2014. január 1., szerda

Isten terve velem 2.

6. Mik az egyes hivatásoknál a jelek ?


Jelek
A jelek az élet néhány olyan oldalára mutatnak, melyre oda lehet hallgatni, és ha az egész képet nézed, talán kirajzolódik egy minta, hogy milyen irányba is vonzódsz igazán. A vágy és a vonzalom fontos tényezők (mi érdekel, mit szeretsz, mi lelkesít, mire szánnád oda szívesen magad?) Ugyanígy a csodálat is jelezhet valamit (kire nézel fel, kit csodálsz, mely szentek inspirálnak leginkább?). Tevékenységben pl. mi az, ami örömet okoz, mit szeretsz és mit szeretnél tenni? Mi adja a legtöbb megelégedettséget? És természetesen fontos az is, hogy mire van tehetséged, miben vagy jó, és hol és milyen módon tudnád leginkább kamatoztatni. Mit tartasz értéknek (mi az, amit megéri felvállalni?). Az eseményekben és körülményekben is lehetnek jelek számodra, pl. váratlan lehetőségek - merre nyílnak ajtók (te hiába akarsz menni egy irányba, ha a körülmények nem engedik) - ezeken keresztül lehet, hogy Isten szeretne egy adott irányba mutatni. Néha más embereken keresztül is kaphatsz jeleket (lehet, hogy van, aki jobban lát, mint te magadat, ilyenkor érdemes odafigyelni arra, hogy mit gondolnak az elképzelésedről, DE! nem érdemes csak erre hagyatkozni, mert ez nem bombabiztos, és lehet, hogy mégsem jól látják a dolgokat). Lehet, hogy épp a belső meggyőződésed az, ami egy adott irányba mutat (arról való meggyőződés, hogy ez a jó neked és szinte elkerülhetetlennek érzed, annyira fontos) természetesen ez sem egészen tévedhetetlen, de érdemes rá odafigyelni. Isten az imádságon keresztül is jelezhet neked (i-a közben, amikor Istent kérdezed, bizonyos szavak, dolgok, ötletek vissza-visszatérnek; van, amikor megnyitod a szíved Isten előtt és eszedbe jut valami, ami aztán ott motoszkál benned, nem hagy nyugodni, fontosnak tűnik később is - ez jöhet a Szentlélektől). Ugyanígy a Szentírás olvasása közben is: hallgass a szíveddel is arra, amit olvasol - lehet, hogy szíven üt egy mondat és valamilyen cselekvésre sarkall. Előfordulhatnak rendkívüli tapasztalatok is, bár ez meglehetősen ritka és egyáltalán nem feltétele a hivatásod felismerésének; ha előfordul ilyen, akkor nagyon óvatosnak kell lenni vele (nem biztos, hogy Istentől jön) - az esetek többségében Isten feltűnés nélkül, egyszerű utakon vezet el a helyedre. És mindezek mellett nagyon fontos egy egészséges adag realizmus: realistának kell lenned. Lehetnek vágyaid és álmaid, de abból kell kinőjenek, aki valóban vagy, és arra kell irányuljanak, ami számodra valóban lehetséges. Mit kell tehát tenned? Éld az életed, imádkozz, nyitott füllel és szívvel járj, vedd észre a jeleket, és lassanként felfedezed, hogy egy adott irányba húz a szíved, vagy esetleg azt, hogy már döntést is tudsz hozni.
(Stephen Wang Hogyan fedezd fel a hivatásod c. füzetéből)
- Nyugtalanság. Valami valahogy nem elég, amit az egyetemes úton látok. Radikálisabbra érzek hívást. Jézus egyes szavai jobban megérintenek. (Pl. az előadót Jézus szavai a gazdag ifjúnak: Menj és add el mindened, és kövess engem!) Lehet, hogy az ember dönt: megházasodom, de valami nincs, nem hagy békében. Vajon tényleg ezt szeretné a Jóisten?
- Jézussal jóban van az ember. Az ember vágyat érez, hogy vele legyen az imában, a szentségekben.
- Az embert érdekli a papság, szerzetesség, kíváncsi rá, vonzódik felé (nem csak intellektuálisan).
- Az Isten belülről is hív. Én vágyom rá, szeretném, a szívem megérintődött.
- Néha az is jel lehet, ha ez (papság, szerzetesség) engem nagyon idegesít.
- Jó ha az ember egészséges és alkalmas a papságra, szerzetességre. (Koroknai Zoltán SJ atya előadásából)
"Az ellenség általános eljárásmódja azokkal szemben, akik az Istent, a mi Urunkat szolgálni akarják és ezen az úton elindultak az, hogy akadályokat és nehézségeket állít eléjük."
Szent Ignác

7. Döntéshozatal
Mit kell tenned a döntéshez? Először is: várj - idővel világosabbá válnak a dolgok, ne erőltesd mindenáron. Mérlegeld a mellette és az ellene szóló érveket, tényezőket: írd le őket, gondolkodj, majd tedd el a listát és térj vissza rá néhány nap múlva, ezzel a kérdéssel: Mi tűnik fontosnak? Mi lenne a legjobb? Aztán képzeld el, hogy meghoztad a döntést. Légy nagyon konkrét. Képzeld el, hogy elmondod a családodnak; képzeld el, hogy megteszed a következő lépést. Képzeld el, hogy eszerint megváltoztatod az életed. Milyen lesz néhány hét, néhány hónap múlva? Milyen érzelemmel tölt ez el? Milyen reménnyel vagy félelemmel? (öröm, béke, lelkesedés, megkönnyebbülés, sajnálat - bárcsak ne tettem volna, reménytelenség, csüggedés, stb.) Vagy képzeld el, hogy már életed végén vagy, visszanézve erre az útra. Öröm tölt el miatta és elégedettséggel adod át Istennek? Vagy kiábrándultan és szomorúan? A következő fontos lépés az, hogy beszélgess valakivel. Nem akárkivel, vagy olyannal, aki rád hagyja és azt mondja, amit hallani akarsz, hanem valakivel, aki bölcs, őszinte és elkötelezett hívő ember, esetleg a plébánosod, lelkivezetőd. Ha már egy konkrét szerzetesség felé érdeklődsz, akkor annak a közösségnek a hivatásgondozó felelőse is lehet. Az a fontos, hogy beszélhess arról, ami benned van, mert már az is segít, hogy meg kell fogalmaznod és ki kell mondanod. És ami a keresésed minden állomásán a legfontosabb: imádkozz. Kérd Isten vezetését, főleg a Szentlélek bölcsességét. A döntés előtt kérhetsz arra is egy papot, hogy mutasson be szentmisét a szándékodra, hogy jó döntést tudjál hozni. És végül: hallgass a szívedre. Ami maradandó békével és örömmel tölt el, azzal a belső érzéssel, hogy ez a jó, megelégedettséggel, csendes izgalommal, amiben megerősödést és szabadságot élsz meg, a jó úton járás jele lehet. A félelem és a levertség lehet annak a jele, hogy rossz irányba indultál. Természetesen a legbiztosabb az, ha a lelkivezetőddel beszélsz ezekről az érzésekről, mert nem mindig ilyen egyértelmű a dolog. És nem baj az, ha egyszerre érzed ijesztőnek, és mégis vonzónak azt, ami előtted áll. Ha már látod az irányt, amerre húz a szíved, tégy egy lépést ebbe a kívánt irányba. Lépésről lépésre haladva, hogy lásd, milyen érzés (pl. keress meg hivatásgondozót a kérdéseddel, látogass el egy szerzetesközösségbe, stb.) És ha már elérkezett az idő, hozz döntést, kezdj el cselekedni, és bízz a Gondviselésben. Ha túl sokáig halogatod a döntéshozatalt, azzal is döntesz. 
(Stephen Wang Hogyan fedezd fel a hivatásod c. füzetéből)
Hogyan hozd meg döntésedet a hit fényében? (Koroknai Zoltán SJ atya szerint) 
- Imádkozd végig, járd végig a megkülönböztetés lépéseit!
- Olvasd a Szentírást, mint a megkülönböztetés útját!
Mi a megkülönböztetés?
A megkülönböztetés olyan folyamat, melyben próbálom felismerni mit kíván tőlem az Isten, akár egy adott helyzetben, akár életem egészére vonatkozóan.
Rokon az engedelmességgel, hiszen engedelmeskedni akarok Isten tervének, amit felismertem. Isten akarata nem nyakamba vetett teher, hanem alapvetően jó, nekem jó. Sohasem a rossz és a jó közötti választás, mert ez nem választási lehetőség egy hívő ember számára. Ez választás két jó lehetőség között.
A megkülönböztetés azt jelenti, hogy Isten igéjét értelmezzük eseményekre, helyzetekre vonatkozóan, hogy olvasunk az "idők jeleiben". Ez egy bensőben megtapasztalt ismeret, melynek az érzelmekhez is köze van, nem csak az értelemhez.
Gyakran ellentétes érzelmek viharában vagyunk, sokfelé vonzana a vágyunk. A megkülönböztetés kivezet a viharból, hogy ráébredjünk szívünk legmélyebb vágyaira. Isten nem játszik velünk. Ha őszintén nyitottan állok Isten elé, hogy megtudjam rólam való tervét, akkor szívem legmélyebb vágyaiban felfedezhetem az Ő tervét.
A megkülönböztetés lényege
Van egy alapelv, mely érvényes minden keresztényre bármilyen sajátos hivatása legyen is. Szent Ignác világosan foglalja ezt össze a Lelkigyakorlataiban:
"Az ember azért teremtetett, hogy Istent, a mi Urunkat dicsőítse, tisztelje, szolgálja, s így megmentse a lelkét. Minden más dolog a földön azért teremtetett, hogy segítse az embert elérni örök célját, melyért alkottatott. Ebből következik, hogy olyan mértékben használhatja azokat az ember, amennyiben segítik őt végső célja elérésében, és meg kell szabadulnia tőlük, amennyiben gátolják."
Olyan egyszerű ez így leírva, de meglepően könnyen, szinte észrevétlenül veszítheti el elsőbbségét életünkben Isten tisztelete, dicsőítése, szolgálata.
A megkülönböztetés lépései:
- Imádkozni közömbösségért (szabadságért). A közömbösség szakmai kifejezés itt. Ez nem a "nem törődöm semmivel". Ez azt jelenti hogy félreteszem a saját ötleteimet, vágyom megismerni és megtenni Isten akaratát, bármi legyen is az.
Még ha el is kötelezem magamat Isten akaratának követésére, előfordulhat, hogy küszködnöm kell saját ötleteim-vágyaim miatt. Ezért fontos, hogy a megkülönböztetés imádságos legyen. Addig kell rajta imádkozni, amíg ki nem alakul a benső szabadság, közömbösség.
- Képzeld el magadat a sajátos helyzetben, melyről döntened kellene, pl. a papságot, szerzetességet. Kezdj úgy élni, mintha ez lenne a végső döntésed, és vezess naplót. Jegyezd fel a pozitív és negatív élményeidet, érzéseidet egy ideig. Szt. Pál írja:
"A Lélek gyümölcse: szeretet, jóság, békesség, türelem, kedvesség, öröm, megbízhatóság, szelídség és mérsékletesség." (Gal 5,2,2)
Tehát, ha mélyen nyitva vagyok a Szentlélek vezetésére, és ha a döntési szándékomat az öröm, béke stb. érzelmei kísérik, azt úgy fogadhatom, hogy ez lehet Isten rólam való terve.
Hasonló módon hozz ellentétes döntést egy meghatározott időre, ezzel a felmerült szándékoddal szemben. Éld a mindennapjaidat, mintha ez volna a végső döntésed, és jegyezd fel a pozitív és negatív tapasztalataidat naponta. Még akkor is érdemes ezt a harmadik lépést megtenni, ha már az előző lépésnél egyértelműnek tűnik a válasz, mert ez mintegy hitelesíti a megkülönböztetést.
Imádkozz világosságért, hogy felismerd mi is történt. Melyik elképzelt döntésed vezetett a legpozitívebb és melyik a legnegatívabb érzelmi válaszra?
Az ismeret, tudás még nem döntés. A következő lépés, hogy imádkozz a kegyelemért, hogy meg is tudd valósítani, amit felismertél, egyedül isten akaratára figyelve.
Keress megerősítést. Gyakran csak egy idő múlva érkezik megerősítés, mások döntésén keresztül, a dolgok alakulásán át stb.
A megkülönböztetés lehet, hogy hosszú folyamat, de mindvégig
- imádkozz a Szentlélek vezetéséért és bölcsességért
- gyűjts információkat a lehetőségekről, melyek között választani akarsz, mert a megkülönböztetés nem működik légüres térben
 - keresd a kívülről jövő megerősítést
 - figyeld, mikor növekszik benned az igazság, a szabadság és a békesség.
"Szeress és tégy, amit akarsz" (Szt. Ágoston)

Forrás: Premontrei Női Kanonokrend, Zsámbék


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése