Arra tartunk, amerre tekintünk

Nemrégiben újra megjelent a Korda kiadónál Josef Maureder SJ Arra tartunk, amerre tekintünk, Hivatást élni ma című könyve. A szerző, jelenleg az egyesített német nyelvű jezsuita noviciátus vezetője, korábban évekig az osztrák rendtartomány hivatásgondozója volt. A könyv ennek a munkának és tapasztalatoknak a gyümölcseként született meg.

Mi is a hivatás?

A szerző szerint a hivatás nem csak a különlegesek privilégiuma, nem csak a papságot, a szerzetességet jelenti, hanem minden embert érintő valóság. Az emberi hivatás legmélyebb szinten nem is valami feladat, amit nekünk kellene „elvégezni”, hanem a befogadással indul: az „első és legmélyebb hivatásom, megengedni, hogy Isten szeretete elérkezzék hozzám, megengedni, hogy az ő keze hordozzon és tartson.” Isten feltétlen, ingyenes és egészen személyes szeretetének befogadása minden „tevékeny” hivatás alapja. Az Isten szeretetére való igent mondásból élet fakad. Kereszténynek lenni tehát nem valami görcsös akarás, hogy jók legyünk, hanem mindenekelőtt annak tapasztalata, hogy szeretve vagyunk és csak ebből a tapasztalatból születhet az igazi küldetés.

A könyv címe Heinrich Spaemann idézetéből származik: „Amit tekintetünkben őrzünk, az határoz meg, ahhoz alakulunk. És arra tartunk, amerre tekintünk”. Josef Maureder újra és újra Jézus személyére irányítja az olvasó figyelmét. Ez a legfontosabb üzenete: Jézust szemlélve találhatjuk meg a saját hivatásunkat, Őt szemlélve egyre inkább hasonlóvá alakulhatunk Hozzá. Ennek hatására az ember kiszabadul az önmaga körül való forgásból, és mind jobban megnyílik a Másik felé, az isteni és embertársi „Te” felé. „Válaszd azt az életformát és azt a feladatot, amelyben szeretőbb emberré válsz.” – bátorít a szerző, mert ez a jézusi életforma lényege. A másokért élő Krisztus követése legyen az első törekvésünk, csak ebből fakadhat a konkrét életforma keresése. Az élet szíve Krisztus követése, az életállapot csak következmény, kifejeződés forma. Fiatalokkal foglalkozva tapasztalom, hogy milyen gond lehet, amikor felcserélődnek a dolgok, például amikor szerepek, vagy külsőségek (pl. a liturgikus formák, a reverenda szeretete stb.) megelőzi a Jézushoz való ragaszkodást. Fiatalemberek olykor elkezdenek paposan öltözködni és viselkedni, anélkül, hogy benső értékrendjükben valóban a jézusi minták vennék át a főszerepet, pedig az igazi megalapozottságot csak Jézus követésének komoly törekvése adhatja meg. Ezt az alapozást szolgálja nemrég indult kezdeményezésünk a Montserrat hivatástisztázó és jelölt ház, amely mindenekelőtt a Jézus-követés iskolája hivatott lenni. (információ: www.hivatas.jezsuita.hu)

Hogyan találhatjuk meg konkrét élethivatásunkat?

Először is a hivatás nem „valami előre megírt forgatókönyv, hanem egy út, egy lassan kialakuló történés, Isten és teremtménye közötti párbeszédben.” Ez az út fokozatosan körvonalazódik, lépésről lépésre tárulkozik fel, kisebb nagyobb döntéseken keresztül vezet előre. Isten akarata nem valami változtathatatlan fátum, valami tőlünk teljesen független merev terv, hogy bármit is akarunk, úgyis Isten akarata valósul meg. Isten akarata misztérium, egy rugalmas út, valós párbeszédben születik meg, igazi partnerek vagyunk benne. Isten ugyan vonzhat valamilyen feladat, magatartás, életforma felé, de tiszteletben tartja az ember szabadságát, és alázatosan követi a döntéseiben. Isten nem hagyja el az embert még a kerülő utakon sem. Végső soron „a hivatás szerető együttműködés, Barátság”.

A könyv számos konkrét tanácsot is tartalmaz, amelyek segítenek hivatásunk felfedezésében. A teljesség igénye nélkül néhányat megemlítünk:

• Rendet teremteni az életünkben. Káoszban ugyanis lehetetlen észrevenni bármilyen hívás jeleit, ezért az egészséges napi és heti rend szükséges előfeltétel.
• Hozzászokni a döntésekhez. A nagy döntéshez kis döntések vezetnek el. Mernünk kell vállalni a döntésekkel járó fájdalmat, hiszen minden döntés lehatárolódást is jelent, érdemes ezt begyakorolni. Ha kicsiben nem tudom korlátozni magam, hogyan tudnám nagy dolgokban?
• Megtanulni Istennel élni és Vele dönteni. Rendszeres imádságos visszatekintés az életünkre, a szentignáci exámen, avagy szerető figyelmesség imája, csendes napok. A mindennapi személyes ima Isten szavával megteremthetik annak a keretét, hogy életformánkká váljon a Jézussal való barátság.

Mik a jó döntés jelei?

Maureder szerint minden hivatásban valahogy három különböző dimenziónak kell harmóniába kerülnie. Az első a saját adottságaink, a képességeink. A kegyelem a természetre épül – szól a régi mondás. Szükséges, hogy megfelelő talentumaink legyenek egy adott úthoz, ennek hiányában illúzió a vállalkozásunk. A második dimenzió a vágyak vonzása. Isten ugyanis belülről, a szívünk mélyéről is szól. Érdemes ezért megkérdezni magunktól: Mi az, ami igazán vonz? Mitől tud lángolni a szívem? Hol találok békét, örömet? Végül a külső valóság hangja is számít. Események, körülmények, barátaink szava, az egyházi közösség és a külvilág helyzete mind-mind közvetítői lehetnek az isteni hívásnak. Talentumaink, szívünk vágyai és a külső valóság tehát azok a csatornák, melyeken keresztül Isten megszólít bennünket, az isteni hang mintegy három hangszeren csendül fel és e három hangzás egybecsengése jelzi az utat számunkra.

Szerzetesi hivatás

A könyv az általános hivatástisztázás mellett szól a szerzetesi és ezen belül a jezsuita hivatásról is. Ilyen hivatások kezdetén gyakran ott van egy nyugtalanság, az ember valahogy többre vágyik, nem tudja betölteni a szívét a „normális” életút (család, szakma) perspektívája. Jézus személye valahogy egyre fontosabb lesz számára, az Ő megismerése és másokkal való megismertetése lesz a központi törekvése. Vágyik úgy követni Jézust, hogy még az életformáját is kövesse, osztozva az ő egyszerűségében (szegénységi fogadalom), mindenkinek való odaadottságában (tisztasági fogadalom). Vágyik arra is, hogy Jézust kövesse az emberek segítésében is. Maureder ugyanakkor nagyon realista, hangsúlyozza, hogy a szerzetesi hivatáshoz szükséges egy alapvető emberi egészség, normalitás. Nem hiányozhatnak az olyan talentumok, mint a munkabírás, mély emberi kapcsolatokra, és párbeszédre való képesség.

Elment az eszed?

Ezt kérdezte valaki egyik jelöltünktől, amikor megtudta, hogy jezsuitának készül. A szerző, aki részletesen megosztja velünk saját hivatástörténetét is, a maga részéről így válaszolja meg a kérdést: „Igen, elment az eszem, amikor tizennyolc évesen beléptem a Jezsuita Rendbe. Alig bírtam kivárni. Ma is így tenném meg ezt a lépést, várakozás nélkül. Szent Pállal én is úgy látom, hogy ajándék a világ szemében Jézusért bolondnak lenni. […] Jézusról is azt tartották, hogy »eszét vesztette«. (Mk,3,21) És mi van veled? Nyugtalanít az, ahogyan élsz? Talán neked is elment az eszed Jézusért és az emberekért? Ha így van, akkor találnál közénk.”

Koronkai Zoltán SJ

Forrás: A Szív folyóirat – 2012 december-januári száma