"Az ellenség általános eljárásmódja azokkal szemben, akik az Istent, a mi Urunkat szolgálni akarják és ezen az úton elindultak az, hogy akadályokat és nehézségeket állít eléjük. " Szent Ignác
Dönteni nem egyszerű. Mindnyájan tapasztalunk több-kevesebb vajúdást a döntések kapcsán. Olykor egészen erős pozitív, máskor meg negatív érzelmek jelentkeznek bennünk. Remények, örömök és félelmek, szorongások. Ezek természetes velejárói a döntésnek, csak meg kell tanulnunk bánni velük, különben lebéníthatják az életünket.
Mitől félünk?
Képes leszek-e?
Gyakran felmerülő és természetes kérdés, hogy szeretnék valamit, de vajon alkalmas vagyok-e rá, fog-e ez nekem menni? Jó orvossá, jó apává, jó pappá stb. tudok-e válni? Ez a kérdés különösen nyomasztó tud lenni, mert általában mi magyarok (és általában kelet-európaiak) hajlamosak vagyunk alábecsülni képességeinket.
Ilyenkor segíthet a reálisabb önismeret, továbbá barátaink, jó akaróink véleménye. Megkérdezhetjük őket, hogy el tudnának-e képzelni minket pl. mint orvost, vagy mint papot. Ennél viszont még fontosabb komolyan venni a saját vágyunkat. Nem folyton azt kérdezni, hogy jó leszek-e az adott hivatásban, hanem hogy miképp lehetek jó abban, miben kéne fejlődnöm, alakulnom hozzá?
Mit szólnak hozzá az emberek?
Olykor gúzsba tud kötni a félelem, hogy a döntésünket mások hogyan fogadják majd. Már előre rettegünk az elképzelt szörnyű reakcióktól. Félünk, hogy elveszítjük a megbecsülésüket, a szeretetüket.
Ilyenkor hasznos emlékeztetni magunkat, hogy a saját életünket kell élnünk, és nem foroghat az életünk a folytonos megfelelések tengelye körül. Nem kell, hogy minden döntésünket ünnepeljék, fontos dolgokért vállalhatunk konfliktusokat is. Jézus egyértelmű példát ad ebben, ő nem ígért népszerűséget, sokan voltak, akik gyűlölték őt, például mert szóba állt a vámosokkal és a bűnösökkel, vagy mert szombaton gyógyított.
Mi lesz, ha rosszul döntök?
Szorongás tölthet el bennünket erre a gondolatra, amit csak mélyít, hogy számos olyan fájdalmas példát látunk, ahol emberek hátat fordítottak korábbi elkötelezettségüknek. XY is elvált, YZ meg kiugrott a rendből, pedig milyen jó szerzetes volt stb.
Ez a félelem arra hasznos lehet, hogy ne döntsünk elhamarkodva. Minden döntéshez idő kell, különösen a komoly, életre szóló döntéshez. Érdemes alaposan körbejárni, megfontolni, tanácsot kérni és átimádkozni. Ugyanakkor tudnunk kell, hogy itt a földön sosincs 100%-os döntés. Felesleges arra várni, hogy minden teljesen világos és tökéletesen egyértelmű lesz. Mindig marad valamekkora bizonytalanság. Ezért egy ponton mindenképpen ugrani kell, felvállalni a kockázatot és ezzel a tévedés veszélyét is. Isten nem vár tőlünk többet. Ha ezek után később mégis belátjuk, hogy nem a legjobb döntést hoztuk, akkor sincs ok a keserűségre. Tévedni emberi dolog. Isten még a hibák által is tud görbe utakon vezetni bennünket. „Az Istent szeretőknek minden a javukra válik.” Ezért nem szabad túlgörcsölni a döntéseket.
A veszteség félelme
Ha az egyik alternatívát választom, akkor a többit ki kell zárnom. Ha megházasodom, nem lehetek szerzetes, nem imádkozhatom hosszú órákat, a gyerekektől nyüzsgő családi fészek nem kedvez a csendes elvonultságnak. Ha pap leszek, akkor pedig le kell mondanom a házastársi intimitásról, gyermekek öröméről. Valamit mindig elveszítek, és ez fájdalommal, de félelemmel is eltölthet. Hogyan bírom ki a másik oldal nélkül?
A döntéssel együtt jár a lemondás és a fájdalom. Ez szükségszerű, az emberi lét sajátossága. Nem vagyok Isten, hogy mindent egyszerre birtokolni tudjak. Fel kell vállalnunk, hogy a döntés meghalás is. Csak az tud élni, akit tud meghalni. Csak a fölbe esett búzamag képes termést hozni. Fel kell vállalni a veszteséget ahhoz, hogy valamire igazán igent tudjunk mondani.
Hogyan tudok élni házastárs nélkül?
Ez a félelem nemcsak a papi, szerzetesi hivatásnál jön elő, hanem olyanoknál is, akik talán szeretnék, de valami oknál fogva mégsem találják a párjukat. Lehetséges boldog életet élni házastárs nélkül? Hogyan tudok megbirkózni a magánnyal, az ösztönök erejével? „Nem jó az embernek egyedül lennie” – mondja az írás is. Az ember társas lény, közösségre van teremtve. Szeretetre, bensőségességre, gyengédségre minden ember vágyik. A házastárs hiánya egy nagyon mély természetes vágy beteljesületlenségét jelenti.
A cölebsz életforma nem jelent társ nélküliséget. Normálisan ezt csak egy mély imádságos élettel és mély emberi kapcsolatok ápolásával lehet megélni. Az Istennel való mély kapcsolat ugyanakkor – a jámbor vélekedések ellenére – nem tölti be a házasság nélküli élet minden űrjét. Isten, aki erre hív, mégis képes arra, hogy örömtelivé és széppé tegye ezt az életet, megadja hozzá az erőt, alkalmassá tesz rá olyanokat is, akik sosem képzelték volna, hogy házastárs nélkül képesek lesznek örömteli életet élni.
Azt is meg kell jegyezni, hogy gyakran vannak olyan illúziók, mintha a párkapcsolat önmagában a boldogság forrása lenne, és nélküle lehetetlen boldogan élni. Pedig illúzió önmagában a házasságtól várni a boldogságot. Két alapvetően boldog ember tud boldogan együtt élni, és két egyébként boldogtalan nem lesz együtt boldoggá.
Forrás: Jezsuiták
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése