2014. április 26., szombat

Megszentelt élet a Regnum Christi Közösségben

A megszentelt élet a Regnum Christiben az Istennek szentelt élet újfajta módja az Egyházon belül, amely lehetővé teszi számunkra, lányok számára, hogy szándékunknak megfelelően Krisztus országának terjeszésére szánjuk oda magunkat, a mély imaélet és az intenzív apostoli munka útján.


Arra kaptunk meghívást, hogy a modern társadalomban éljünk és dolgozzunk, és hogy abban a keresztény élet kovászaivá váljunk, hasonlóan ahhoz „a kovászhoz, amelyet fogott az asszony, belekevert három mérő lisztbe, amíg az egészen meg nem kelt” (Lk 13,21); a világban élünk, bár nem vagyunk a világból valók (Jn 15,19), és mindenkinek mindene lettünk, hogy egyeseket megnyerjünk Krisztusnak (1Kor 9,22).

1969-es megalakulásunk óta arra törekszünk, hogy választ adjunk Krisztus szeretetére önmagunk teljes odaajándékozásával, tettük ezt azáltal, hogy különféle formában ajánlottuk fel magunkat az emberek szolgálatára. Az igazság és szeretet civilizációját iparkodtunk megteremteni – II. János Pál szavaival élve –; ez egy olyan feladat, ami különösen a nőkre lett bízva. „Az Egyház nagyon sokat vár az Istennek szentelt nőktől, amiatt az egészen sajátos adottságaik miatt, melyek a tanítás, a szokások, a családi és társadalmi élet támogatása, a női méltóság és az emberi élet tisztelete terén nyilvánulnak meg”(II. János Pál, Vita consecrata kezdetű apostoli buzdítása, 58.).

Legfőbb célunk segíteni a nőknek abban, hogy az evangélium szerinti életvitelükkel és az örömhír hirdetésével erőt öntsenek a társadalomba. Fel akarjuk készíteni a nőket arra, hogy tudjanak hatást gyakorolni a fiatalokra és a felnőttekre, értelmiségiekre és háziasszonyokra, vállalkozókra és vezető szakemberekre egyaránt. Azok a nők, akik a Regnum Christi lelkiségét osztják, hiteles szeretetet, tiszteletet és méltóságot kölcsönöznek magán-, családi, szakmai és társadalmi életüknek.

A Regnum Christiben megszentelt életűek első közösségét 1969. december 8-án alapították Dublinban. Ez volt az első magja a később bő termést hozó fának. Az ezt követő években sorra nyíltak apostoli központok világszerte: Spanyol- és Olaszországban, Mexikóban, az Egyesült Államokban és Chilében.

1991-ben megnyitottak egy nemzetközi tanulmányi központot Wakefieldben (Rhode Island, USA), 1994-ben pedig São Pauloban (Brazília). 1996-ban további két központot alapítottak Mexikóban és Spanyolországban. 1969 és 1999 között Isten hivatásokkal áldotta meg a Regnum Christiben megszentelt életű nőket, 23 különböző országból.

Jelenleg a következő országokban végzünk apostoli tevékenységet: Egyesült Államok, Kanada, Olaszország, Ausztria, Írország, Spanyolország, Németország, Hollandia, Franciaország, Svájc, Csehország, Magyarország, Szlovákia, Lengyelország, Ausztrália, Új Zéland, Libanon, Brazília, Venezuela, Kolumbia, Argentína, Mexikó, Chile és Salvador.

Teljesen Krisztusnak szentelten az Egyház szolgálatában

A Regnum Christiben megszentelt élet egy újfajta életstílus, válasz Kriszus meghívására, amit kiválasztottaihoz intéz: „Jöjj és kövess engem!” Mint Péter és András, mint János és Jakab, mint Mária Magdolna… mi is hátrahagytuk a „hálóinkat”, és életünket az Egyház szolgálatára szántuk. Meghívásunknak a veleje az a mély vágy, hogy Isten uralkodjon minden ember szívében az egész világon.

Öt szeretetet ápolunk magunkban: Krisztus, az Egyház, a Pápa, a Szűzanya és a lelkek iránt. Egy mélységesen Krisztus-központú lelkiséget élünk; Krisztus az életünk középpontja és mintaképe, valamint boldogságunk forrása. Hitelesen törekszünk szeretni az Egyházat és hűségesen kívánunk ragaszkodni földi helytartójához, a Szentatyához. Tiszteljük Szűzanyánkat, ez leginkább erényeinek követésében mutatkozik meg. Minden munkánkat a lelkek üdvösségének szenteljük.

Krisztus tanúi akarunk lenni, akik teljes idejüket és minden adottsagukat az evangélium terjesztésére szentelik, és azáltal, hogy szabadon és állandó jelleggel egyesülünk vele a szegénység, tisztaság es engedelmesség ígéreteinek letételével. Megszentelt életünk értelme az Atyaisten kezdeményezésében áll (ld. Jn 15, 16), ami a kiválasztott nőktől a teljes és kizárólagos önátadás válaszát várja.

Krisztus személyes szeretetének az élménye ez, amely a élet feltétlen odaadásához vezet, mindenestül a kezébe helyezve jelent és jövőt egyaránt. Egy hivatás, amelyre szüksége van a mai kor Egyházának, és amiről II. János Pál számtalanszor szólt elismeréssel: „Hála neked, nő, aki szerzetesnő vagy, aki Krisztus, a megtestesült Ige édesanyjának, minden nők között a legnagyobbnak példája szerint engedékenyen és hűséggel nyílsz meg az isteni szeretet számára, így segítvén az Egyházat és az egész emberiséget, hogy élete Istennek adott »jegyesi« válasz legyen, mely csodálatos módon fejezi ki azt a közösséget, melyet ő teremtményeivel meg akar valósítani” (II. János Pál pápa 1995. június 29-ei levele a nőknek, 2.).


Egy küldetés

Azon túl, hogy válaszolunk Krisztus meghívására a megszentelésünkkel, el akarjuk ültetni missziós parancsát – „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot!” – minden ember szívébe. Fáradhatatlanul küzdünk, hogy minél többen megismerjék Krisztus szeretetét és az ő országát.

Sajátos küldetésünk abban áll, hogy a világi híveket, elsősorban a lányokat és a nőket felkészítsük, irányítsuk és buzdítsuk, hogy képviseljék a hiteles keresztény értékeket, és szerezzenek megbecsülést a családi élet iránt környezetükbe. Ezt a feladatot apostoli munkáinkon keresztül valósítjuk meg a következő területeken:

* vezetői és nevelő munka nemzeti és nemzetközi oktatási intézményekben;
* családi tanácsadás és lelkivezetés;
* a kislányok, kamaszok és fiatalok teljeskörű nevelése;
* evangelizációs missziók és a hátrányos helyzetűek megsegítése;
* a hit terjesztése, ez erkölcsi és lelki értékek előmozdítása a tömegtájékoztatási eszközökben;
* a katolikus tanítas és erkölcs hirdetése.

Minőségi oktatás élvonalon

Ahhoz, hogy ezt a küldetést az Egyház ölén megvalósíthassuk, teljeskörű nevelésben részesülünk, amely lelki, emberi, szellemi és társadalmi téren egyaránt képesít minket.

A képzésünk egy négyéves tanulmányi időszakkal kezdődik, amelynek keretében filozófiát, teológiát, pedagógiát és vállalatvezetést tanulunk, annak végén pedig pedagógiai és vallástudományi diplomát szerzünk. Ezután lehetőségünk van szakosodni vagy valamilyen egyetemi posztgraduális képzésen résztvenni, amely segít a későbbiekben az Egyház által ránkbízott küldetésünk kibontakoztatásában. Mindehhez állandó jellegű szintentartás is járul többek közt szociális és pedagógiamódszertani témákban, az általános műveltség, nyelvtanulás terén.

A megszentelt életünkre vonatkozó képzési program egyensúlyra törekszik az ima- és szentségi élet, a tanulás, az apostoli munka, a háztartás, a sport és a kikapcsolódás közt, hogy így alakítson ki bennünk egy gazdag és vonzó női személyiséget, amely képes jobban válaszolni azokra a kihívásokra, ami elé a világ állít.

Egy kihívás

A megszentelt élet egy hivatás, egy szabadon és szeretetből meghozott válasz Krisztus szeretetére, aki a XXI. század elején is hívja a fiatalokat, ahogy tette ezt kétezer évvel ezelőtt: „Jöjj és kövess engem!” „Ezért az Egyház fáradhatatlanul hirdeti Jézus Krisztust; hirdeti evangéliumát, mint az egyetlen és túláradó bőségű feleletet a fiatalok mélyből fakadó vágyaira, s mint személyes csatlakozásra fölszólító buzdítást (»és jöjj, kövess engem«, Mk 10,21), ami Jézusnak az Atya iránt érzett fiúi szeretetéből és az emberiségért vállalt üdvözítő küldetéséből való részesedést jelenti” (II. János Pál, Christifideles laici kezdetű apostoli buzdítása, 46.).

Amennyiben szeretnél bővebb információhoz jutni a megszentelt életű nőkről a Regnum Christi-ben, illetve ha szeretnéd finanszírozni egy hivatás képzését vagy apostoli munkáját, írjál, vagy vedd fel velünk a kapcsolatot:

Magyarország

Magyarországon 1997 óta dolgoznak megszenteltek, jelenleg négyen: Vadász Kinga, Hangódi Dóri, Marton Fabiola Németországból és Ale Morera Mexikóból. Fő feladatuk a Regnum Christi és az ECYD lánytagjainak a lelki és apostoli képzése lelkigyakorlatok, lelkivezetés, személyes és csoportos megbeszélések keretében, valamint együttműködés a lányok szüleivel.

Vadász Kinga tanúságtétele a Mária Rádióban, 2012 március — http://gloria.tv/?media=264795

Ha érdekel a közösségünk és az életmódunk, keress engem:

Regnum Christi – megszentelt életűek
Vadász Kinga
1065 Budapest, Bajcsy- Zsilinszky út 51.
Tel:+36 30 307 0615


Forrás: Regnum Christi


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése