 |
| Puskás Antal OSPPE |
Sokan föltették már és fölteszik
a kérdést, vajon hogyan lesz valakiből szerzetes? Valószínűleg azért olyan
izgalmas ez a téma, mert egy mindenestül elkötelezett életről van szó. Az
emberek vágyódnak hallani erről, mivel valami vegyítetlent, tisztát sejtenek a
megszentelt életben. Ez pedig igen vonzó mindenkinek, akár kimondja, akár nem.
Talán sokan úgy vannak vele, mint Heródes, aki szívesen hallgatta Keresztelő
Jánost. Egy másik kérdés, amit nemrég intéztek hozzám: „Hogyan lehetsz annyira
biztos hivatásodban, hogy örök fogadalommal kötelezed el magad? Nem lehet, hogy
évek múltán a körülmények, életfelfogásod, személyed érlelődése más belátásra
bír? Hogyan mondhatod, hogy biztosan tudod: ez Isten akarata?” Ez a kettő, a
végleges elkötelezettség Istennek, egy közösségnek, valamint a keresztény
tökéletességre törekvés az, ami a szerzetesség hallatán megfogalmazódik az
emberben. Ahhoz, hogy én magam képes voltam elköteleződni, nagyban hozzájárult
az, hogy apám már mint gyerekre rám bízott bizonyos feladatokat: füvet kaszálni
a nyulaknak, bekapálni a szőlőt, lefejteni a bort. Ezekben mindig ott volt egy
erős kihívás, ami erőimet megpróbálta. Apám azonban úgy szabta rám ezeket, hogy
tudta: ha igazán akarom, képes leszek rá. Így legtöbbször sikerélmény kísérte a
feladatokat. Isten személyes hívó szava mellett főleg ennek tulajdonítom, hogy
a szerzetesi életformát - mint életfeladatot – képes voltam elvállalni.
Gyerekkoromban az említett sikerélménynek a kerete a család volt. Hasonlóképpen,
amikor az Istennek szenteltségről, mint kihívásról gondolkodtam, csakis egy
közösségben tudtam és tudom azt elképzelni. Hivatásom egy titok. De most, 7 év
elteltével a kezdetnél sokkal világosabban és biztosabban látom hogy itt a
helyem. A logikai érvek, amelyek kínálkoztak, hogy eldöntsem: menjek, vagy ne
menjek szerzetesnek, nem voltak egyáltalán meggyőzőek. De szerencsére nem ezek
mentén döntöttem. Egyetlen – nem logikai – érvem volt: akartam végleg egészen
közel maradni ahhoz az Istenhez, aki teljesen lenyűgözött. Ilyen érv persze
magában foglal sok további kihívást és a hit „bizonytalanságát”, ami azonban
csak izgalmasabbá teszi ezt a nagy, életre szóló kalandot.
Írta: Puskás Antal OSPPE
 |
| Esztergomi Boldog Özséb |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése