2011. november 14., hétfő

"A világ tele van papokkal, de kevés az aratómunkás"


Nagy Szent Gergely pápának az evangéliumokról mondott szentbeszédeiből

Szolgálatunk tennivalói

Hallgassuk meg, hogy mit mondott az Úr akkor, amikor igéjének hirdetőit útnak indította: Az aratnivaló ugyan sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat az aratásra (Lk 10, 2). A sok aratnivalóhoz képest kevés a munkás, és ezt csak szomorúan állapíthatjuk meg. Vannak még ugyanis, akik meghallgatnak a jó hírt, de nincsenek, akik hirdessék. Pedig tele van a világ papokkal, az Úr aratásában mégis nagyon kevés munkást találunk, mert a papi szolgálatot elvállaltuk ugyan, de a szolgálatunkkal járó kötelességünket már nem teljesítjük.

Fontoljátok meg azonban, kedves testvéreim, fontoljátok meg, amit mondott az Úr: Kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat az aratásra. Tinektek kell tehát értünk imádkoznotok, hogy mi meg tudjuk tenni, ami kijár nektek, nehogy lusta legyen a nyelvünk a buzdításra, és ha már az igehirdetői állást elfoglaltuk, nehogy e némaságunk vádoljon minket az igazságos bíró előtt. Gyakran megtörténik, hogy a saját bűneik miatt van megkötve az igehirdetők nyelve. Gyakran pedig a hallgatóság bűnös lelkülete akadályozza meg vezetőit abban, hogy eredményesen tölthessék be igehirdetői szolgálatukat.

A Zsoltáros arról az esetről beszél, amikor az igehirdető a maga bűnössége miatt nem tud gyümölcsözően beszélni: A gonoszhoz így beszél Isten: Törvényeimet mit emlegeted? (Zsolt 49, 16). Ezekielnél viszont arra céloz az Úr, hogy a hallgatóság bűne miatt nemül el az igehirdetők ajka: A nyelvedet szájpadlásodhoz tapasztom, úgyhogy néma leszel, és nem leszel olyan, mint a korholó férfiú, mert ellenszegülő nemzedék ez (vő. Ez 3, 26). Mintha csak nyíltan azt mondaná, hogy azért veszem el tőled az igehirdetés szavait, mert az a nép, amelyik cselekedetei által megvet engem, nem méltó arra, hogy az igehirdetés által az igazság birtokába jusson. Nem lehet tehát egykönnyen felismerni, hogy kinek a bűne miatt gyengül az igehirdetés ereje. Azt azonban teljes bizonyossággal tudjuk, hogy a lelkipásztorok némasága olykor a saját romlásukat is okozza, de mindig kárára van a híveknek.

Van azonban más is, szeretett testvéreim, ami a lelkipásztorok életmódjával kapcsolatban nagyon lesújt. Magamat is éppúgy vádolom, nehogy valaki esetleg igazságtalannak érezze azt, amit megállapítok; igaz ugyan, hogy a mostani zavaros közállapotok okozta helyzetemet akaratom ellenére kell eltűrnöm.

Nagyon belemerültünk ugyanis a közügyekbe, és amit megtiszteltetésből el kellett vállalnunk, az elvon attól, ami köteles munkaként vár reánk. Az igehirdetés szolgálatát elhanyagoljuk, és - úgy vélem - csak kárhozatunkra hívnak minket püspöknek, hiszen tisztségünknek csupán a nevét, de nem a kötelezettségét vállaljuk. Mert azok, akik ránk vannak bízva, hátat fordítanál? Istennek, és mi hallgatunk. Bűnökben vergődnek, és mi kezünket sem mozdítjuk, hogy a bajukon segítsünk.

De hát mikor is tudnánk mások életét megjavítani, ha egyszer a magunk életmódjával sem törődünk? Világi gondokba merülünk, és bensőnkben annál érzéketlenebbek leszünk, minél feltűnőbben adjuk magunkat a világi ügyekre.

Az Anyaszentegyház találóan adja ezeket a szavaltál ellanyhult elöljárói ajkára: Elküldték szőlőt őrizni, s a magam szőlejére nem vigyázhattam (Én l, 6). Igen, őrök lettünk a szőlőkben, ezért a magunk szőlőjére már végképp nem vigyáztunk: számunkra idegen tevékenységekbe gabalyodunk, a magunk szolgálatának a tennivalóit meg elhanyagoljuk.

Forrás: Nagy Szent Gergely pápának az evangéliumokról mondott szentbeszédeiből (287-288. oldal) (Horn. 17, 3, 14: PL 76, 1139-1140. 1146) 

Cseh Péter Mihály káplán (Pécs, Kertvárosi Plébánia)





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése