2018. december 4., kedd

Melanie - 20. fogadalomtételi jubileum ünneplése

Melanie Zoll, a Regnum Christi Mozgalom megszentelt életű tagja szerzetesi fogadalomtételének 20 éves jubileumát ünnepeltük augusztus utolsó hetében. A világban élő szerzetesként immár 20 éve szereti és szolgálja Istent „teljes szívéből, teljes lelkéből, teljes elméjéből és minden erejéből”, aki sok áldással kísérte őt ezen az úton. Ezért adtunk közösen hálát egy ünnepi szentmisével, melynek keretében Melanie magyar nyelven újította meg hármas fogadalmát. A szentmisén Kecskeméti Rita előadásában elhangzó Ave Maria  tette számunkra még emlékezetesebbé az ünnepet. A szentmisét követően agapé várta az ünneplőket Krisztus Légiósai kamaraerdei rendházának udvarán.
 

Melanie Zoll még csak egy éve volt Magyarországon, de a neve már fogalommá vált közöttünk. Kedvessége, mosolya, játékossága, vidámsága, szeretete és bölcsessége sugárzott mindenkire, aki csak találkozott vele. Gyerekek, fiatalok és felnőttek egyaránt a szívükbe zárták. És miért e múlt idejű megfogalmazás? Mert szeptembertől Melanie Dallasban folytatja szolgálatát, így a hálatelt ünneplésbe bizony nem kevés szomorúság is vegyült a közeli elszakadás miatt.

Melanie rövid beszédében azonban vigasztalt minket: Isten akaratában megnyugodva és vezetésében szilárdan bízva indul Dallasba, mert hiszi azt, hogy Isten jóra fordítja azokat a dolgokat is, amiket most nehéz és fájdalmas eseményként élünk meg. Megosztotta velünk egy különleges élményét, amikor egy tavirózsákkal teli tóban úszott, ahol a vízfelszín felett látszó gyönyörű tavirózsák csak a valóság egyik oldala voltak; e rózsák víz alatti gyökérrendszere, amit búvárszemüvegén át látott, még csodálatosabb látványt nyújtott. Hasonlít ez a tó tehát világunkra, ahol Isten egészen más perspektívából szemléli a dolgokat, így azok minden várakozásunkat felülmúlóan bontakoznak ki majd egyszer, amikor meglátjuk értelmüket. Bízzuk ezért bátran a Jóistenre a dolgainkat. Imádságban pedig kísérjük egymást a jövőben is, amikor földrajzilag távol ugyan, de lélekben nagyon is közel leszünk továbbra is egymáshoz!

Forrás: Regnum Christi - http://regnumchristi.hu/cimoldal/melanie-20-fogadalomteteli-jubileum-unneplese#rc




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése