Sok mindent el lehetne mondani a szerzetességről, én most csak néhány
vonását szeretném kiemelni:
A szerzetesi élet lényegéhez tartozik, hogy ingyenes és, hogy ajándék.
Ingyenes. Mert az Isten szeretete ingyenes… nem
érdemelhetjük ki, ő feltétel nélkül szeret bennünket, és választ ki bennünket –
a szerzetesi életre is. Meghív minket, nem azért, mert különbek vagy jobbak
lennénk másoknál, hanem azért mert különleges módon akar betölteni minket
szeretetével, mert személyes és mély jegyesi kapcsolatra akar lépni velünk, és
azt szeretné, hogy az ő szeretetének legyünk tanúi és ingyenes továbbadói a
világban, az emberek között.
Ajándék: számunkra is, mert Istentől kaptuk a
hivatásunkat, de a szerzetesi hivatás ajándék az egész Egyháznak, a
társadalomnak is. Nem a munkája miatt ajándék, hanem Istennek szentelt volta
miatt.
Thomas Merton trappista szerzetes írja:
„Az olyan alapvetően vallásos kultúrákban, mint az indiai vagy a
japán, a szerzetességet többé-kevésbé magától értetődőnek tartják. Ha az egész
társadalom arra irányul, ami kívül esik a múló üzleti dolgok és élvezetek
világán, akkor senki sem lepődik meg azon, hogy akadnak emberek, akik egész
életüket a láthatatlan Istennek szentelik. Az alapvetően vallástalan,
materialista kultúrában viszont a szerzetes érthetetlenné válik, mivel nem
termel semmit. Élete egészen haszontalannak látszik. (Még egyik másik
keresztényt is eltölti az aggodalom a szerzetes e látnivaló haszontalansága miatt;)
Ismerjük azt az érvelést, hogy a kolostorok olyanok, mint a dinamo: nem
termelik ugyan a kegyelmet, de gondoskodnak arról, hogy ez a végtelenül értékes
lelki nyersanyag rendelkezésre álljon a világnak.” (TM. 186. old)
A szerzetes értéke nem hasznosságában van, hogy hány gyermeket tanított
vagy hány beteg ágya felett virrasztott – ez már a gyümölcs.
A szerzetes értéke létében van: Istennek való lefoglaltságában –
Istennek való teljes odaadottságában, és ezt fejezik ki a fogadalmak. A
szegénység fogadalma, melyben lemondva a birtoklás vágyáról kifejezzük, hogy
Isten a mi gazdagságunk; a tisztaság fogadalma megnyitja szívünket az Isten
felé, vágyva az ő mindent betöltő szeretetére, kifejezve, hogy Isten egyedül
elég; az engedelmesség fogadalmában pedig akaratunkat Isten akaratába
helyezzük, hogy így kövessük a mindhalálig engedelmes Krisztust.
A szerzetes elsősorban az imádság embere.
A szerzetes Istent kereső ember. Nap mint nap Mózessel kiáltja: Mutasd
meg nekem arcodat!
A szerzetes annyira elszánja magát Isten keresésére, hogy kész meghalni
is azért, hogy megláthassa Őt. A szerzetesi élet ezért vértanúság és paradicsom
egyszerre, angyali és ugyanakkor megfeszített élet.
A szerzetes olyan ember, akit szíven talált az Isten, aki hagyta magát
elcsábítani az Istentől és innen kezdve élete misztérium, vagyis titok. Minden
egyes szerzetesi hivatás misztérium, Isten és a meghívott lélek titka,
kibeszélhetetlen és emberi ésszel fel nem fogható titok.
Mivel a szerzetes az imádság embere, a világtól való elvonulás nem
menekülés és elzárkózás, hanem kitárulkozás Isten felé. A kolostor falai között
Istennek él, de az emberekért. Nem pusztán a saját üdvösségéért vállalja a
szerzetesi életformát, hanem mindnyájunk és az egész világ üdvösségéért.
Imájával könyörög nap mint nap Isten irgalmáért, az egyes emberekért, a bűnösök
megtéréséért. Ez a szerzetes legfontosabb tevékenysége, hogy imádkozik: dicséri
az Urat és esdekel az emberekért. Ő Isten dalnoka, akinek élete a szüntelen
istendicséret. Ez látszik a legkevésbé.
A szerzetes létével hirdeti, hogy van Isten. Hiszen ha nem lenne Isten a
szerzetesi élet is értelmetlen lenne. Fontos tudnunk, hogy a szerzetesek nem
önmagukért vannak a kolostorban, hanem értünk imádkoznak és vezekelnek az egész
világért.
„A szerzetes legfőbb méltóságát az adja meg, hogy lemondott minden
versengésről és az emberi dicsőség kereséséről és beéri az utolsó hellyel.”
(Thomas Merton)
Hogy az Istent birtokolhassa, a szerzetes lemond saját akaratáról, a
birtoklásról, a kényelem vágyáról, a büszkeségről, a családalapítás jogáról,
arról hogy szabadon kedve szerint ossza be idejét, hogy oda menjen ahová neki
tetszik. Miért? Mindezt Istenért, a mennyek országáért.
A szerzetesi élet kifejezi szent Pál tanítását: a mi hazánk a mennyben
van.
M. Veronika és M. Klarissza nővér
Forrás: Ferences Szegénygondozó Nővérek
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése