2015. április 14., kedd

Miért érdemes mégis fogadalmat tenni?

1. Kiknek szól a bejegyzés?

Azok számára írom az alábbiakat:
- akik már biztosak abban, hogy nem házas hivatásuk van,
- még nem tudják milyen módon éljék meg hivatásukat,
- már tudják, hogy egyik megszentelt élet intézményébe sem szól küldetésük,
- magukban már érzik és/vagy megfogadták az Úrnak, hogy Hozzá hűek lesznek,
- feleslegesnek érzik, hogy az Úrral tartott kapcsolatukat (magán)fogadalommal is megerősítsék.

2. Kiegészítések

Akinek valamilyen megszentelt élet intézményébe szól a meghívása ott ez nem kérdés, mert a közösségi szabályoknak megfelelően fogadalmat kell tenniük.

Első sorban kiemelném, amit már leírtam a „Magánfogadalomról– dióhéjban” című írásban, hogy a magánfogadalom nem ugyanaz, mint ha magunkban megfogadunk valamit.

(Ezen a blogon az életállapotra vonatkozóan írok a magánfogadalomról, nem a tárgyi és egyéb ígéretekre tett fogadalomról van szó.)

A magánfogadalom egy hivatalos és alap szintű elköteleződés, amelyről tovább lehet lépni, ha van további elkötelezettségre hívás szüzek rendjébe, megszentelt élet intézményébe (világi intézmény, monasztikus szerzetesrend, apostoli élet társasága stb.), vagy konszekrált remeteség felé.

3. Tenni vagy nem tenni

Hallottam egy olyan megközelítést, hogy ha valaki nem tesz fogadalmat de nem házasodik meg, az teljesen mindegy. Véleményem szerint ez nem így van. Ehhez szeretnék néhány okot felsorolni.

a) az Egyházhoz való hűség

Azzal, hogy megtesszük azt a lépést, amelyet az Egyház jogi szabályozása szerint lehetőség van, ezzel hűségesek vagyunk az Egyházhoz. Mi egyenként tagjai vagyunk Krisztus titokzatos testének az Egyháznak, amelyben életszentségre kaptunk meghívást. Ennek a fogadalom jó eszköze.

b) tegyük meg, ami rajtunk áll

Ha már ismert előttünk az út, tegyünk meg mindent, ami rajtunk áll. Ha mi megtesszük mindazt, ami tőlünk telik és közeledünk Istenhez, ő sokkal több utat fog megtenni felénk.

c) kegyelem forrása

A fogadalom az Egyház szabályai szerint letéve kegyelem forrásává válhat életünkben. Ezek a kegyelmek az elköteleződéshez kötöttek, amelyek fogadalom nélkül nem elérhetők.

d) a kimondott szó kötelez

Mind saját magunk komolyabban veszünk egy fogadalmat, amelyet a megfelelő forma szerint tettünk le, mind pedig az Úr komolyan veszi a fogadalmunkat, és számon kéri tőlünk és ha megtesszük, az a helyes előtte.”Ha fogadalmat teszel Istennek, ne halogasd teljesítését, mert nem telik neki kedve az ostobákban. Teljesítsd, amit megfogadtál!" Préd 5,3

e) üdvösség és mennyek országa

Üdvösségünket megkönnyítheti a fogadalom, nem biztos, hogy könnyebb, de „rövidebb” úton juthatunk el oda és a Mennyek Országában azt a helyet foglalhatjuk el, amelyet az Úr nekünk szán. Üdvösségünk nem biztos, hogy ezen múlik, de a szentség fokozata szerintem igen.

Ehhez egy adalék az alábbi könyvrészlet: „Mennyország – kapacitásbeli különbségek vannak. A boldogsága mindenkinek teljes és nem vágyik a másik boldogságára, nem akar vele cserélni. Ez olyan, mint amikor egy anya és lánya egy szövetből varrat ruhát. Az anyának nagyobb kell, a lányának kisebb. Mindegyiküknek a sajátja a jó, nem akarnak cserélni. Vagy két pohár van, az egyik kisebb, a másik nagyobb és mindkettő tele van vízzel. Mindkettő teljesen tele van és így a jó. Ki mennyire tágította ki a lelkét a földi élete során a kegyelmeknek, olyan mértékben részesedik az örök életben is. Aki éppen becsúszik a mennyországba, az is ugyanúgy tökéletesen boldog, mint aki mondjuk vértanú volt. Ezt a Római Katekizmus írja.” Krajsovszky Gábor: Erdős Mátyás atya elmélkedései, beszédei, előadásai.

f) kedves Isten előtt

A Szentírásban azt találjuk, hogy Isten előtt kedves, hogy ha fogadalmat teszünk. Ő minden áldozatot megérdemel. „Tegyetek fogadalmat az Úrnak és váltsátok valóra! Mindnyájan, akik körös-körül vagytok, hozzatok ajándékot a Félelmetesnek!” Zsoltárok 76,12.

Számomra a következő ige is ezt jelenti: „Dicséretet mutass be áldozatul Istennek, és teljesítsd fogadalmaidat a Fölségesnek. Zsoltárok 50,14.

4. Mi szól ellene?

Nem kötelező fogadalmat tenni. A Szentírásban ez áll:”Ha nem akarsz fogadalmat tenni, nem követsz el vele bűnt.” II. Törvénykönyv 23,23.

Jobb fogadalmat nem tenni, mint megfogadni valamit és nem teljesíteni. Ha valaki úgy érzi, van ugyan meghívása, de erre teljesen képtelen hogy meg is tudja tartani, akkor semmiképpen nem szabad elköteleződnie. Igaz, hogy a meghíváshoz a kegyelmet is megadja az Úr, de mindenki ismeri magát és a Szentírás szavaival: „Sokkal jobb nem tenni fogadást, mintsem megfogadni valamit, és az ígéretet nem teljesíteni.” Prédikátor 5,4. Vagy más helyen: „Csapda könnyelműen kimondani, hogy megfogadom, s csak a fogadalom után gondolkodni.” Más fordításban: „Kelepce az embernek, ha valamit elsietve szentnek nyilvánít, s a fogadalom után gondolja meg a dolgot.” Példabeszédek 20,25.

Kérem a kegyelmet minden Olvasó számára, hogy megtalálja az utat a helyes döntéshez életében és úgy tegyen fogadalmat, ha erre szól a hivatása, hogy abban békéje legyen és üdvösségére szolgáljon. A Szűzanya, aki minden hivatás Édesanyja járjon közben mindannyiunkért.

„Fogadalmad váltsd be, ne tartson vissza semmi, ne halálod napján várd, hogy megigazulj.” Sirák fia 18,22. Amen.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése