2014. április 25., péntek

Harmadrendi szerzetes?

Ennek a kifejezésnek a végén azért van kérdőjel, mert ebben két különálló fogalom keveredik.

Szerzetesek azok, akik elköteleződnek egy megszentelt élet intézményében és hármas fogadalmukat az ún. professiot leteszik a szegénységre, tisztaságra és engedelmességre. Ezáltal életüket egészen Istennek szentelik. A különböző szerzetesrendek létrehozhatnak harmadrendeket, amelyekben a szerzeteseket kivéve mindenki elköteleződhet, akik a keresztény tökéletességre a rend karizmájának megfelelően törekednek. A harmadrendi fogadalom nem professio, ez az életút nem minősül hivatalos megszenteltnek, ezzel az elkötelezettséggel házasként is élhet az ember.

Azok, akik úgy érzik, hogy valamilyen oknál fogva hozzájuk a harmadrendi elkötelezettség áll legközelebb, de Isten Országáért szűzi életet is vállalnának, csak nincs olyan megszentelt élet intézménye, amelyben ezt megélhetnék, elképzelhető egy olyan megoldás is, hogy tisztasági magánfogadalmat tesznek, emellett bekapcsolódnak a közösség imaéletébe harmadrendi tagként. Ajánlható ez olyan magánfogadalommal már elköteleződötteknek is, akiknek úgy érzik szükségük van egy közösségre, de egyik ismerős megszentelt élet intézménye sem alkalmas számukra.

Sziénai Szent Katalin, aki tisztasági magánfogadalmat tett
és csatlakozott a domonkos harmadrendhez
Szeretném megemlíteni továbbá az obláció lehetőségét. Ez szintén hasonló a harmadrendi elkötelezettséghez, mert a közösség karizmája szerint a világban élve törekszik a tag az életszentségre, de van olyan fajtája, a reguláris obláció, amely megszentelt útnak minősül. Oblátus, illetve obláta lehet házas is, de reguláris obláta egy olyan út, amely során a tisztasági ideiglenes vagy örök fogadalom által kizárja a házasság lehetőségét a kolostorban töltött elkötelezett idő alatt.

Azok a fogadalmak, amelyek harmadrendiként, vagy (nem reguláris) oblációban tesznek le, nem jelentenek konszekrációt, Isten Országáért szűzi életet nem vállal itt az elköteleződött személy, ezért ezek nem minősülnek megszentelt életútnak. Ezért a címben szereplő kifejezés nem értelmezhető, harmadrendi szerzetes nem létezik.

Világban élő megszentelt utak tehát lehetnek a harmadrendi elköteleződés vagy obláció tisztasági magánfogadalommal, a világi rendi tag vagy az obláta a szüzek konszekrációjában részesülve, világi intézmények, közösségen kívüli (tisztasági) magánfogadalom, szüzek rendje, konszekrált remeteség.

Világban élő nem megszentelt/szerzetesi hivatásnak, de az életszentségre, a keresztény tökéletességre való törekvés útjaként tekinthető a harmadrendi elköteleződés és a nem reguláris obláció egyedülállóként vagy házasságban. (A diakonátus házasságban megélve és az állandó diakonátus, amikor a nőtlen vagy özvegyen maradt diakónus nem házasodhat, a kisebb papi rendnek minősül, nem megszentelt életállapotnak.)
Nem mindenki kap meghívást a monasztikus életre, ahol egy megszentelt élet intézményében klauzúrában él valaki, de ettől függetlenül lehet meghívása a megszentelt életre. Annak, aki nem kap meghívást a megszentelt életre, ettől függetlenül az életszentségre ő is kap meghívást és ez minden életállapotban (egyedülállóként és családosként is) megélhető.

kármelita harmadrendiek


1 megjegyzés:

  1. A szabályozott vagy reguláris harmadrendi közösségek a megszentelt élet intézményei, fogadalmuk professio így a megszentelt élet egyik lehetősége tudomásom szerint.

    VálaszTörlés