A szerzetesi fogadalom a keresztségi Istennek szenteltség „tökéletesebb” kifejezése

Hivatástok elvezetett benneteket a szerzetesi fogadalomhoz, mellyel az Egyház szolgálata által Istennek szentelt személyek és egy meghatározott szerzetes közösség tagjai lettetek. Ezért az Egyház is úgy tekint rátok, mint „Istennek szentelt” személyekre, akik Jézus Krisztusban szentelték magukat Istennek, hogy egyedül az övéi legyenek. Ez az elkötelezettség meghatározza helyeteket az Egyház nagy közösségében, Isten népében. És ugyanakkor Isten népének mindent felölelő küldetéséhez rendelkezésre bocsátja a lelki és természetfölötti energia forrásait: az életnek, a tanúságtételnek és az apostolkodásnak sajátos formáját a szerzetesi közösségetek küldetéséhez, mivoltához és lelki örökségéhez való hűségben. Isten népének egyetemes küldetése Krisztus messiási küldetésében gyökerezik – aki próféta, pap és király –, és mi ebből különböző módokon részesülünk. A részesedés módja azok estében, akik Istennek szentelték magukat, megfelel annak a formának, ahogyan Krisztushoz tartoztok. E hozzá tartozás mélységét és erejét maga a szerzetesi fogadalom határozza meg.

A szerzetesi fogadalom új kapcsolatot teremt a Szentháromság egy Isten és az ember között Jézus Krisztusban. E kapcsolat abból az alapvető kötelékből ered, melyet a keresztség szentségelétesített. A szerzetesi fogadalom „a keresztségi Istennek szenteltségben gyökerezik és annak tökéletesebb kifejezése” (Perfectae Caritatis 5). Ily módon tartalmának lényege szerint új odaadássá lesz: az emberi személy Istennek adja és szenteli magát, kit mindenek fölött szeret. A fogadalom által vállalt kötelezettség – tudniillik, hogy a tisztaság, a szegénység és az engedelmesség evangéliumi tanácsait szerzetes családotok szabályaiban meghatározott módon megtartjátok – kifejezi, hogy teljesen Istennek vagytok szentelve, s ugyanakkor segítség ahhoz, hogy ezt meg tudjátok valósítani. Ez határozza meg az Istennek szentelt személyek tanúságtételének és apostolkodásának sajátos formáját is. Mindazonáltal ennek a szabad és tudatos Istennek szenteltségnek és mindannak, ami belőle következik – az önátadásnak, mellyel valaki Istené lett–, gyökereit a keresztségben kell keresnünk, mely elvezet minket a húsvét misztériumához, mint a krisztusi megváltás csúcsához és középpontjához.

Hogy a szerzetesi fogadalom lényegét egészen világosan láthassuk, segítségül kell hívnunk Szent Pálnak a Rómaiakhoz írt levélben található megindító szavait: „Vagy nem tudjátok, hogy akik Krisztus Jézusban megkeresztelkedtünk, az ő halálában keresztelkedtünk meg? A keresztségben ugyanis eltemetkeztünk vele együtt a halálba, hogy miként... Krisztus... mi is új életre keljünk” (Róm 6,3-4). „... a régi embert bennünk azért feszítették vele együtt a keresztre..., hogy ne szolgáljunk többé a bűnnek” (Róm 6,6). „ezért tekintsétek magatokat is úgy, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek Jézus Krisztusban” (Róm 6,11).

A keresztségben gyökerező szerzetesi fogadalom a szentség erejéből „új eltemetkezés Krisztus halálába”: új a lélek tudatossága és szándékossága miatt; új a szeretet és a meghívás miatt; új a szüntelen „megtérés” miatt. Ez a „halálban való eltemetkezés” hozza létre azt, hogy a „Krisztussal együtt eltemetkezett ember”, „miként Krisztus, új életet éljen”. Mint legmélyebb alapra, a megfeszített Krisztusra támaszkodik mind a keresztségi Istennek szenteltség, mind az evangéliumi tanácsok fogadalma, mely – a II. vatikáni zsinat szavaival –”különleges fölszenteltséget ad”; s mely egyszerre halál és szabadulás. Szent Pál mondja: „úgy tekintsétek magatokat, hogy meghaltatok a bűnnek”; ugyanakkor ezt a halált „a bűn szolgaságából való szabadulásnak” nevezi. Ebből a szerzetesi fölszenteltségből, mely a keresztség szentségén alapszik, fakad elsősorban az új élet „Istenért Jézus Krisztusban”.

Így tehát az evangéliumi tanácsokra tett fogadalommal sokkal érettebben és tudatosabban „vetjük le a régi embert”, „és öltjük magunkra az új embert, aki az Istenhez hasonlóvá alkotott, megigazult és szent teremtmény” – hogy ismét Szent Pál szavaival éljünk (lásd Ef 4,22-24).

Forrás: Redemptionis Donum - Szent II. János Pál pápa apostoli buzdítása a szerzetesi közösségekhez a megváltás 1950. évfordulója alkalmából 1983-84-ben tartott rendkívüli szentévben 1984. március 25.