2012. január 27., péntek

„Előbb magadat alakítsd azzá, akivé a másikat formálni akarod.”


Szent Angéla, mint istenkereső, lelkes fiatal nő, már több mint 460 évvel ezelőtt maga köré gyűjtötte a fiatal lányokat, hiszen az ő nevelésükkel akkor nem igen törődtek. Így sokan nem ismerhették fel életük célját. Azt, hogy nem egy rövid, múlandó életre születtünk, hanem azért, hogy szeressük Istent, tegyük a jót és ezáltal elnyerjük az igazi, az örök életet.


"Az ifjúság szép virág, - de múlékony, mint a napsugár.
Azért lelki szépség után törekedj,
s így ifjúságod százszorozva lesz." (Prohászka)

Ebben a mai anyagias, harácsoló, élvezeteket kergető világban szomorú, hogy nincs, vagy csak nagyon kevés a fiatal, aki le tud mondani ezekről Istenért, a küldetésért, a tévelygő embertestvérekért. Úgy, hogy felajánlom életemet, két kezem munkáját, takarítok, ápolok, tanítok stb. egész szívvel érettük. Nem hallod lelked mélyén, hogy téged is hív az Isten az apostoli munkára? A tiszta, Neki szentelt életre? Istent szolgálod. Imával, lemondással, munkával. Erre küldettél a földre, nem arra, hogy törvények, parancsok nélküli életet élj.

"Tudod mi az erő? - Akarat, mely előbb vagy utóbb, de diadalt arat." (Arany János)

Munkára hív az egyház benneteket is lányok. Szent István népe ma befogja a fülét? Általatok akarjuk megmenteni a jövőt. Halljátok meg a hívó szót! A fiatal Jézus mindenét odaadta, az életét is, vállalva a kereszthalált. Várunk reátok, mert a 24. órában vagyunk. Jöjjetek!




Szent Angéla, ó kérünk Téged!
Halld meg szívünk szavát:
Vigyázz reánk és vidd Istenhez
Esdeklő, kérő imánk!

Mácsik Terézia Auguszta nővér

"Előbb magadat alakítsd azzá, akivé a másikat formálni akarod. Ha szeretjük embertestvéreinket és mindenkivel békében tudunk élni: biztos jele ez annak, hogy jó úton haladunk." (Merici Szent Angéla)

Forrás: Orsolyiták


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése