2014. augusztus 11., hétfő

Szent Klára rendje

Ordo Sanctae Clarae (OSC)

Közismert nevén: klarisszák 

A magyar közösség neve: Klarissza Remeteség "Szécsény Ágacskája"

A rend története

"Ezüstöm, aranyam nincs, de amim van, azt neked adom..." (ApCsel 3,6). Ez a szentírási idézet jól kifejezi Szent Klára követőinek hivatását, hiszen nekünk az élő Istenen kívül valóban nincs mit adnunk testvéreinknek. A Klarissza Rend ("Szegény Nővérek Rendje", ahogyan maga szent Klára nevezi az általa alapított rendet) a Ferences Család szemlélődő ága. Gyökerei Assisi Szent Klára személyéig (1193-1253) nyúlnak vissza, aki isteni inspirációtól, valamint kortársa, Assisi Szent Ferenc példájától indíttatva az értünk szegénnyé lett Krisztus életét akarta élni. Bár az egyes közösségek között kisebb-nagyobb különbségek felfedezhetők, a klarisszák a ferences család legegységesebb ágát, az ún. második rendet alkotják. Magyarországon már a XIII. században létrejött az első klarissza monostor, a rendi életet azonban II. József rendelkezése hazánkban megszüntette. A ma itt élő remete közösség egy újabb alapítás révén került Magyarországra.

E klarissza remeteség alapítója - Szentháromságról nevezett Marie-Paul Anya - egy olyan klarissza közösség apátnője volt a franciaországi Nancy városában, amely szent Koléta (+1447) reformja nyomán visszatért az eredeti, szent Klára által írt regulához és a Szegénység Privilégiumához. Marie-Paul anya tizenkét év apátnői szolgálat után azt kérte, hogy ne válasszák meg őt újra. Szívében már hosszú évek óta érlelődött az a vágy, hogy egy olyan kis közösséget alapítson, melyben még radikálisabban élhető a "Szegénység úrnővel" való eljegyzettség, ami nem más, mint a szegény Krisztus követése az élet minden területén. Marie-Paul Anya 1979. április 26-án, a szintén Lotaringiában fekvő Sion dombon telepedett le két másik nővérrel, akik az Úr hívására ugyanabból a közösségből követték őt. Életformájukat Szent Ferenc remeteségeknek írt regulája egyes vonásai is jellemezték. A remeteség magányában és csendjében azt keresték, hogyan lehetnek Isten mind nagyobb tetszésére, s ugyanakkor azt is, hogyan segíthetnek másokat az "emberi szívek földjébe elrejtett kincs" (3LevÁgn 7) megtalálásában. Imáikban ugyanakkor jelen volt minden ember és az egész teremtett mindenség.

Sion Ágacskájának életformája lassan ismertté vált egész Franciaországban, s hamarosan más klarissza közösségekből érkező örökfogadalmas nővérek kérték felvételüket. 1989. október 22-én új házat nyithattak Franciaország délebbre eső vidékén, egy kis faluban (Champfromier). 1989. novemberében érkeztek az első hivatások Magyarországról, később Erdélyből, majd Kárpátaljáról. Alapító Anyánk 1990. szeptember 30-án költözött az Úrhoz. Ezután Marie-Béatrice Anya lett az "Ágacskák" apátnője.

A közösség magyarországi megtelepedése

A magyarországi letelepedésre 1995. augusztus 12-én került sor Szécsényben. A "Szécsény Ágacskája" monostorban 2003-ban nyílt meg a noviciátus, azóta a magyar ajkú növendékek képzése itt folyik. Csíksomlyón 2000. augusztus 11. óta van házunk.

Az elköteleződése menete

Rendünkben a végleges elköteleződésre 5 éves képzési idő után kerül sor. Mind sioni, mind szécsényi monostorunkban folyik képzés. A jelentkezők egy év jelöltség után öltik magukra a rend ruháját (ezzel kezdődik a noviciátus), majd ismét egy év elteltével három évre elkötelezik magukat, hogy a szegénység, a tisztaság és az engedelmesség hármas fogadalma által szenteljék életüket Istennek. Ezután következik az ünnepélyes örökfogadalom.

A klarisszák mindennapi élete

"Életünk lényege az Istennel való kapcsolat elsődlegessége a magányban, a csendben, az imádságban, a testvéri szeretetben, a radikális szegénységben..." Az Atya szeretete megjelent az Ő Fiában. Amint Őbenne megjelent, úgy jelenik meg ugyanazon szeretet mindazokban, akikben a Fiú élete kirajzolódik. Nem azért történik ez, hogy a szeretetet visszatartsák önmaguk számára, hanem a szeretet továbbengedése által az egész teremtett világot akarják újra Istenhez emelni. Ezt a hivatást kaptuk mi is, melyet visszavonultságban élünk. Mivel nem egyeseké szeretnénk lenni, hanem minden emberé, az egész teremtett világé, ezért egyedül Istennek, mindenek Teremtőjének és Atyjának élünk.

A belső szegénység, vagyis az Istennek való teljes és feltétel nélküli átadottság által Krisztusban - bizonyos értelemben - mi is úttá válhatunk testvéreink és az egész teremtett világ számára az Atya felé. Ő hívott el bennünket, hogy az imádság által, az imádságban szolgáljuk testvéreinket. Nem ápolunk betegeket, nem tanítunk, nincs semmiféle karitatív tevékenységünk, egyszerűen a világért élünk. Éppen ezért visszavonultságunk nem a világ elutasítását, annak megvetését, vagy az abból való menekülést jelenti. Ellenkezőleg, életünk azt hivatott feltárni, hogy az Úr szereti az Ő népét, minden teremtményét, és közel van mindenkihez. A "visszavonultság-közelség" párosa csak látszólagos ellentmondás, ugyanis az emberekhez, a világhoz, az egész teremtett mindenséghez igazán csak akkor lehetünk közel, ha mindezek Teremtőjéhez vagyunk közel.

Mivel életünket egészen az isteni működésnek szeretnénk átengedni, sok időt töltünk egyéni imádságban. Naponta négy órát vagyunk személyes, belső imádságban, melyben azt a teljesen ingyenes Istennek-adottságot tanuljuk, amin keresztül az Úr - általunk is - elérheti az emberi szíveket. A négy személyes imaóra: szentségimádás, közbenjárás, Isten Igéjének hallgatása és imaóra a természetben.

A minket meglátogatók a nap folyamán bármikor kopogtathatnak monostorunk ajtaján. Az Úr elé helyezhetik mindazt, ami életük terhe vagy öröme. Együtt imádkozhatnak egy nővérrel. Rendszeres találkozásra, lelki kísérésre is lehetőség van. Ezen kívül monostorunk mellett két kis remeteség áll, ahová több napra vagy hétre visszavonulhatnak azok, akik csendre, az Úrral való személyes találkozásra vágynak. Teljesen a magánynak szentelhetik ottlétüket, de lehetőség van arra is, hogy bekapcsolódjanak a közösség zsolozsmájába, illetve egy nővérrel beszélgessenek, imádkozzanak.

Közösségeinkben általában 5-6 nővér él együtt. A kis létszám életünk remete-jellegének hűbb megélését szolgálja, ugyanakkor kifejezi a ferences minoritást is. Mindennapi életünkben egészen a Gondviselésre szeretnénk hagyatkozni. Kis létszámunk azt is lehetővé teszi, hogy azok az emberek, akik hisznek a hivatásunkban, gondoskodhassanak megélhetésünkről.

Kapcsolatfelvétel

Klarissza Remeteség "Szécsény Ágacskája"
Postacím: 3170 Szécsény, Haynald L. u. 15.
Tel/fax: (32) 370-081 
E-mail: klarissza@dx.hu

Forrás: Ferences Család - http://www.ferencescsalad.hu/


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése