Az Úr Krisztusban felkent bennünket az öröm olajával

Ferenc pápa homíliája a nagycsütörtöki krizmaszentelő misén

Nagycsütörtökön az Egyház két szentmisével a papság és az Eucharisztia alapítására emlékezik. Hálát adunk Jézusnak, hogy az Oltáriszentséget rendelte és megalapította a papságot. A délelőtti krizmaszentelési misét a megyéspüspök papjaival együtt mutatja be. A homília után a jelenlevő papok megújítják a szenteléskor tett ígéreteiket. Az esti szentmisével az utolsó vacsorára, az Eucharisztia alapítására emlékezünk. 

Ferenc pápa nagycsütörtökön délelőtt fél tíz órai kezdettel a Szent Péter-bazilikában mutatta be a krizmaszentelő szentmisét a Rómában tartózkodó bíborosokkal, püspökökkel és számos pappal. Jól kifejezi az ünnep lényeget a szentmise prefációja: a Krisztus által kiválasztottak a kézrátétel által szolgálatainak részeseivé válnak, hogy a megváltó áldozatot megújítsák (hathatósan megjelenítsék) Jézus nevében, és a hívőknek elkészítsék a húsvéti lakomát, a hívő nép között szeretetben élen járjanak, igével táplálják és erősítsék a szentségek által, életüket testvéreik üdvösségének szolgálatára szenteljék.

Ferenc pápa homíliájában a nagycsütörtökön alapított papság öröméről elmélkedett.

„Kedves Paptestvérek! Ma nagycsütörtökön, amikor Krisztus a végsőkig szeretett bennünket (vö. Jn 13,1), emlékezzünk a papság alapítására és saját papszentelésünkre. Az Úr Krisztusban felkent bennünket az öröm olajával, és ez a felkenés arra hív bennünket, hogy fogadjuk el, hordozzuk ezt a nagy ajándékot: az örömet, a papi örvendezést. A pap öröme értékes ajándék nemcsak saját maga, hanem Isten egész hűséges népe számára, mert a pap e néphez küldetett a felkenéssel. A papi öröm forrása az Atya szeretete, és az Úr azt kívánja, hogy ennek a Szeretetnek az öröme legyen bennünk, és legyen teljes (vö. Jn 15, 11).

Ferenc pápa ezután – több ízben utalva az Evangélium öröme kezdetű buzdítására is –

ennek az örömnek a tulajdonságait mutatta be, részletezte. Utalt Máriára (EG 288), az élő Evangélium anyjára, aki az öröm forrása a kicsinyek, szegények számára, aki a pap példaképe: a pap a legszegényebb az emberek között, ha Jézus nem gazdagítja szegénységével; és a leghaszontalanabb szolga, ha Jézus nem nevezi barátjának; és a legostobább, ha Jézus nem oktatja, mint Pétert; a legvédtelenebb az emberek között, ha a Jó Pásztor nem erősíti meg nyája körében. 

Mária oltalmaz bennünket a Gonosztól; pap vagyok, mert az Úr jóságosan rátekintett kicsinységemre (vö. Lk 1,48), e kicsinységünk elismerésével nyerjük el örömünket. Ferenc pápa a papi öröm három jellemzőjét fejtette ki: 

1) Ez az öröm felken, vagyis behatol szívünkbe, átalakítja és szentségileg megerősíti azt. A papszenteléskor a kézrátétel és a krizmával való megkenés révén az Egyház átadja mindazt, amit az Úrtól kapott. Örömünk e pappá szentelésből forrásozik. 

2) Nem romlandó öröm: az Úr megígérte, hogy örömünket senki sem veheti el tőlünk (vö. Jn 16, 22.) A bűn és az élet gondjai miatt ugyan lelohad, a bűn el is fojthatja, de a mélyben, mint az elégetett venyigék hamuja alatt ott marad a parázs, amelyet fel lehet szítani. Szent Pál ezt ajánlotta Timóteusnak: „Éleszd fel magadban Isten kegyelmét, amely kézföltételem folytán benned él” (2Tim 1, 6). 

3) Harmadik jellemzője: misszionárius öröm: ez a papot szorosan Isten szent népéhez kapcsolja, hozzá van rendelve, hogy keresztelje, bérmálja, hogy gondját viselje, szentmisét mutasson be, áldjon, vigasztaljon, evangelizáljon.

Ferenc pápa ezután még tovább elmélkedett a papi örömről. 

Ez az öröm mintegy a szegénység nővére. Mivel a pap sok mindenről lemondott, mivel szegény, sok mindent másoknak ad, az Úrtól kéri az örömöt. Nem törődik magával, de számíthat Isten népe nagylelkűségére, hálájára minden jótettéért, főleg a szentségek kiszolgáltatásáért. Sokan a papság önazonosság válságáról beszélnek, de nem számolnak azzal, hogy az identitás feltételezi a valahová tartozást. Nincs önazonosság és így életöröm sem, ha nem tartozunk határozottan Isten hű népéhez. A pápa itt hivatkozott az Evangelii gaudium 268. pontjára: „Jézus fel akar bennünket használni arra, hogy egyre közelebb kerüljön szeretett népéhez. A nép körében ragad meg minket, és a néphez küld, úgy, hogy e néphez tartozás nélkül érthetetlen az identitásunk.” A pápa itt újra hangsúlyozta: ki kell lépnünk önző énünkből, hogy az Úr legyen a középpontunk, aki népe szolgálatára küld bennünket. Kilépni önmagunkból, kifosztani magunkat, ez a szegénység.

- A papi öröm a hűség nővére. – Nem vagyunk makulátlanok, bűnösek vagyunk, de hűségeseknek kell lennünk Krisztus egyetlen jegyeséhez, az Egyházhoz. Itt van a termékenység kulcsa. A pap gondját viseli lelki gyermekeinek, akiket az Úr rábízott: keresztel, hittant tanít, betegeket látogat, felkarolja a szegényeket a plébánián vagy bárhova szól küldetése. Öröme hűségesen teljesített lelkipásztori munkájából fakad.

- A papi öröm az engedelmesség nővére. – Engedelmesség az Egyháznak a nekünk adott hierarchia révén, a plébánián, a kapott joghatóság gyakorlásával, különleges megbízatásomban…, egyesülve a mennyei Atyával, akitől minden atyaság származik. Készség, hogy az Egyházban bármilyen szolgálatot teljesítsünk, Mária, az Úr szolgáló leánya segítségével. A pap ajtaja legyen mindig nyitva, legyen a bűnösök menedéke, otthon a hajléktalanoknak, gyógyulást nyújtó a betegeknek, sátorhely a fiataloknak, hittanterem az első áldozásra készülőknek. Krisztus küldi a papot, hogy irgalmasan segítséget nyújtson minden szükségben, és támogasson kreatív szeretettel minden jó kívánságot.

Most nagycsütörtökön a pap kérje az Úr Jézust, hogy sok fiatal fedezze fel a buzgóságot, mely lángra gyújtja az örömet, mihelyt boldog merészséggel válaszol hívására. – Kérje az Úr Jézustól, hogy ragyogtassa fel az örömet az újonnan felszenteltekben, amikor megkezdik papi tevékenységüket. Nagycsütörtökön a pap kérje az Úr Jézustól, hogy erősítse meg azok papi örömét, akik már évek óta viselik a szolgálat terhét. Őrizze meg az Úr a felnőtt papok örömének mély és bölcs érettségét, hogy így tudjanak imádkozni Nehemiással: „Az Úr öröme az én erősségem” (vö. Neh 8, 10). 

Végül ezen a nagycsütörtökön azt kérem az Úr Jézustól, hogy árassza el örömmel az idős, egészséges vagy beteg idős papokat. A Kereszt öröme abból a tudatból fakad, hogy romolhatatlan kincset hordozunk törékeny edényben. Az idősek tudják, hogy „jól vannak bármilyen helyen, mert már érzik az idő elillanásával az örökkévalóság ízét”. (Guardini) 

Forrás: Vatikáni Rádió