A fiatal Pascual
Chávezt negyven éve, 1973. december 8-án szentelték pappá Guadalajarában. Az
ANS Nemzetközi Szalézi Hírügynökség munkatársa megkérte, ossza meg gondolatait
ennek kapcsán.
Meséljen nekünk hivatása
történetéről, a meghívásról a szalézi életre és azokról a személyekről, akik
segítették útja során.
A kulcsfontosságú személyek között anyám foglalja el az
első helyet. Két nappal a halála előtt beszélgettünk, amikor már nagyon beteg
volt, és akkor elmondta nekem, hogy ő mindig kérte Istent, hogy az egy pap fia
legyen. Én éppen akkor kértem, hogy vegyen nekem egy pár új cipőt, és lehet,
hogy pont ez volt az, ami mindennél jobban késztetett rá, hogy azt mondjam:
"Anya, én leszek a pap fiad, akiért imádkoztál." Ezért én mindig azt
mondom, hogy - a cipőn kívül -, az élet ajándéka mellett anyámtól kaptam a
legértékesebb ajándékot - a hivatás ajándékát!
A nővéreim és az apám is fontos szerepet játszott, mert az
iskolaigazgató hozzájuk fordult, amikor elmondtam neki a szándékomat. Aztán
emlékszem sok szalézira, akik elkísértek a kezdeti formáció idején és a
rendfőnökökre, akik az első felelős pozíciót adták nekem. A lista nagyon
hosszú, olyan sok jó ember van, aki jelentős szerepet játszott az életemben,
hogy nem szeretném felvállalni a felelősséget, hogy kihagyok valakit.
Melyek voltak
negyvenéves papságának rózsái és tövisei?
A legfőbb rózsa a papság kegyelme volt, a szalézi papságé.
Ez egy meg nem érdemelt kegyelem, de úgy éreztem, az Úr parancsára kaptam:
" Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre." Képesnek lenni rá, hogy az
Eucharisztiát tegyem az életem központjába... Azt hiszem, soha nem mulasztottam
el a napi misét, még a hosszú utazások alatt sem.
Úgy gondolom, a szentségek, mint rózsák, lehetővé teszik
számomra, hogy Isten kegyelmének a hordozója legyek és így elvihessem Istent
másoknak.
Más rózsák a feladatok, amelyeket kaptam, mint a teológia
hallgatók rektora, mint regionális tanácsos, majd végül, mint rendfőnök. Ezek a
megtiszteltetések, és lehetővé tették számomra, hogy iránymutatást adjak az
intézményeknek, amelyek rám lettek bízva.
A legfájdalmasabb tövisek saját magamtól származnak, abból
az időből, amikor nem voltam következetes. Mindig emlékezni fogok arra a sorra,
amit a pappá szentelésem előtt olvastam: "Hidd, amit ünnepelsz, ünnepeld,
amit élsz, éld, amiben hiszel." Ha nincs teljes egység ezek a dolgok
között, akkor jönnek a tövisek. Így a pappászentelésem negyvenedik
évfordulójának ünnepe is egy alkalom arra, hogy kérjük Isten bocsánatát.
Végül pedig, a tövisek közt tartom számon azokat a
helyzeteket, amelyekkel, mint a munkám részeivel, meg kellett küzdenem: az
emberi szegénység, néha pszichológiai vagy lelki, amikor a körülmények
meghatározott válaszokat kényszerítettek ki, annak ellenére, hogy mindig együtt
jártak a kegyelemmel.
Mi segítette leginkább
megélni a szalézi hivatást és a hűséget a papi szolgálathoz?
Minden bizonnyal számtalan rendtársam példája, különösen a
misszionáriusoké, akik "a Társaság
koronájának drágakövei". Láttam már néhány rendkívüli, embert próbáló
helyzetet. Ezekben az emberekben olyan szenteket ismertem fel, akik nem
rendelkeznek hivatalosan minősített csodával. Itt sok nevet tudnék felsorolni,
de nem akarok kifelejteni senkit.
Itt vannak még az Alapszabályok is, amelyek nagy segítséget
nyújtottak a vezetés gyakorlása során, mert ezek voltak a kritériumok, amelyek
vezettek engem, a gondolkodásmód a szerephez, amit be kellett töltenem, hogy az
adott kontextusban, amelyben találtam magam, a lehető legszorosabban
értelmezzem Don Boscót.
És itt vannak a szalézi évfordulók és ünnepségek, amelyek
célja, hogy visszaállítsák a lelki élet dinamizmusát és hogy visszatérjünk a
gyökereinkhez.
Milyen szalézi értékek
voltak és hogy volt Mária jelen az ön szalézi és papi életében?
Az első érték mindig Don Bosco alakja. Minél többet tudunk
meg róla, annál inkább értékeljük őt, és annál inkább vonz magához bennünket,
különösen a főbb döntéseinkben. Ő forradalmi volt. A szolgálat egy új
értelmezését hozta és kifejlesztett egy koncepciót, mely szerint az oktatás egy
út minden fiatal tehetségének a kibontakoztatására. A megelőző módszer nem csak
egy program ami által a fiatalok boldogok lesznek. A bizalmon alapul, és az
értékét ma is látja sok ember a világon, akik magukat Don Bosco barátainak
tekintik annak ellenére, hogy nem keresztények!
Mária esetében, mint minden mexikói, én is nagy odaadással
fordulok felé, ami egészen a gyerekkoromig vezet vissza. Minden alkalommal,
amikor visszamegyek Mexikóba, ellátogatok Guadalupéba. Ez számomra a
legtermészetesebb dolog a világon, hogy elmenjek anyám házába. És ez vezetett
engem odáig, hogy különös módon neki szenteltem magam. Minden alkalommal,
amikor elmegyek Mária szentélyébe, megújítom ezt az elköteleződést.
Van egy üzenete a
Társaság papjainak, a formációban levő fiataloknak, mondja el nekünk, milyen
szalézinak lenni ma?
Azt mondhatom, hogy ma ugyanazt az örömet jelenti számomra,
mint negyven évvel ezelőtt volt, de nagyobb emberi, lelki és karizmatikus
gazdagsággal. Emiatt szeretnék megosztani néhány gondolatot. Először is, azt
hiszem, mindig úgy kell tekinteni a papságra, mint Isten ajándékára, amelynek
kettős értéke van: Isten hív, majd elküld engem, hogy szolgáljam az embereket.
Ez egy fontos elem, mert ez segít nekünk abban, hogy hitelesek legyünk.
Azt is szeretném megemlíteni, hogy ha valaki felszentelt
pap, akkor in persona Christi cselekszik. Más szóval, Krisztus
cselekszik rajta keresztül, és teszi őt egyre hasonlatosabbá önmagához.
Emlékezzünk a példabeszédre a szőlőtőről és a szőlővesszőkről (Jn 15,1), a
papnak el kell merülnie Krisztus életében. Nem mi választottuk őt, hanem ő
bennünket. Ez a kapcsolat a forrása a mi szeretetünknek, az egyetlen tartós
gyümölcse. Néha összetévesztjük a gyümölcsöket a tevékenységgel, de a
tevékenységek véget érhetnek. A művek összeomolhatnak, mint Haitin, ahol
huszonkilenc másodperc alatt egy földrengés elpusztította a műveket, amelyeket
hetvenöt évig építettek. De a szeretetben megélt életek valódi gyümölcsök!
Végül, az öröm! A papi élet egy élet, amely örömet hoz. Don
Bosco maga mondta, hogy az öröm a hit legjobb kifejezése. Ez nem jelenti azt,
hogy nem lesznek problémák, de a hitünk középpontjában a feltámadás van,
amelyen keresztül még a kereszt is a legnagyobb örömmé válik.
Forrás: ANS-Róma/Szaléziak
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése