2019. január 6., vasárnap

Az új taggal bővült a sárospataki Szent Erzsébet Nővérek Kongregációjának közössége



Paulina Mozeiko CSSE nővér, Fehéroroszországban született, litván állampolgár és lengyel nemzetiségű, a nővérek poznani kolostorából érkezett. (Paulina nővér a képen balról a második.)


Szerzetesi hivatást érezve magában, a közösségek irányába indult el. A Szent Erzsébet Nővérek Kongregációjával egy pap által ismerkedett meg. Nagyon fiatalon, 17 évesen felvételizett a nővérek wroclawi közösségbe. Ennek a kolostornak több mint 20 éve tagja.

Az általános szerzetesi képzés után a litván szerzetes nővérek hiánya miatt visszakerült Litvániába. Az örökfogadalom előtt újra Lengyelországban kezdett szolgálni. Paulina nővér végzettsége révén a reszocializáció (társadalomba való visszavezetés) területén tevékenykedett. Így árvaházakban, óvodában dolgozott. Egy évet pedig egy betlehemi árvaházban töltött.

Magyarországon szeretné folytatni munkáját a fiatalokkal és gyerekekkel. Ehhez szükséges a magyar nyelv elsajátítása, melyet türelemmel és szorgalommal el is kezdett. A sárospataki közösség három tagja szeretettel fogadta Paulina nővért, imádságaikban kérik, hogy a Szentlélek segítse a nyelvtanulásban és Isten áldása kísérje további életét, érezze otthon magát Szent Erzsébet szülővárosában.

Forrás: Szent Erzsébet Nővérek


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése