Ordo Sanctissimae Trinitatis de redemptions captivorum
A trinitárius szerzetesek magyarországi szerepe
 |
| A rend jelenlegi vezetősége |
A trinitáriusok vagyis a Szentháromság foglyok kiváltásával foglalkozó rendjét a provencei báró Mathai János (+1213) párizsi teológiai magiszter, Notre Dame-i kanonok és Valois Félix (+1212), a Capetingek királyi véréből származó Cer-Froid-é (Aisne vidéki) remete alapították.
III. Ince pápa – aki ifjú korában mint Segni Lothar gróf, Mathai János párizsi iskolatársa és barátja volt – 1198-ban jóváhagyta, megerősítette az új rendet, és Szent Ágoston szabályai követése mellett arra kötelezte tagjait, hogy a pogányok fogságába sínylődő keresztényeket, ha kell, még önmaguk feláldozása árán is váltsák ki.
A két alapító megosztotta a feladatokat: János főként a rabkiváltást szervezte, Félix pedig az új rendtagok képzését biztosította. A pápa a Szentháromság rabkiváltó rendjének megjelölte, hogy tagjaik fehér öltönyt viseljenek, fehér vállvetőjükön (skapulare) vörös és kék színű kereszttel, fekete köpennyel és kerek kalappal. A rend gyorsan elterjedt. Már az 1200. évben 200 keresztény foglyot szabadítottak ki. A középkorban kolostoraik száma meghaladta a 800-at. Rendházaik mellé a kiszabadított rabok ápolására kórházakat, a megnyomorítottaknak menhelyeket létesítettek. Az újkorban is megtalálták helyüket, sőt a török elleni felszabadító háborúk során jelentőségük tovább nőtt.
A török harcok idején utat találtak Lengyelországba és Ausztria-Magyarországba is. Amikor a lengyel király meghívására spanyol trinitáriusok Cordovából Bécsen át vették útjukat – missziójuk érdekében – kívánatossá vált, hogy a magyar föld közelében települhessenek le. 1688. november 19-i császári dekrétummal letelepedési engedélyt nyertek Bécsben. Alig szilárdult meg bécsi házuk, arra gondoltak, hogy a török dúlta magyar földön is otthont kaphassanak, hogy nemes rabváltó munkásságukat a magyar nép érdekében is érvényesíthessék.
A rend mindinkább szellemi és diplomáciai jelentőségűvé vált. Előkelő modorukkal, finom diplomáciájukkal, tudásukkal, szigorú aszkéta életükkel, a rabváltással az akkori közérdeklődés középpontjába emelkedtek. Fontos támogatójukká vált I. Lipót császár, magyar király, aki Széchenyi György esztergomi érsekhez intézett levelében megjelölte: „Hőn óhajtom, hogy a török járma alatt nyögő keresztények kiváltásában oly üdvösen működő páterek mielőbb letelepedhessenek Magyarországon is.” Nagy szószólójuk volt Kollonich Lipót érsek is. ő alapította az első magyar trinitárius zárdát 1693-ban Illaván. A város közepén ma is áll a nagyméretű kolostorépület, mely eredetileg várerősség, később a trinitárius rend székháza volt. Kollonich Lipót – később már esztergomi érsekként – Szakolcán akarta templomhoz juttatni őket, de amikor a rend azt kérte, hogy Pozsonyban szeretnének elhelyezkedni, a zálogba került Korona vendégfogadót adta nekik. A pozsonyi adományozó levél minden olyan kiváltságot biztosít számukra, melyet a többi rend már korábban elnyert. Később az alamizsnagyűjtést országszerte megengedte nékik. A Kollonichok jóindulata a trinitáriusok iránt családi hagyománnyá vált. Kollonich Zsigmond váci püspök, később bécsi érsek, valamint Kollonich Ádám generális, koronaőr és csongrádi főispán folytatták néhai Kollonich Lipót bíboros messzemenő jóindulatú pártfogását.
A hosszadalmas és fáradtságos, sok nélkülözéssel és szenvedéssel terhes rabváltó útjaikról visszatérőket méltóképpen szokták megünnepelni a trinitáriusok. A kiszabadított foglyokkal végigjárták a városokat, ahol rendházaik voltak. A bevonulást harangzúgás, trombitaszó jelezte. Zászlókkal, keresztekkel fogadták a gyakran rabláncaikat viselő férfiak és nők szánalmas csapatát, kiknek élén egy zászlós haladt. Más vallásúak is voltak a kiváltottak között. Nem kevés protestáns, aki a trinitáriusok önfeláldozó bátorsága, tanúságtevő ereje miatt katolikussá lett. A rendemptiok, a rabkiváltó utak leginkább Erdélyen át vezettek vissza, és természetesen Gyulafehérvárott is megálltak. 1720-ban a redemptio egyik része 96 magyar gyerekkel tért haza. Mártonffy György erdélyi püspök harangzúgás közepette fogadta őket, s az ősi magyar székesegyházban tartottak hálaadó istentiszteletet.
A spanyol sarutlan trinitáriusok megtelepedése hazánkban a 17–18. században történt. Az osztrák–magyar rendtartomány kolostorainak alapítási évszámai: Illava 1693, Sárospatak 1693 és 1728, Pozsony 1697, Nagyszombat 1712, Komárom 1714, Gyulafehérvár 1715, Eger 1717, Óbuda-Kiscell 1738, Budakeszi Makkosmária 1749.
Az 1738-ban Óbuda-Kiscellben kolostort kapott trinitárius szerzetesekre bízta a Mária-tisztelő Zichy Miklós gróf 1748-ban a Budakeszi Makkosmária kegyelemhely gondozását: templom és kolostor építését. Végre 1768. aug. 20-án szentelték fel a templomot, és a kegyképet pedig másnap helyezte a főoltárra Koller Ignác veszprémi püspök 14 ezer búcsújáró jelenlétében.
Az első magyar trinitárius rendtag Marsovszky György 1695-ben öltözött be Illaván. Ennek az időszaknak utolsó rendtagja, a székely Sziker Damján 1811-ben halt meg.
A kalapos király idején arra hivatkoztak, hogy a trinitáriusok kijuttatják a pénzt az országból. Haszontalan csőcseléket váltanak ki, így pénzükkel a pogányokat gazdagítják, sőt ösztönzik az afrikai kalózokat a keresztények elfogására. Így aztán II. József 1781-ben megtiltotta az újoncok felvételét. 1783. nov. 20-tóI pedig egyszerűen beszüntette a rend működését.
Az osztrák–magyar rendtartománynak összesen 831 tagja volt. A feloszlatás idején 120 fogadalmas magyar rendtag hagyta el kolostorát.
A trinitáriusok szükséges, fontos kísérői voltak Európában a kard hőseinek, a keresztes lovagoknak csakúgy, mint a török elleni harcokban: Bécs, Buda, Belgrád győztes hőseinek. A két világháború közötti néger gyermekek kiváltásával és nevelésével, valamint missziós tevékenységgel foglalkoztak.
Dr. Domonkos János
Forrás: KÉSZ
A rend hivatalos honlapja: http://www.trinitari.org/
További irodalom a rendről:
http://lexikon.katolikus.hu/T/trinit%C3%A1riusok.html
http://www.adorans.hu/node/2255
Képek: Trinitáriusok, Adorans
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése