1934.
május 8-án Zichy Gyula és Pfeiffer Gyula vezetésével küldöttség indult
Czestochowába, hogy visszahozza a pálosokat. A rendfőnök az áttelepítés körül
végzett munkásságukért gróf Zichy Gyula érseknek, Pfeiffer Gyula államtitkárnak
és Mosonyi Dénes prelátusnak konfráteri címet adományozott.
A pálosok ősi fáját is nem
egyszer kivágták, tövig letarolták már. Tették ezt a törökök, majd II.
József, s 1950-ben a kommunisták. Minden alkalommal úgy látszott, hogy a
Boldog Özséb által alapított rend végképp kipusztult. Miként tudtak újra és
újra megújulni? – kérdezem Bátor Botondtól, a Pálos
rend magyarországi tartományfőnökétől.
– 1934-ben rendünk azért tudott megújulni, mert miután Lengyelország 1918-ban felszabadult az orosz fennhatóság alól, és a krakkói rendház ismét egyesült Czestochowával, egyre jobban megerősödött a lengyel pálos közösség. Másrészt a megcsonkított Magyarországon a két világháború között olyan nagy igény volt a nemzetmegtartó erőkre, hogy egy alulról induló kezdeményezés eredményeként hozták vissza hazánkba a pálosokat. Még a XIX. században és a XX. század elején is voltak a visszahozásra irányuló próbálkozások, akkor Péliföldszentkeresztre és Nagylévárdra akarták a pálosokat újra letelepíteni, de ez nem járt sikerrel a hivatások hiánya miatt. 1922-ben is volt ilyen kezdeményezés, de akkor még gyenge volt Lengyelországban a közösség, bár nagyon szerették volna, hogy a rend a szülőföldjén újra elindulhasson. 1934-re teremtődött meg minden feltétele a Pálos rend magyarországi újjászületésének. Elég gyorsan népszerű lett, mert 1950-re közel 50-en voltak a növendékekkel együtt. Valljuk, hogy a Szűzanya oltalmazta meg rendünket, s ennek köszönhető, hogy az évszázadok alatt nem haltak ki a pálosok, és mindenfajta elnyomás és feloszlatás ellenére újra és újra megújulhatott közösségünk.
Melyek a pálos lelkiség főbb jellemzői?
– A közösség remetékből jött létre, s bár a társadalmi életben a középkorban is részt vettek a pálosok, a barokk kor idején már lelkipásztori, oktatási tevékenységet is folytattak. A magyar kultúra ápolását is lényegesnek tartották, ezért hozták létre a Magyar Hazafiúi Társaságot, és Virág Benedek vezetésével az irodalmi kört. Tehát jobban benne éltek a társadalmi vérkeringésben. A lelki feltöltődést mindig a visszavonulás, az elcsendesedés, a magány jelentette. A barokk korban is voltak olyan kolostorok, amelyek a visszavonulást szolgálták, például a Nyitra melletti elefánti rendház, amely festői, csöndes környezetben fekszik. A remetei életmódot tette lehetővé többek között a rend me-csekszenkúti kolostora. Most már csak egy kis harangláb és egy kicsiny kápolna utal a pálos múltra. Így a remeteség mindig jellemezte a közösségünket amellett, hogy az adott kor kihívásának is igyekezetek a pálosok megfelelni. Az 1934-es újrainduláskor is építettek a Jakab-hegyen egy olyan kolostort, amely a visszavonulásra is alkalmas. Eleinte ezért bírálat is érte őket, mert sokan szerették volna, ha minél több előadást és lelki gyakorlatot tartanak a pálos szellemiségről, s nem értették meg, hogy ők elsősorban szerzetesek, s ezért a növendékek nevelésére kellett koncentrálniuk. Később, mikor egyre jobban nőtt a fiatal szerzetesek száma, a pálosok kimozdultak a kolostor falai közül és hirdették az evangéliumot. Ez a folyamat jellemezte az 1990-es éveket is. Az akkori újrainduláskor alig jelentkeztek közösségünkbe, majd egyre többen választottak ezt a hivatást, így tudjuk tartani kolostorainkat, olyannyira, hogy most Erdélyben, Hargitafürdőn új kolostort alapítottunk két pálos szerzetessel. A szerzetesház ünnepélyes megnyitását január 26-án tartjuk. Hargitafürdő települése alkalmas a magány megélésére, de a pálosok, az őket felkeresők számára lelki megerősítést tudnak nyújtani. Székelyföldön volt régebben pálos kolostor, tehát esetünkben is visszatelepülésről beszélhetünk. Az új kolostor pedig a magyarországi provinciához tartozik.
Manapság több önmagát magyarságkutatónak kikiáltó személy előadásaiban, írásaiban megbotránkozik azon, hogy a magyar alapítású rend központja még mindig Lengyelországban van. Mi erről a véleménye?
– Ha lesz annyi pálos szerzetes Magyarországon, mint amennyi Lengyelországban, akkor mindenki örömmel veszi, ha idetelepszik a rend központja. Akik magukat magyarságkutatónak nevezik, ne a jelenlegi helyzetet kritizálják, hanem arra bíztassák a hallgatóságot, hogy minél több gyermeket vállaljanak. Hiszen ezen múlik a magyarság jövője. Amennyiben a magukat „nagy magyarnak” kikiáltók nem tartják fontosnak a családot, a hűséget, a gyermeknevelést, a hitoktatást, s azt, hogy minél több szerzetesi hivatás szülessen, addig hiába botránkoznak meg azon, hogy a Pálos rend központja Lengyelországban van. Mi pálosok Magyarországon huszonketten vagyunk, míg a világon – Istennek legyen hála – több mint 550 pálos szerzetes szolgál, akik elviszik még Ausztráliába is a Boldog Özséb által alapított rend hírét. A legtöbb ausztráliai magyar azokhoz a kegyhelyekhez jár imádkozni, melyeket a pálosok tartanak fenn, annak ellenére, hogy az ottani szerzetesek a lengyelek, és helyiek közül kerülnek ki. Az amerikai czestochowai búcsújáróhelyet is nagyon sokan keresik föl, ahol az odalátogatók megismerik Boldog Özséb életét, a Pálos rendet mint magyar alapítású közösséget. Ha a Pálos rend vezetését most mi magyarok így huszonketten átvennénk, akkor nem tudnánk foglalkozni a magyarság, és hazánk jövőjé-vel, mert az irányítás lekötné minden energiánkat. Tehát, amíg nem lesz elegendő pálos hivatás Magyarországon, addig nagyon jó, hogy a lengyelek vezetik a rendet. Nekünk, magyaroknak a lengyelekkel szemben rokonszenvet kéne táplálnunk, hiszen Európában az egyedüli olyan nép, amelyik kiáll mellettünk. Lengyelországban őrzik a magyar pálos kincseket, mint például a Fekete Madonna kegyképét, és valljuk be, sokkal jobban tisztelik a magyar királyi vérből származó Szent Hedviget, Szent Kingát és Boldog Jolánt, mint mi magyarok. Kiemelendő, hogy az összes pálos szerzetes a magyar tartományt tartja anyatartománynak.
Mi annak az oka, hogy hazánkban több rend is működik, és például a ferencesek, a piaristák sokkal többen vannak, mint a pálosok?
– Amikor a XVIII. században a Pálos rendet föloszlatták, akkor II. József úgy ítélte meg, hogy a pálosok „nagy bűne”, hogy erőteljesen képviselik a magyarság eszmeiségét. 1950-ben pedig a kommunisták többször a népi demokrácia megdöntésével vádolták a pálosokat, éppen azért, mert magyar alapítású rendről van szó. Biztos vagyok benne, ha egyik oldalról az önjelölt magyarságkutatók, míg a másik oldalon a szabadelvűek nem illetnének minket alaptalan kritikákkal, akkor a magyarországi pálosok helyzete sokkal jobb lenne. Ettől függetlenül optimista vagyok, mert mikor 1989-ben újra indult hazánkban a rendi közösség, csak 12 szerzetesünk volt. Köztük olyanok, akik 1950 előtt éltek kolostorokban, és akik a ’60-as években titokban tettek szerzetesi fogadalmat. Közülük azóta többen meghaltak, s most huszonketten vagyunk. Az pedig természetes, hogy a ferenceseknek vagy a piaristáknak, akiknek a pártállam idején is volt iskolájuk, nagyobb lehetőségük volt a fiatalokkal megismertetni az adott rend lelkiségét. Sajnos hozzájuk sem jelentkeznek már annyival többen, mint hozzánk, csak éppen a történelmi múlt miatt jelenleg többen vannak, mint nálunk.
Mennyire életképes egy remeteségre épülő közösség korunkban, az elektronikus kommunikációra épülő társadalomban?
– Föl kell tenni a kérdést, hogy a hétköznapokban hol zajlik az élet vezetése, a döntéseink meghozatala. A fejünkben, a szellemiségünkben, s nem a mobiltelefonok és az internet világában. A remeteségre nem úgy kell tekinteni, mint a világtól elvonult és az erdőkben fellelhető gyümölcsöket fogyasztó emberek alkotta közösségre. A remeteség lényege, hogy a visszavonultságban rendet tegyünk a gondolataink között. Erre a legmodernebb korban is szükség van, hiszen gondolatainkban tudjuk az életünket megtartani és elrontani. Ezért a remeteség szellemiségének minden korban létjogosultsága van.
– 1934-ben rendünk azért tudott megújulni, mert miután Lengyelország 1918-ban felszabadult az orosz fennhatóság alól, és a krakkói rendház ismét egyesült Czestochowával, egyre jobban megerősödött a lengyel pálos közösség. Másrészt a megcsonkított Magyarországon a két világháború között olyan nagy igény volt a nemzetmegtartó erőkre, hogy egy alulról induló kezdeményezés eredményeként hozták vissza hazánkba a pálosokat. Még a XIX. században és a XX. század elején is voltak a visszahozásra irányuló próbálkozások, akkor Péliföldszentkeresztre és Nagylévárdra akarták a pálosokat újra letelepíteni, de ez nem járt sikerrel a hivatások hiánya miatt. 1922-ben is volt ilyen kezdeményezés, de akkor még gyenge volt Lengyelországban a közösség, bár nagyon szerették volna, hogy a rend a szülőföldjén újra elindulhasson. 1934-re teremtődött meg minden feltétele a Pálos rend magyarországi újjászületésének. Elég gyorsan népszerű lett, mert 1950-re közel 50-en voltak a növendékekkel együtt. Valljuk, hogy a Szűzanya oltalmazta meg rendünket, s ennek köszönhető, hogy az évszázadok alatt nem haltak ki a pálosok, és mindenfajta elnyomás és feloszlatás ellenére újra és újra megújulhatott közösségünk.
Melyek a pálos lelkiség főbb jellemzői?
– A közösség remetékből jött létre, s bár a társadalmi életben a középkorban is részt vettek a pálosok, a barokk kor idején már lelkipásztori, oktatási tevékenységet is folytattak. A magyar kultúra ápolását is lényegesnek tartották, ezért hozták létre a Magyar Hazafiúi Társaságot, és Virág Benedek vezetésével az irodalmi kört. Tehát jobban benne éltek a társadalmi vérkeringésben. A lelki feltöltődést mindig a visszavonulás, az elcsendesedés, a magány jelentette. A barokk korban is voltak olyan kolostorok, amelyek a visszavonulást szolgálták, például a Nyitra melletti elefánti rendház, amely festői, csöndes környezetben fekszik. A remetei életmódot tette lehetővé többek között a rend me-csekszenkúti kolostora. Most már csak egy kis harangláb és egy kicsiny kápolna utal a pálos múltra. Így a remeteség mindig jellemezte a közösségünket amellett, hogy az adott kor kihívásának is igyekezetek a pálosok megfelelni. Az 1934-es újrainduláskor is építettek a Jakab-hegyen egy olyan kolostort, amely a visszavonulásra is alkalmas. Eleinte ezért bírálat is érte őket, mert sokan szerették volna, ha minél több előadást és lelki gyakorlatot tartanak a pálos szellemiségről, s nem értették meg, hogy ők elsősorban szerzetesek, s ezért a növendékek nevelésére kellett koncentrálniuk. Később, mikor egyre jobban nőtt a fiatal szerzetesek száma, a pálosok kimozdultak a kolostor falai közül és hirdették az evangéliumot. Ez a folyamat jellemezte az 1990-es éveket is. Az akkori újrainduláskor alig jelentkeztek közösségünkbe, majd egyre többen választottak ezt a hivatást, így tudjuk tartani kolostorainkat, olyannyira, hogy most Erdélyben, Hargitafürdőn új kolostort alapítottunk két pálos szerzetessel. A szerzetesház ünnepélyes megnyitását január 26-án tartjuk. Hargitafürdő települése alkalmas a magány megélésére, de a pálosok, az őket felkeresők számára lelki megerősítést tudnak nyújtani. Székelyföldön volt régebben pálos kolostor, tehát esetünkben is visszatelepülésről beszélhetünk. Az új kolostor pedig a magyarországi provinciához tartozik.
Manapság több önmagát magyarságkutatónak kikiáltó személy előadásaiban, írásaiban megbotránkozik azon, hogy a magyar alapítású rend központja még mindig Lengyelországban van. Mi erről a véleménye?
– Ha lesz annyi pálos szerzetes Magyarországon, mint amennyi Lengyelországban, akkor mindenki örömmel veszi, ha idetelepszik a rend központja. Akik magukat magyarságkutatónak nevezik, ne a jelenlegi helyzetet kritizálják, hanem arra bíztassák a hallgatóságot, hogy minél több gyermeket vállaljanak. Hiszen ezen múlik a magyarság jövője. Amennyiben a magukat „nagy magyarnak” kikiáltók nem tartják fontosnak a családot, a hűséget, a gyermeknevelést, a hitoktatást, s azt, hogy minél több szerzetesi hivatás szülessen, addig hiába botránkoznak meg azon, hogy a Pálos rend központja Lengyelországban van. Mi pálosok Magyarországon huszonketten vagyunk, míg a világon – Istennek legyen hála – több mint 550 pálos szerzetes szolgál, akik elviszik még Ausztráliába is a Boldog Özséb által alapított rend hírét. A legtöbb ausztráliai magyar azokhoz a kegyhelyekhez jár imádkozni, melyeket a pálosok tartanak fenn, annak ellenére, hogy az ottani szerzetesek a lengyelek, és helyiek közül kerülnek ki. Az amerikai czestochowai búcsújáróhelyet is nagyon sokan keresik föl, ahol az odalátogatók megismerik Boldog Özséb életét, a Pálos rendet mint magyar alapítású közösséget. Ha a Pálos rend vezetését most mi magyarok így huszonketten átvennénk, akkor nem tudnánk foglalkozni a magyarság, és hazánk jövőjé-vel, mert az irányítás lekötné minden energiánkat. Tehát, amíg nem lesz elegendő pálos hivatás Magyarországon, addig nagyon jó, hogy a lengyelek vezetik a rendet. Nekünk, magyaroknak a lengyelekkel szemben rokonszenvet kéne táplálnunk, hiszen Európában az egyedüli olyan nép, amelyik kiáll mellettünk. Lengyelországban őrzik a magyar pálos kincseket, mint például a Fekete Madonna kegyképét, és valljuk be, sokkal jobban tisztelik a magyar királyi vérből származó Szent Hedviget, Szent Kingát és Boldog Jolánt, mint mi magyarok. Kiemelendő, hogy az összes pálos szerzetes a magyar tartományt tartja anyatartománynak.
Mi annak az oka, hogy hazánkban több rend is működik, és például a ferencesek, a piaristák sokkal többen vannak, mint a pálosok?
– Amikor a XVIII. században a Pálos rendet föloszlatták, akkor II. József úgy ítélte meg, hogy a pálosok „nagy bűne”, hogy erőteljesen képviselik a magyarság eszmeiségét. 1950-ben pedig a kommunisták többször a népi demokrácia megdöntésével vádolták a pálosokat, éppen azért, mert magyar alapítású rendről van szó. Biztos vagyok benne, ha egyik oldalról az önjelölt magyarságkutatók, míg a másik oldalon a szabadelvűek nem illetnének minket alaptalan kritikákkal, akkor a magyarországi pálosok helyzete sokkal jobb lenne. Ettől függetlenül optimista vagyok, mert mikor 1989-ben újra indult hazánkban a rendi közösség, csak 12 szerzetesünk volt. Köztük olyanok, akik 1950 előtt éltek kolostorokban, és akik a ’60-as években titokban tettek szerzetesi fogadalmat. Közülük azóta többen meghaltak, s most huszonketten vagyunk. Az pedig természetes, hogy a ferenceseknek vagy a piaristáknak, akiknek a pártállam idején is volt iskolájuk, nagyobb lehetőségük volt a fiatalokkal megismertetni az adott rend lelkiségét. Sajnos hozzájuk sem jelentkeznek már annyival többen, mint hozzánk, csak éppen a történelmi múlt miatt jelenleg többen vannak, mint nálunk.
Mennyire életképes egy remeteségre épülő közösség korunkban, az elektronikus kommunikációra épülő társadalomban?
– Föl kell tenni a kérdést, hogy a hétköznapokban hol zajlik az élet vezetése, a döntéseink meghozatala. A fejünkben, a szellemiségünkben, s nem a mobiltelefonok és az internet világában. A remeteségre nem úgy kell tekinteni, mint a világtól elvonult és az erdőkben fellelhető gyümölcsöket fogyasztó emberek alkotta közösségre. A remeteség lényege, hogy a visszavonultságban rendet tegyünk a gondolataink között. Erre a legmodernebb korban is szükség van, hiszen gondolatainkban tudjuk az életünket megtartani és elrontani. Ezért a remeteség szellemiségének minden korban létjogosultsága van.
Forrás:
Magyar Fórum
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése