December 30-án, égi
születésnapján Tiszteletreméltó Andrea Beltrami szalézi szerzetes papra
emlékezik a Szalézi Család, aki rövid élete során megtestesítette a szalézi
karizma áldozatos oldalát.
A papi reverendát Don Bosco adta fel neki. Lelkesen kezdte a szerzetesi életet,
majd papnövendék társainak önkéntes betegápolója lett, miközben tüdőbajt
kapott. Betegségét türelemmel viselte. Naplójában azt írta, hogy nem a
betegséget kérte, hanem azt, hogy az Úrért szenvedhessen.
Andrea Beltrami 1870. június 24-én született Omegnában, Novara tartományában.
Családjában keresztény értékekben gazdag nevelést kapott. Sokszínű
egyéniség volt. Kamaszkorában kísértés érte a tisztaságát illetően, mivel sokat
beszélgetett egyik rossz erkölcsű társával. De a szentségek gyakori vétele
szilárd akaratával egyesítve segítették olyan gyermekké válni, akit mindenki
tisztel. Szülei azt akarták, hogy iratkozzon be a lanzói szalézi kollégiumba,
ahová 1883 októberében lépett be. Kimagaslott a tanulásban és a keresztény
erények gyakorlásában. Itt érett meg benne hivatástudata. Később így mesélte:
„Az Úr a szívembe ültetett egy belső meggyőződést, hogy az egyetlen számomra
kijelölt út a szalézi szerzetesség”. Édesanyja, mikor rábízta fiát a
novícius-mesterre, így szólt: „Csináljon belőle szentet!”
Szerzetesi ruháját 1886-ban kapta meg Foglizzóban Don Boscótól, aki a
későbbiekben ezt mondja róla: „Beltramiből csak egy van”.
1888-1889-ben, a Torino-Valsalicében töltött két év alatt magántanulóként két
hároméves kurzust végzett el, a megfelelő vizsgákkal lezárva. Ebben az
időszakban ismerte meg a lengyel August Czartoryski herceget, aki akkoriban
lépett be a rendbea. A herceg hamar megbetegszik, tüdőbajt kap, és Beltrami -
aki szinte azonnal lelki összhangba került vele - lesz az őrangyala, mind
Valsalicében, mind pedig a többi helyen, ahol a beteg a későbbiekben
tartózkodott. Így ír róla: „Tudom, hogy egy szentet, egy angyalt ápolok.”
Sajnos a beteség őt sem kíméli meg: ő is megbetegszik, megkapja a tüdőbajt, és
belső örömmel viseli szenvedéseit szent rendtársának iskolájában.
Szeretetáldozatként ajánlotta fel magát a bűnösök megtéréséért és a szenvedők
vigasztalódásáért, magáévá téve a mottót: „Sem meggyógyulni, sem meghalni,
hanem élni a szenvedésért.” Nem akart meggyógyulni. „Ez a kereszt őrülete. Az
örökkévalóságban meglátjuk kinek volt igaza.”
Andrea Beltrami tökéletesen megélte a szalézi karizma áldozatos oldalát, Don
Bosco szellemében. A szalézi szerzetest, Variara Alajost, aki akkor még
filozófiát tanult Valsalicében, mélyen megérintette a személyisége, és tőle
merítette a később általa alapított Szent Szívek Leányai Kongregáció gyökereit:
Jézussal együtt örömmel élni meg az áldozatos hivatást.
Miután Cagliero püspök pappá szentelte, teljesen az elmélkedésnek és az írói
apostolkodásnak adta életét. Életszentségre törekvő égő vággyal fogyasztotta
önmagát a folyamatos munkában és a fájdalomban. A rend szabályait teljes
pontossággal betartotta, nagyon szerette Don Boscót és a szalézi rendet. Abban
a négy évben, ami pappá szentelése után még megadatott neki, folyamatosan
imádkozott és írt. Figyelemre méltó Szalézi Szent Ferenc műveinek kritikai
kiadása, melynek első köteteit ő fordította olaszra. Sikeres író volt, könyveit
a szenvedés elfogadása jegyében írta.
Amikor 1897. december 30-án meghalt, csupán 27 éves volt. Holtteste
szülőfalujában, az omegnai templomban pihen.
A boldoggá- és szenttéavatási eljárást 1911. április 21-én kezdték meg, 1966.
december 5-én tiszteletre méltóvá nyilvánították.
Forrás: Szaléziak
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése