2012. január 23., hétfő

Meghívó a kamilliánusok és a pálosok közös lelkigyakorlatára


Február 2-án Gyertyaszentelő Boldogasszony napján ünnepeljük a Megszentelt Élet Napját is. Ezen alkalomhoz igazodva szerzetesi napot szervezünk fiatalok számára a nyíregyházi Kamilliánus Rendházban (Pásztor u. 1/a.) 2012. február 17-18-án, pénteken és szombaton.

A találkozó vendégei idén, az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend tagjai, a pálosok lesznek, valamint a kamilliánus nővérek és testvérek, mint a találkozó házigazdái. A program alkalmat kínál ismeretszerzésre, a szerzetesi élet megismerésére, az érdeklődőknek pedig lehetőségük lesz kérdéseket intézni a szerzetesekhez, és személyes beszélgetésre is.

Február 17-én, péntek délután 15 órától lehetőséget adunk fiataloknak, hogy beköltözzenek a rendházba és egy kis időt (lelkigyakorlat szerűen) együtt éljenek a kamilliánus szerzetesekkel.
Február 18-án, szombaton pedig az alábbi rend szerint alakul a nap, amelybe bekapcsolódnak a péntekiek is és természetesen azok, akik csak szombaton tudnak jönni.

A jelenlévők számára pénteken szállást és étkezést, a csak szombatra érkezőknek szerény ebédet biztosítunk, ezért is szükség van a részvétel előzetes jelzésére, melyet február 15-ig várunk Gerhes Józsefnél a 06 30 292 02 20  telefonszámon vagy ifi.iroda.dnyem@gmail.com email címen.

A fentiek okán szerény részvételi hozzájárulást is kérünk (helyszínen fizetendő):
Péntek – szombat: 1500 Ft
Csak szombat: 500 Ft 



A találkozó részletes programja:

2012. február 17. péntek

1500 – Érkezés a kolostorba – „Beköltözés”
1530 – I. Elmélkedés (P. György Alfréd kamilliánus tartományfőnök)
1600 – Beszélgetés
1700 – II. Elmélkedés (P. György Alfréd kamilliánus tartományfőnök)
1730 – Vesperás
1800 – Szentmise
1900 -  Vacsora
2000 -  Szünet
2030 – Szentségimádás és Kompletórium

február 18. szombat

700– Ébresztő
730 – Laudes + csöndes elmélkedés
815 – Reggeli
900 – Előadás, majd bekapcsolódás a szombati  programba
1000 - Érkezés, fogadás
1030 - Köszöntés, előadás (P. Csóka P. János OSPPE)
1120 - Szünet
1130 - Elmélkedés a hivatásról - az Oltáriszentség előtt (Pálosok)
1200 - Ebéd
1230 - Tanúságtétel
1300 - Kiscsoportos beszélgetések - Esetleg fórum
1430 - Szünet, énektanulás
1500 - Szentmise, a találkozás lezárása


Rogier van der Weyden:
Urunk bemutatása

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése