit megállapítok; igaz
ugyan, hogy a mostani zavaros közállapotok okozta helyzetemet akaratom ellenére
kell eltűrnöm.
Nagyon belemerültünk ugyanis a közügyekbe, és
amit megtiszteltetésből el kellett vállalnunk, az elvon attól, ami köteles
munkaként vár reánk. Az igehirdetés szolgálatát elhanyagoljuk, és - úgy vélem -
csak kárhozatunkra hívnak minket püspöknek, hiszen tisztségünknek csupán a
nevét, de nem a kötelezettségét vállaljuk. Mert azok, akik ránk vannak bízva,
hátat fordítanál? Istennek, és mi hallgatunk. Bűnökben vergődnek, és mi
kezünket sem mozdítjuk, hogy a bajukon segítsünk.
De hát mikor is tudnánk mások életét megjavítani,
ha egyszer a magunk életmódjával sem törődünk? Világi gondokba merülünk, és
bensőnkben annál érzéketlenebbek leszünk, minél feltűnőbben adjuk magunkat a
világi ügyekre.
Az Anyaszentegyház találóan adja ezeket a
szavaltál ellanyhult elöljárói ajkára: Elküldték szőlőt őrizni, s a magam
szőlejére nem vigyázhattam (Én l, 6). Igen, őrök lettünk a szőlőkben,
ezért a magunk szőlőjére már végképp nem vigyáztunk: számunkra idegen
tevékenységekbe gabalyodunk, a magunk szolgálatának a tennivalóit meg
elhanyagoljuk.
Forrás: Nagy Szent Gergely pápának az
evangéliumokról mondott szentbeszédeiből (287-288. oldal) (Horn. 17, 3, 14: PL
76, 1139-1140. 1146)
Cseh Péter Mihály káplán (Pécs, Kertvárosi
Plébánia)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése