2012. január 1., vasárnap

„Uram, tégy engem békéd eszközévé”


Boldog Kalkuttai Teréz anya élete

Teréz anya - családi nevén Agnes Gonxha Bejaxhin - 1910. augusztus 27-én született Skopjében, a mai Macedóniában. 21 éves korában tette le első fogadalmait, majd 1937-ben az örökfogadalmat. A Teréz (Teresa) nevet a Loreto rend missziós nővérei közé belépésekor vette föl az indiai Kalkuttában. Először a bengáliai részleg egyik iskoláját vezette. Az őt követő nővérek jó része egykori iskolás tanítványai közül kerültek ki. 1946-ban "hívást kapott a hivatáson belül". Megfogadta, hogy a "szegények legszegényebbjeit" fogja szolgálni, azokat az embereket, akiket szó szerint hagynak az utcán meghalni.  Alázatosan és engedelmesen az engedélyek megérkezése után 1948-ban elhagyta a kolostort a Kalkutta nyomornegyedébe költözött. Iskolát, majd otthont nyitott, ahol a súlyos beteg emberek békében és tisztességben halhattak meg. Szolgálta a leprásokat, AIDS betegeket és mindenkit, akikről elfelejtkeztek és akiket magukra hagytak.
1950-ben megalapította a Szeretet Misszionáriusai rendet. 1959-ben megnyílt az első Kalkuttán kívüli ház, Dranchiban, majd egy újabb Delhiben. 1979-ben Nobel-békedíjat kapott. Folytatta munkáját annak ellenére, hogy a média sztárolni kezde. A születésszabályozás és abortusz kérdésében mutatott kategórikus elutasító véleménye nagy vitát kavart.

A Szeretet Misszionáriusai rend

1. A rend felépítése

Teréz Anya rendje nyolc ágból épül fel:
I. Aktív női ág - Sisters Missionaries of Charity (MC.) (Alapítás: 1950. Kalkutta)
II. Aktív férfi ág - Brothers MC. 1963. Kalkutta
III. Szemlélődő női ág - Sisters MC-Contemplative (1976.,New York)
IV. Szemlélődő férfi ág - Brothers MC-Contemplative (1977.,Róma)
V. Misszionárius atyák - Fathers MC. (1984.,Róma)
VI. Világi fogadalmasok - Lay Missinaries of Charity (LMC.) 1984. Róma
VII. Teréz Anya munkatársainak nemzetközi mozgalma - International Movement of Co-Workers of Mother Teresa (1969.,Róma)
VIII. Beteg és szenvedő munkatársak - Sick and Suffering Co-Workers of Mother Teresa (S-SC.) (1952.,Kalkutta)

2. A rend lelkisége

A Szeretet Misszionáriusai rend lelkisége és felépítése A rend minden tagja a keresztfára feszített, haldokló Jézus szomjúságát hivatott csillapítani a szegények legszegényebbjeinek szolgálata által. A lázas betegek tényleges szomjával, a hajléktalanok kitaszítottságával, a magányos öregek túlzó ragaszkodásával, a haldoklók néma tekintetével szól Jézus: Szomjazom a lelkek szeretet után. Szeresd bennem embertársadat, hogy ő megtaláljon engem a te szereteted által, mert én vagyok az út az igazság az élet. A Szeretet Misszionáriusai rend virágzásának, terjedésének és erejének titka a szomjazó Jézus.

Forrás: Teréz anya magyarországi segítői - www.terezanya.hu

3. Boldoggá avatása

A Szentszék Teréz anya halálát követően elindította a boldoggá avatási eljárást, amely az első lépés a szentté avatás felé. Az avatás feltétele, hogy olyan csodákat ismerjen el, melyek bizonyítottan Teréz anya közbenjárására történtek. Ilyen volt az indiai Monica Besra esete, akinek hasi daganata volt és csodás gyógyulását Teréz anyának szóló imáinak köszönte. Ez idő tájt szerte Indiában még több hasonló eset is történt. Teréz anyát II. János Pál pápa a missziós világnapon, 2003. október 19-én Rómában csaknem negyedmillió zarándok jelenlétében boldoggá avatta. Az eseményen 27 ország képviseltette magát kormányszinten, de megjelentek a nagy világvallások, a misszionáriusok és a szegények képviselői is, akikért Teréz anya életében annyit tett.


A Szeretet Misszionáriusainak (Teréz anya nővérei) napi felajánló imája

Tégy méltóvá minket, Urunk,
hogy az egész világon szolgálhassuk azokat az embertársainkat,
akik szegényen és éhezve élnek és halnak.
Add meg nekik ma a mi kezünk által mindennapi kenyerüket,
s a mi megértő szeretetünk által adj nekik békét és örömöt.
Uram, tégy engem békéd eszközévé, hogy
ahol gyűlölet lakik, oda szeretetet vigyek,
ahol sértés, oda a megbocsátás szellemét,
ahol egyenetlenség, oda egyetértést,
ahol tévedés, oda hitet,
ahol kétségbeesés, oda fényt,
ahol szomorúság, oda örömöt.
Uram, add, hogy inkább iparkodjak vigasztalni, mintsem vigaszra várjak,
inkább én törekedjem megértésre, minthogy megértését óhajtsak,
inkább én szeressek, minthogy szeretetet igényeljek,
mert önmagunkat elfeledve találjuk meg magunkat.
Ha megbocsátunk, akkor nyerünk bocsánatot,
ha meghalunk, azzal ébredünk örök életre.

Forrás: Pápai Missziós Művek



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése