Egy konszekrált remetenő (Irene nővér) egy napja

Elmélkedés a szerzetesi hivatás jelentőségéről a mai világban

2015. július 5-től 12-ig

Nemzetközi találkozó olyan, már szerzetes közösségben élő fiatalok számára, akik a képzési idejüket töltik vagy akik már pár éve elkötelezték magukat a közösségükben.

Együtt gondolkodás katolikus, ortodox és protestáns közösségek és kongregációk vezetőinek a részvételével a szerzetesi elkötelezettség értelméről a mai világban és annak a megvizsgálása, hogy Roger testvér mit adott hozzá a „monasztikus élet terebélyes fájához”, aminek, - ahogy ő szerette ezt mondani -, Taizé „csak egy oltott mellékága”. Különböző műhelyfoglalkozásokon és bibliai bevezetőkön való részvételre is lehetőség lesz.

A találkozó részletes programja 2015 tavaszán kerül publikálásra.

On-line jelentkezés (18 és 35 év közöttiek részére): http://www.taize.fr/hu_article6433.html.

Jelentkezéskor fontos feltüntetni, hogy a szerzetesi hivatásról való elmélkedésen szeretne részt venni.

További gyakorlati tudnivalók: info2015@taize.fr.

Forrás: Taizéi Közösség

Bertone bíboros államtitkár papi hivatásáról

A papi öröm romolhatatlan, teljes és misszionárius

Isten ismerősnek jelölt. Megerősíted?

Lelkinap fiatal nők részére a Jézus Szíve Testvérek szervezésében, 2014 október 19-én. 

A nap témája: Isten ószövetségi profilja   

A lelkinap egy három részes sorozat első alkalma lesz, mely november 23-án folytatódik  Az evangéliumok Jézusa témában, majd december 12-13-i hétvégén zárul "A kapcsolat megerősítése" témával. 

Az októberi és novemberi alkalom 10 órakor kezdődik közösségünk Horánszky utcai házában (Budapest, 8. ker. Horánszky u. 14.), 16 órától filmvetítéssel folytatódik, és a jezsuita 8-as szentmisével ér véget. A programrészekbe külön-külön is érdemes bekapcsolódni. Ebédet és vacsorát szívesen adunk. 

A decemberi hétvégén a tanulmányi házunkban (Budapest, 12. ker, Bíró utca 10.)  kínálunk lehetőséget a közösségünkkel való közelebbi ismerkedésre egy nyílt nap keretében. Szombaton 10 órától várjuk az érdeklődőket. A résztvevők számára étkezést és szállást tudunk biztosítani.

További információ és jelentkezés Mézinger Gabriella testvérnél a jelentkezes@sjc.hu címen.

Forrás: Jézus Szíve Testvérek

Szerzetesi sziget novemberben

A Szerzetesi Sziget novemberi vendége a Szent Szív Társaság – Sacré Coeur nővérek (RSCJ). A hónap folyamán a közösséget bemutató kiállítás a Loyola Caféban (1085 Budapest, Horánszky u. 20.). November 16.-án 21-től 23 óráig (a Jezsuita8-as mise után) csemegézés a Loyola Caféban (a részletes program alább). November 26. 19 órától Margret Fühles RSCJ tolmácsolt előadása (A Szív spiritualitása – Szent Szív-tisztelet a posztmodern korban?!) a Párbeszéd Házában.

A csemegézésről (november 16.) a nővérek ez írják:

Az est folyamán különböző „csemegékben” lehet részed:

– a közösség rövid bemutatkozása után beszélgethetsz velünk,

– kipróbálhatod a saját magunk készítette társasjátékokat,

– meghallgathatod a hetven évvel ezelőtti, budapesti, Sophiamumbeli zsidómentés és ostrom hiteles történetét a Világ Jámbora díjjal kitüntetett Hildegard Gutzwiller RSCJ naplója jóvoltából,

– megtudhatod, mi hogyan éljük meg a Szent Ignác-i lelkiséget, és mit jelent, hogy nemzetközi rendhez tartozunk,

– de táncolhatsz is velünk,

– sőt megkóstolhatod a hagyományos SZÍV sütinket is.

Előadás 2014. november 26. (szerda) 19 órától

Dr. Margret Fühles RSCJ (Bonn) német nyelvű előadása (tolmácsolással):

A Szív spiritualitása – Szent Szív-tisztelet a posztmodern korban?!

Helyszín: Párbeszéd Háza, Arrupe terem (Budapest, Horánszky u. 20, földszint).

Forrás: Gratuitas

Bevezetés az imaéletbe – szent ignáci lelkigyakorlat hivatáskeresőknek

2014. október 22. szerda – 26. vasárnap

Kísérő: Koronkai Zoltán SJ; Tornya Erika RSCJ; Mézinger Gabriella SJC; Halmi Krisztina SJC; 

Élethivatásunk felismerése szempontjából feltétlen szükséges, hogy mély kapcsolatban legyünk Istennel. Az imaélet elmélyítése a hivatáskeresés alapja. Erről szól ez a lelkigyakorlat.

Olyan fiatalokat várunk, akikben van valami belső nyugtalanság, akik valami többre vágynak, akik keresik, hogy mire teremtette őket Isten.

Lelkigyakorlat típusa: személyesen kísért Szent Ignáci lelkigyakorlat.

Korhatár: 16-35 év.

A lelkigyakorlat napirendje, csak tájékoztató jelleggel:

- A napi 3-5 imaidő az imában való következetességet szolgálja.

- A szentírási szövegekkel való elmélkedés megnyitja a személyes teret Isten és ember között.

- Ennek kibontása és mélyítése történik meg a lelki kísérővel való beszélgetésben.

- A természetben töltött idő az isteni jelenlét iránti érzékünket tágítja, finomítja.

- A teljes csend a figyelem mélyülését, a jelenlétet és az Istennel való találkozást szolgálja.

Költségek:

Keresőknek: 16.000.-Ft + 650.-Ft mosatási költség

Diákoknak: 14.000.-Ft + 650.-Ft mosatási költség

Jelentkezés:

Életrendezés Háza 

7694 Hosszúhetény, Püspökszentlászló 11. 

Tel: 72/490-610, 30/3385-784 (H-P 9:00-17:00) 

E-mail: eletrendezes@jezsuita.hu

Forrás: Életrendezés Háza

Imádság a Magyarok Nagyasszonyához magyar hivatásokért

Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya, Magyarország Főpátronája, kérjük, közbenjárásoddal segítsd a magyar fiatalokat, hogy mind többen hallhassák meg a papi és megszentelt életre hívó Isteni Szót. Bátorítsd őket szereteteddel, hogy elköteleződve életáldozatukkal hazájuk és a Világegyház kegyelmi gazdagodásáért áldozzák életüket. Segítsd útjukon az elkötelezetteket, hogy megmaradjanak hűségesen az Úr és a saját "igen"-ükkel megerősített úton, hogy nemzetünkért mondott imádságuk és áldozataik megszenteljék országunk népét és egyre inkább a Te Országodként jó példát adjunk más népeknek is. Amen.

Püspöki szentmise és fogadalommegújítás Nagyvenyimben

70 éves szerzetesi jubileum 

„.. szívem ujjong az én Istenemben, mert tekintettre méltatta alázatos szolgáló leányát”

Püspöki szentmisével ünnepeltek a Ferences Szegénygondozó Nővérek Assisi Szent Ferenc átköltözése a földi életből, vagyis tranzitusa napján Nagyvenyimben. Ezen az alkalmon a sokak által ismert és rendkívüli szolgálatáért tisztelt  Berecz Mária Etel nővér újította meg fogadalmát megszentelt szerzetesi életének 70 éves jubileumán. 

„Etel nővér teljesen átadta életét Istennek, eljegyezte magát az eucharisztikus Jegyessel. És az Úr elfogadta élete áldozatát: kezébe vette, megáldotta, megtörte és utána szétosztotta a szegények között.” mondta el szerzetestársáról Takács Etelka M. Klarissza nővér a Ferences Szegénygondozó Nővérek Tartományfőnöke.

Spányi Antal megyés püspök az ünnepi szentmisében köszöntötte a rubint fogadalmas Etel nővért, aki igazi példa arra, mit jelent az elköteleződés Isten mellett. Fiatalon 16 évesen tette le első fogadalmát, amelyet a nehéz, vészterhes időkben is megtartott. A szerzetesrendek feloszlatása után 1954-ben tett örökfogadalmat. Nyugdíjazásáig árukiadóként dolgozott, majd 1990-ben a rendszerváltáskor, ismét meghallotta az Úr hívó szavát. A szentendrei idősek otthonában végzett szolgálatot és látogatta naponta a betegeket, amíg egészsége engedte. 

Beszédében a főpásztor megemlékezett a szentek között igen népszerű Assisi Szent Ferencről, akinek példáját Etel nővér életében is felfedezhetjük. „70 éven át hűséges maradt szeretett Urához és Rendjéhez. Az imádságban Isten erőt adott neki meg nem értett életéhez, így tudta szünet nélkül szeretni és szolgálni az embereket.”

Kiss Csaba Gábor a nagyvenyimi szeretetotthon vezetője köszöntőjében elmondta: Etel nővér Naponta látogatta a betegeket, míg Őt is elérte a betegség és a nagyvenyimi szeretetotthonba került. Több, mint 10 évig vett részt az otthon lelki életének megszervezésében. Jelenleg szenvedésben és betegségben egyesül a keresztre feszített Úr Jézussal, akinek egész életét odaadta.

Az ünnepségen Spányi Antal püspök Etel nővérnek Ferenc pápa áldását adta át köszönetül az egyház és a szegények szolgálatában eltelt 70 évért.

„Hálát adok Istennek, hogy ezt a szép napot megünnepelhetem. A szerzetesi hivatás Isten ajándéka, irántunk való szeretetének kifejezése. Fölajánlom most Neki szeretetből elesettségemet, szenvedéseimet.” – mondta el Etel nővér fogadalmának megújításakor.

A szentmise után került sor  a Tranzitus szertartására, mellyel Szent Ferenc boldog haláláról emlékeztek meg a szegénygondozó nővérek, ahogy mindenütt a ferencesesek világszerte.

Szent Ferenc példája ma is hív fiatalokat a rendbe: másokért élni, másokért tenni csendesen, egyszerűen, megtalálni Istent a kicsinyekben, a szegényekben, ebben érdemes követni Őt” – mondták el az ünnepségen Margit és Kinga nővér jelöltek. 

A szegényeknek, családoknak, idős embereknek segítséget nyújtó közösségbe továbbra is várnak jelentkezőket. A nővérek nemcsak a kórházakban látogatják a betegeket, hanem otthonukban is segítik őket, felkeresik a rászorulókat, egyedülállókat, a társadalom peremére sodródott embereket. 

Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye

Imádság a Rózsafüzér Királynőjéhez a hivatás megtalálásáért

Szentséges Szűz Anyánk, Urunknak Édesanyja, aki a Rózsafüzér Királynője vagy, engedd, hogy megvilágosodjunk hivatásunk keresésében Szentolvasód imádkozása és Hozzád való könyörgésünk által. Eszközöld ki imánkra Szent Fiadnál a kegyelmet, hogy minél rövidebb úton jussunk el a Mennyei Atya házába azon az úton, amelyen ő magához vezetni szeretne minket. Segíts bennünket, hogy állhatatosan imádkozzunk. Biztosan reméljük, hogy közbenjársz értünk. Légy velünk imádságainkban és vezess minket egyre közelebb az Igazsághoz, aki maga az Élet. Amen.

A karthauzi szerzetesek élete

Ferencesek - Szerte az egész világon

"Papi hivatást érzek magamban"

Szent Teréz azt mondja nekünk, hogy papi hivatása van.

Hogyan kell értelmeznünk ezt a kijelentést? Vajon előrevetítette azt a mai követelést, hogy szenteljenek pappá nőket a katolikus egyházban, mint ahogyan az anglikánok azt meg is tették? Az Utolsó beszélgetések két mondata világosan megmutatja ezt: "A Jó Isten magához szólít olyan korban, amikor még rendes körülmények között sem lehettem volna pap. (...) Júniusban történne, hogy megkapnám a szent rendeket. S hogy ne sajnáljak semmit, a Jó Isten megengedi, hogy beteg legyek, s így ez ne történhessék meg, hanem haljak meg, mielőtt a szolgálatomat gyakorolhatnám" (1897. június, Genevive nővérhez).

Hihetetlen bizalom! Bár tudja, hogy kevés napja van hátra az életből, úgy látszik, mégsem mondott le erről az ötletről.

"Amikor én voltam a soros a zsolozsmában, milyen büszke voltam arra, hogy a kórusban hangosan mondtam a könyörgéseket! Arra gondoltam, hogy a pap ugyanezeket a könyörgéseket mondja a misében, s jogom van ahhoz, hogy hozzá hasonlóan hangosan mondjam el őket az Oltáriszentség előtt, áldást és feloldozást adjak, s felolvassam az Evangéliumot, amikor én vagyok az előénekes." (CJ 6.8.6)

Teréz pap akar lenni

Életének utolsó napjaiban is ilyen nyomatékosan fogalmazza meg vágyát a papságra, s erről nem mond le, hacsak nem azért, mert Isten másképpen döntött. De magában úgy gondolta, hogy megtörténhetett volna.

Néhány sor a "B" Kézirat-ból: "Érzem magamban a papi hivatást; ó Jézus, micsoda szeretettel vennélek kezembe, mikor hívó szavamra leszállanál az Égből... Micsoda szeretettel adnálak a lelkeknek! ... De jaj! miközben Pap szeretnék lenni, csodálom és irigylem Assisi Szent Ferenc alázatát, és hivatást érzek magamban arra, hogy kövessem őt, s ne fogadjam el az Áldozópapság fenségét és méltóságát."1

Teréz tehát úgy utasítja vissza azt a lehetőséget, hogy pappá legyen, mintha az ténylegesen nyitott és vitathatatlan távlatként állna előtte.

Hogyan vélekedjünk minderről? Szent Teréz hihetetlenül pontosan látja, mi a katolikus papság. Az akkoriban rendelkezésére álló szavak azonban nem teszik lehetővé számára, hogy nevén nevezze azt, ami megérzésében helytálló.

A krisztusi papság

Vágyódása a papságra ugyanis semmi esetre sem a szolgálati papságért folytatott hatalmi harcból fakad, hanem ráérzés a krisztusi papságra, amelyben részt vesz minden megkeresztelt ember, s amelyből ő kármelitaként különlegesen részesül. Csodálatos ráérzéssel vetíti előre a hívek királyi papságának tanát. Mennyire ősi tanítás ez: már Péter első levelében megfogalmazódik (2,9-10), a II. Vatikáni zsinat pedig a katolikus és az apostoli papsággal kapcsolatos reflexiójának középpontjába helyezte.

Szó sincs olyan követelésről, amely kétségbe vonná Teréz papsággal kapcsolatos álláspontjának helyességét. Teréz jogosan, termékenyen és tökéletesen ráérzett arra, hogy mi is valójában a katolikus papság. Hosszú ideig eltemetett, elfeledett, el nem ismert, félretett gazdagság volt ez, amíg a II. Vatikáni zsinat újból föl nem fedezte.

Olvassuk el a "B" Kézirat e híres oldalát, amelyben Teréz kifejti hivatása sokrétűségét:

"Hogy jegyesed vagyok, ó Jézus, hogy kármelita vagyok, hogy veled való egyesülésem által anyja vagyok a lelkeknek: ennek ki kellene elégítenie engem, (...) de nem így van (...) Kétségtelenül hivatásom ez a három kiváltság, Kármelitának, Jegyesnek és Anyának lenni, s mégis, más hivatásokat is érzek magamban, érzem a harcos, a pap, az apostol, az egyháztanító, a mártír hivatását is..." (im. 225-226)

A folytatást ismerik. Ez a szöveg sokkal gazdagabb és összetettebb számomra, mint egyszerűen a pappá szenteltetés igénye. Mert ezekben a legyezőszerűen szerteágazó vágyakban, mint egy csiszolt gyémánt, felragyogtatja a katolikus papság egész misztériumát  -  a keresztség papságát és a jézusi papságot. Magának Teréznek az útját követve pontosabban meg kell határoznunk ezt a papságot.

A II. Vatikáni zsinat tanítása

Az egyetemes papság

A zsinati atyák a Lumen gentium című konstitúció 2. fejezetében fogalmazták meg a "hívek királyi papságának" tanítását. "E messiási népnek feje Krisztus. (...) Ezt a népet jellemzi az Isten gyermekeinek méltósága és szabadsága; mindegyikük szívében úgy lakik a Szentlélek, mint templomban. (...) A megkereszteltek ugyanis az újjászületés és a Szentlélek kenete által felszentelt lelki házzá és szent papsággá lesznek, hogy lelki áldozatot mutassanak be, és hirdessék annak dicsőségét, aki a sötétségből meghívta őket csodálatos világosságra" (LG 9-10).

Jól felismerhető a zsinat e megfogalmazásban Teréz gondolata, aki a világ kezdetétől az idők végéig akart apostol lenni. Amit ő naiv egyszerűséggel mond el, azt a zsinat az Evangélium szavaival fogalmazza meg. A zsinati atyák gondolatainak összefüggésében érthetjük meg a Terézben élő vágyat az apostolkodásra, az egyetemes evangelizációra.

Ez a rövid idézet a zsinat tanításából megmutatja, mennyire egybecseng a B Kézirat és a zsinat szövege. Csakhogy Teréz nagyon ügyetlenül fejezi ki magát, hiszen a tanítást még nem fogalmazták meg világosan, Teréznek pedig nem volt rá módja, hogy ezt megtegye.

A papról alkotott kép

A hívek királyi papságának ez a gondolata gyakorlatilag rejtve maradt a 19. században és az azt megelőző korokban. Csupán néhány apró utalást találunk 1820 körül a jezsuita P. de Cloriviere-nél; 1872 körül az oratoriánus P. Gratynál; Dom Guéranger pedig 1875 körül veti fel azt az eszmét, amely még egyáltalán nem ismert és nem kidolgozott tanítás.

Teréz meglátja azt, amit ilyen erőteljesen senki sem érzékelt körülötte. Ugyanis a hitoktatás és a szokásos prédikációk nyomán olyan kép alakult ki a papról  -  Terézben magában is  - , amely a rendkívüli szentség eszményi rajza.

Ez a kép a liturgikus és szentségi tevékenységhez kapcsolódik, és kizárólagossága miatt is ilyen magasztos. Egyedül a papot illeti az a kiváltság, hogy Krisztus testét érintheti  -  Teréz ezt többször is megemlíti. Szeretné Krisztus Testét érinteni, és szeretné, ha a pap úgy érintené Őt, ahogyan Mária érintette a Gyermek Jézust.

A papé az apostoli munkának és Isten szavának a kiváltsága is. "Ha pap lettem volna, nemcsak latinul, de görögül és héberül is meg akartam volna tanulni, hogy ismerhessem a Szentírást"  -  mondja Teréz. Ő maga nem tanulmányozta a Szentírást. Ma megdöbbenünk ennek hallatán, hiszen jól tudjuk, hogy Isten Igéje Isten egész népének, minden megkeresztelt embernek a tápláléka.

Ahogyan Teréz ír, gondosan megkülönbözteti az "egyszerű papokat" az "apostoloktól", azaz "misszionáriusoktól":

 -  az egyszerű papok: a környékbeli normand papok, akikkel rendszeresen találkozik, és akikről magasztos képet alkot magában, még mielőtt ismerné őket;

 -  a missziós papok: az apostolok, akik messzi tájakra mennek el, hogy hirdessék az Evangéliumot.

Az egyik és a másik csoportért is imádkozik.

Mi marad a laikusoknak? Lényegében a jámborság cselekedetei és állapotbeli kötelességeik. Magának a papságnak a gondolata szóba sem kerül.

Ezért irigyli Teréz a papi monopóliumot. Meg is mondja. "Mindent" akar. Milyen úton halad felfedezésében?

A papok

Az első út: maguk a papok. Az "A" Kéziratban ezt írja:

"A második tapasztalat, amelyre szert tettem, a papokra vonatkozik. Mivel soha nem éltem a közelükben, nem tudtam megérteni a kármeli reform fő célját. A bűnösökért imádkozni elragadó volt számomra, de imádkozni a papok lelkéért, amelyet a kristálynál is tisztábbnak hittem, megdöbbentőnek látszott...

Ó, Olaszországban megértettem hivatásomat, nem kellett messzire menni ezért az annyira hasznos megismerésért...

Egy hónapon át éltem sok szent pap társaságában, és láttam, hogy ha magasztos méltóságuk az angyalok fölé emeli is őket, azzal még nem válnak kevésbé gyenge és gyarló emberekké... Ha a szent papok, akiket Jézus Evangéliumában a ťföld sójánakŤ nevez, azt mutatják magatartásukkal, hogy végtelen nagy szükségük van az imára, mit mondjunk a langyosakról? (...)

Eszmény és valóság

Ó, Anyám! milyen szép az a hivatás, amelynek a lelkek számára rendelt só megőrzése a célja! Ez a Kármel hivatása, mivel imáinak és áldozatainak egyetlen szándéka az, hogy az apostolok apostolai legyünk, imádkozva értük, amíg ők evangelizálják a lelkeket..." (im. 144.)

Többször visszatér arra a tényre, hogy az emberek nem szeretik a szeretetet, hogy a papok gyakran közönyösek és nem méltók a küldetésre, amelyet kaptak; azt azonban nem tűri, hogy rosszat mondjanak róluk. Fölteszi a kérdést, mennyire szentek. Mekkora eltérést talál a papokról alkotott eszménykép és a környezetében élő papok hétköznapi élete között!

A papok valódi életének felfedezése rögtön a megváltó Krisztushoz és az ő szenvedéséhez vezeti Terézt. A megváltó szenvedés értelmezése kétértelmű lehet, amikor Teréz azt mondja, hogy szeret szenvedni. Valójában azt fedezi fel, hogy a papokat Krisztus küldte. Kapcsolata a megváltó Krisztussal és az Ő szenvedésével  -  Teréz "kis útja"  -  nem az, hogy saját tökéletességét keresi, hanem a Krisztussal és az Ő szenvedésével való egyesülést. Ettől kezdve megérti hivatását: a papokért kell imádkoznia.

Imádkozni a papokért

Mit jelent a "papokért imádkozni"? Jézus helyébe kell lépni, vele egynek lenni, hiszen azt mondta Péternek: "Imádkoztam érted, nehogy meginogj a hitedben" (Lk 22,32). Ki más imádkozik a papokért, ha nem maga Jézus, aki küldi őket? Ugyanígy főpapi imájában, amelyet Szent János ír le (visszatérünk a "C" Kéziratra és Teréz magyarázatára), Jézus imádkozik az Atyához apostolaiért, akik közé odaveszi Júdást is.

Ahogyan Teréz vágyódik a papságra, és szembesül a papi hivatással a valóságban, eljut az emberek gyöngeségének és bűnösségének konkrét felfedezéséhez. Így vezetődik "az egyház szívébe", ahogyan ő mondja, és átveszi azt, amit Jézus tesz azokért, akiket küld. Mindezt azért, hogy  -  Teréz megfogalmazásában  -  "szerelmes Jézusunk, imádandó Jézusunk" papjai legyenek.

Ez a páratlan hely, amelyet Teréz el akar foglalni, pontosan a hívők helye, a krisztusi papságban megkeresztelteké. Teréz útja ehhez a Krisztussal való  -  papi  -  azonosuláshoz, és  -  amint azt látni fogjuk  -  magával az egyház küldetésével való azonosuláshoz vezet.

Az apostoli munka

A másik út: az apostoli munka. Teréz sokat beszél róla. A papok szolgálatát apostoli munkaként, misszióként írja le. Egyszerű és világos megfogalmazásban: hirdetik Krisztust azoknak, akik nem ismerik, megmentik a lelkeket, megkeresztelik a kisgyermekeket, azon fáradoznak, hogy a pogányok felfedezzék a megváltás kegyelmét.

Családi hátterének és szerzetesi életének védettsége ellenére tudja, hogy a Krisztust nem ismerők nemcsak a távoli kontinenseken, hanem közel is megtalálhatóak: éppen ott Franciaországban, ahol ő él, abban a társadalomban, amelyhez ő maga is tartozik, élnek olyanok, akik nem hisznek. Gondolataiban a pap feladata összefügg az apostolkodással, ő pedig szeretné betölteni ezt az apostoli hivatást. Tehát mindig ezzel a látszólagos ellentmondással találkozunk.

Egyik többször visszatérő, megdöbbentő kifejezésében azt mondja, hogy "az apostolok apostola" akar lenni. Szent Ágostontól Bérulle bíborosig Mária Magdolnát nevezték így, aki hírül viszi az apostoloknak, hogy az Úr feltámadt. Nem tudom, mögé kell-e néznünk ennek a kifejezésnek Teréz használatában, vagy értelmezzük hétköznapian, s ne magyarázzuk bele azt a teljes értelmet, amelyet szívesen tulajdonítanánk neki. Ha Teréz az apostol, akkor ez azt jelenti, hogy küldött. Ki más lehet a küldött az apostolokhoz, mint egyedül Jézus, az Atya Küldötte? Ezzel magát Krisztus mellé helyezné a papokért, ahogy a papok küldötté válnak a hívekért  -  in persona Christi. Nem tudom, Teréz felmérte vagy végiggondolta-e e kifejezése lehetséges tartalmait!

Két fontos megfontolás kívánkozik ide:

A papi hivatás

1. Teréz szemében ez az apostoli munka, ez a misszió a papi szolgálat lényegéhez tartozik. Érthetjük egyszerűen is; de kiolvashatunk belőle mélyebb szempontokat is a papok szolgálati papságáról.

A papok papi hivatása ugyanis sajátos részvétel Jézusnak az Isten népéhez szóló küldetésében. Ez a szolgálat mindenekelőtt apostoli, vagyis az apostolokon és utódaikon alapul. Amint a zsinat pontosította, a papi rend három fokozatot foglal magában: a püspököket, a papokat és a diakónusokat. A püspökök részt kapnak az apostolok szolgálatából, akiket Jézus kent fel, a papok pedig a püspökök szolgálatából részesülnek, hogy segítsék, támogassák őket, részt vegyenek küldetésükben.

Miben áll az apostolok szolgálata? A katolikus papi hivatás lényegénél fogva apostoli. Milyen értelemben? Nyúljunk vissza az Evangélium elbeszéléséhez: Jézus kiválaszt tizenkét apostolt (Mt 3,16). Tizenkettőt, hogy a Jákob fiainak tizenkét törzsét követő új tizenkét törzs atyjai legyenek. A Jelenések Könyvének látomása leírja "a sereget, amelyet meg se lehetett számolni; tizenkétezren voltak minden törzsből" (vö. Jel 7,4): a tizenkét apostolt tehát úgy mutatja be, mint megszámlálhatatlanul sok utódnak, az új népnek atyjait.

Milyen értelemben új nép atyjai ők? Nem vér szerinti fiúság és apaság révén, mint Jákob fiai, hanem a keresztségben adott hit kegyelme által; Isten gyermekei világrahozásának lelki termékenysége által. Még ha a keresztség szentségét kiszolgáltathatja is mindenki, aki az egyház szándéka szerint akar cselekedni, az apostoli küldetés papi aktusa szüli meg a hitben ezt a minden nemzetből származó új népet. Így teljesül be az a parancs, amelyet a feltámadott Úr ad tanítványainak: "Tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére, és tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek" (Mt 28,19-20).

A katolikus papi hivatás lényegét világrahozás küldetése adja, amellyel Jézus megbízta apostolait, hogy létrehozzák Isten népét.

Anya és hitves

2. Miközben részt akar az apostoli hivatásból, Teréz magára vállalja az "anyaság" feladatát, a papokkal és a lelkekkel kapcsolatban is. Hasonlóképpen igényli magának a "hitves" címét is ("B" Kézirat). A II. Vatikáni zsinat és a Tanítóhivatal újabb dokumentumai új értelmet adtak e két jelzőnek az egyházzal kapcsolatban. Teréz az egyház anyai és hitvesi feladatát igényli magának.

Pontosan itt találjuk meg a hívek királyi papságát. Az apostolok szolgálata által, akik a Jézustól kapott küldetésük szerint életre szülik őket, az egyház számtalan testvért hoz világra, akiket az Atya ad a Fiúnak a Szentlélek ajándéka által.

A laikusok apostoli hivatásáról szóló dekrétumból jól látható, hogy Teréz egy évszázaddal korábban mennyire megelőlegezte a zsinat gondolatait. A világiaknak azon a címen kötelessége és joga az apostolkodás, hogy egységben vannak Krisztussal, a Fővel. (...) Felszentelésben részesülnek: királyi papsággá és szent nemzetséggé lesznek, hogy minden munkájuk által lelki áldozatot mutassanak be. (...) A szentségek pedig, különösen az Eucharisztia, közlik velük és táplálják bennük azt a szeretetet, amely minden apostoli hivatás lelke" (AA 3).

Kétségtelen, hogy a 19. században is voltak olyan szent lelkek, akik buzgón törekedtek volna arra, hogy másokkal megismertessék Krisztust. Ami Terézt illeti, amikor erős vágyat érez arra, hogy részt vehessen az apostoli munkában, amely akkoriban a papoknak volt fenntartva, ezzel nem valami irigységet fejez ki vagy hatalmi harcot indít, hanem jogos igényét arra a keresztény és lelki valóságra, amelyet ma jól ismerünk, és a "hívek királyi papságának" nevezünk.

Más szóval, a világ üdvösségén való munkálkodás feladatának.

A megváltó szenvedés

A másik megközelítési lehetőség: a megváltó szenvedés útja. Valóban az a lelki áldozat ez, amely Isten népének papi aktusa, és amelyet Krisztus áldozatának felajánlásakor a pap felkínál, felajánlva ezáltal az egész egyház, minden hívő áldozatát. Ahogyan a misében a pap mondja: "Imádkozzatok, testvéreim, hogy áldozatunk kedves legyen a mindenható Atyaisten előtt." (A francia miseszövegben pedig: "Imádkozzunk együtt az egész egyház áldozatának felajánlásakor".

Pontosan ez a hívek papságának "lelki felajánlása" (Róm 12,1). Teréz megfogalmazásai és főleg életének felajánlása, majd a megpróbáltatás, amellyel élete célját elérte, azt jelzi, hogy papként lépett be Krisztus szenvedésébe. Azért vállalta el mindezt, hogy azoknak lehetővé tegye hivatásuk betöltését, akik megkapták a felszentelt szolgálat kegyelmét. Azt a szolgálatot, amely az egyház feladatát teljesíti. Mert a papságot az egyháztól, az egyházért kapjuk. Az egyháztól kapjuk, mert benne lakik a Lélek, és mert Krisztus rajta és az Ő Testének tagjain keresztül cselekszik. Bensőséges, látszólag bonyolult egyesülés ez az egyház küldetésével.

Térjünk vissza a "B" Kézirathoz:

Keresztségi hivatások

"Hitvesednek lenni, ó Jézus"  -  Teréz pontosan belehelyezkedik a Hitves-Egyház helyzetébe: "kármelitának lenni", "veled való egyesülésem által a lelkek édesanyjává lenni". Hallatlan merészség, hogy ezt saját magára értette, de bizonyára nem tudta magát másképpen kifejezni. Az itt említett anyaság az egyház anyasága, amelynek Teréz az eszközévé válik, éppen szerzetesi konszekrációja által: "kármelitának lenni". Kármelita hivatását a hitvesi és az anyai hivatás közé helyezi. A keresztségben kapott hivatás ez, amelyben magának az egyháznak a hivatása teljesedik be.

Teréz képekben, ma talán azt mondanánk, fantazmagóriákban, vagyis saját maga által is többé-kevésbé képzeletbelinek tartott megjelenítésekben sokféle hivatást sorol fel. Ez a sokféleség azonban határozott igényét fejezi ki arra a lelki valóságra, amelynek erejét és igazságát ösztönösen megérzi. Ma ez a valóság mindennapos gyakorlatként jelenik meg a kisgyermekek keresztelési szertartásában. Mivel a csecsemőt nem bérmálják meg rögtön a megkeresztelése után, a pap vagy diakónus, aki megkeresztelte, meghinti szentelt olajjal, miközben így imádkozik: (Isten) "most fölken téged az üdvösség krizmájával, hogy szent népéhez tartozzál, és tagja maradj Krisztusnak, aki főpapunk, prófétánk és királyunk".

Az egyház papi népe

Ráismerhetünk Szent Péter első levelének kifejezésére. S éppen ez a II. Vatikáni zsinat tanítása: "A Lélekben a hívők valamennyien szent és királyi papsággá lesznek, Jézus Krisztus által lelki áldozatokat mutatnak be Istennek. (...) A hívők lelki áldozata pedig azáltal lesz teljes, hogy egyesül Krisztusnak, az egyetlen közvetítőnek áldozatával a papok szolgálata által, akik ezt az áldozatot  -  az egész egyház nevében  -  vérontás nélkül és szentségi módon a szentmisében bemutatják" (PO 3).

Gondolatmenetünket annak áttekintésével szeretném befejezni, amit Teréz feljegyzéseiben, a "C" Kéziratban találunk Jézus főpapi imájáról. E gondolatokat Nolle Hausman nővértől veszem át, aki egy teológus hallgató diplomamunkáját irányította és korrigálta.2 "Valóban újdonság van a "C" Kézirat tanításában, mivel Teréz ugyanazt a magatartást követi, mint a Fiú, aki az Atyára hagyatkozik papi életében. Jézus imáját elismételve Teréz visszatér az Atyához. Az ima által élete áldozata a megpróbáltatáson keresztül dicsőítő áldozattá válik: az egész mindenség csodálatos mennybevételévé Krisztus imája által, amely az imádkozók papsága által kel életre és terjed tovább évszázadról évszázadra." Ez annak a papságnak elismerése, amelyet ma keresztségi papságnak nevezünk. Szent János főpapi imáját ő is imádkozza, de ez korántsem engedi meg Teréznek, hogy a papok szolgálatának helyébe tegye magát; ellenkezőleg, szolgálatuk társává teszi őt, a tanítás, az életmód, a megszentelődés szerepében. E három feladatra emlékeztet a Lumen gentium Krisztussal kapcsolatban. Ezt kell megélnie minden kereszténynek, minden megkeresztelt embernek (erre utal a csecsemő fölött mondott imádság, amelyet föntebb idéztem).

Teréz korát megelőzve különös illusztrációjául szolgál ennek az ősi elgondolásnak, amely nemrégiben tért újra vissza a hivatalos katolikus tanításba.

Teréz nemcsak az imádságnak szentelte az életét (kiváltképpen a papokért), de megismerte a megpróbáltatást ("megszentelő funkció"); megélt tanítást közölt ("tanítói funkció"); elfogadta mások terhét, hordozta minden testvére súlyát, és továbbra is támogatja őket, amikor ő már az Égben lesz ("pasztorális funkció"). Ezért tehát, amikor élete végén Teréz azokat a szavakat használja, amelyekkel Jézus hagyja el tanítványait (kivéve természetesen azokat, amelyek az egyetlen Közvetítő szavai), azt érteti meg velünk, mit jelent belülről a két fiú példabeszéde.3 Tudjuk, milyen nagy mértékben épült Teréz tanítása eucharisztikus kegyelmekre. Emlékezzünk arra is, amit a "B" Kézirattal kapcsolatban említettem: a hivatások sokaságáról beszél, köztük a papéról, amely az egyház szívében való szeretet egyedüli hivatásában teljesedik be.

Csatlakozva a Fiúnak ahhoz a vágyához, hogy az övéit mind az Atyához vezesse, Teréz az Atya akaratának lényegére talál rá, aki Krisztushoz akarja vonzani az összes embert. Annak dicsőségét kéri, hogy úgy szeressen, ahogy Isten szerette Őt: Teréz számára ez azt jelenti, hogy sürgetni akarja minden ember egyesülését az égben: "Vonzz magadhoz, és mi futunk feléd."4 A Krisztussal való "zavartalan egyesülés", amely Terézben végbemegy, ebbe a dinamikába vonja be a hozzá közeledő lelkeket is. Magunkhoz vonzani a szeretetet, amely mindnyájunkat vonz: ez azt kívánja, hogy hozzá vonzzunk másokat. Sőt még a "szegény bűnösöknek" is el akarja nyerni a megigazulást ("Ó Uram, megigazultan engedj el bennünket"5). Mindenben osztozik Krisztussal, kezdve a szenvedése "papi felajánlásán": ez mutatja, hogy a szentek szívében a "kiengesztelődés oltára" emelkedik.

Az imádkozók papsága tehát az önmagának visszaadott, első kegyelmében megújított világegyetem mennybevételének misztériuma, a megérintett, helyreállított, meggyógyított, felemelt világegyetemé ebben az új teremtésben, amelyben Isten eljön hozzá, hogy vele is maradjon. "A Gyermek Jézusról a Szent Arcról nevezett Teréz", ahogyan gyakran minden kötőszó nélkül aláírja a nevét, életében és halálában megmutatta, hogy a szeretet dicsősége": a lelki megszentelődés, a Krisztussal való egyesülés és az atyai biztonság misztériuma.

A papi hivatás vágya, amelyet Teréz soha nem hagyott el, előzetes ráérzés volt a hívek királyi papságára, amelyet a II. Vatikáni zsinat helyezett újra reflektorfénybe.

Kívánom, hogy azok a férfiak és nők, akik ma mint jogot követelik maguknak a papságot, felfedezhessék, amit Teréz felfedezett: nevezetesen azt, hogy keresztségi hivatásuk megadja nekik a hívek királyi papságában, Jézus Krisztus papságában való részesedés kegyelmét.

Kapy Nóra fordítása

Jean-Marie Lustiger

Született 1926-ban, 1954-ben szentelték pappá, 1983 óta Párizs érseke. Emberhez méltón című könyve a Vigilia Kiadónál jelent meg 1997-ben. Ennek egy részletét 1997. 4. számunkban közöltük. Előadása az 1996 októberében Lisieux-ben tartott konferencián hangzott el.

Forrás: Vigilia

Gondolatok papszentelés előtt

„Ne félj... Én veled vagyok!” (ApCsel 18,9-10)

Ez a felszólító mondat, melyet az Úr mondott Szent Pál apostolnak, úgy érzem, nekem is szól, mindegyikünknek. Ezt a mondatot választottam diakónusszentelésemre és most papszentelésemre is. Ez a felszólítás végigkísért egész eddigi életemen, és biztos vagyok benne, hogy szentelésem után is. Egész kisgyermekkoromtól kezdve éreztem Isten közelségét. Ha valami baj ért, mindig hozzá fordultam segítségért. Engem nem tanított senki imádkozni, de egy idő után éreztem, hogy kell imádkoznom, beszélgetnem kell Istennel. S onnantól mindig éreztem az Úr közelségét, törődését, szeretetét, és barátok lettünk. Majd általános iskolásként elkezdtem ministrálni, szinte mindennap a templomban voltam. Még akkor is mentem, ha ezért kicsúfoltak iskolás társaim, éreztem magamban, hogy mennem kell. Ekkortól kezdett bennem érle­lőd­ni a papi hivatás gondolata, mi lenne, ha…

Otthon a zárt szobámban „misézgettem”, mindent felhasználtam, amit otthon találtam. Édesanyám szép plédje volt a miseruhám, amit középen kivágtam, meg is kaptam érte a pofonokat, de nem számított. Azért nem, mert tudtam, Jézus velem van, s ez a kisgyermeki hitem megvan még ma is, hála Istennek. Jó dolog az Úrra bízni a teljes életemet, vissza­vonhatatlanul elköte­leződni. Az egyik fél hűséges, már csak rajtam áll, hogy én is az legyek mindvégig. Az évek során sokat álmodoztam a szente­lésemről, milyen lesz papnak lenni, és most nemsokára valósággá válik. Az ember ilyenkor elsősorban méltatlanságát érzi: miért pont én? Vannak sokkal jobb emberek nálam, mégis az Úr azt mondja: „te kövess Engem!” Krisztus az én méltatlan szavaim és kezeim között akar jelenvalóvá lenni valóságosan, bele­gon­dolni is elképesztő. Nagy élmény lesz a szentségeket kiszol­gáltatni, tud­va, hogy az Úr működik általam. Szentmisét bemutatni, mely életemnek központja kell, hogy legyen mindennap. Ezenkívül a gyóntatást várom leginkább, részvéttel lenni az emberek iránt bajaikban, szenvedéseikben, és segíteni nekik. Sok időt a gyóntatószékben tölteni, várni a hívekre türelemmel.

Szeretnék úgy élni, hogy a nap 24 órájában pap vagyok. Nem hiszem, hogy nagy dolgokat vinnék végbe az életemben. Pap leszek és ennél nagyobb nem történhet, s nekem ez elég. Nagy erőt, biztatást érzek a jelmondatomban, mindig belekapaszkodhatok ezekbe a szavakba. Én többször elhagytam, meg­tagadtam Jézust, de ő sohasem hagyott magamra, mert önmagát nem tagadhatja meg. Nem félek, mert tudom, hogy velem leszel. Teljesen a tiéd, Uram, ahogy Boldog II. János Pál pápa élt, és akit nagyon szeretek és imádkozom hozzá. Én is ilyen bizalommal borulok le a szentelésen előtted, mert tudom, hogy velem leszel mindig.

Mészáros Miklós

„Nyissátok ki, tárjátok szélesre a kapukat Krisztusnak!” (Boldog II. János Pál)

A pappá szentelésem előtti napokban különösen is hálával és szeretettel gondolok vissza azokra az elkötelezett keresztény emberekre, sugárzó papi egyéniségekre, barátokra, akikkel általános iskolás, gimnáziumi, szemináriumi éveim alatt találkoztam, akikre számíthattam, s ma is számíthatok. Ezek a találkozások, beszélgetések, de néha csak egy csendes jelenlét is megerősített abban, hogy ma is lehet elköteleződni, felelős, életre szóló döntéseket hozni valaki mellett. Ők már döntöttek Isten mellett, s többször megfogalmazták: „Vele minden olyan más, vele minden olyan jó, vele minden könnyebb!”

A világ világossága, akit ma az emberek keresnek, Krisztus. Isten megtestesülése óta határainkon belül található meg a határtalan. Minden megjelenési formájában, minden ábrázolásában érezteti a hatását. Az ember lényeges kérdéseire nincs más válasz, csak az, amelyet Krisztus nyújt. Az evangélium nem hasonlítható semmihez. Újra és újra megfogalmazódik bennem a kérdés: hogyan kell élnem, hogy az emberek rajtam keresztül az igaz Krisztusra találjanak? A választ számomra a tanúság jelenti, s ennek révén az egyház léte teljes egészében Krisztusra mutató jellé lesz, ez másokat is felszólít, s a következőre hív: „Nyissátok ki, tárjátok szélesre a kapukat Krisztusnak!”

A felszentelt szolga a Teljesség embere. Az emberek atya után vágyakoznak, valaki után, aki nem ezé vagy azé, hanem mindenkié; aki az atyaság megtestesítője, aki szemünk elé állítja, érezhetővé teszi a bizalmat és összetartozást. Az emberek olyasvalaki után vágyakoznak, aki nem csupán saját adottságai erejében jelenik meg előttük és hívja össze őket, nemcsak azért, mert vezetői képessége van, mert ért a beszédhez, mert lelkesíteni tud. Valaki után vágynak, aki nem a saját nevében szól, hanem azt képviseli, aki és ami ő maga nem is lehet. Nem is nagyon érti, mit jelent ez a szó: önmaga. Felhatalmazása van, mely minden emberi lehetőségnél nagyobb. A szótlansága is beszédes lesz, s így Krisztus életének formája saját életének formaadó erejévé válik.

A legnagyobb ajándék maga Isten, mert vele együtt megkapunk mindent. Mindennap Istentől megajándékozottnak érzem magam. A hitem egyik útja az, hogy igyekszem nem okokat, hanem célokat keresni. Szükség van rám, felhasználnak, bizalommal vannak irántam – ebben már sokan megerősítettek. Ez is arra késztet, hogy azzá váljak, akiben bíznak. Felelősséggel kell válaszolnom. Életemmel kell felelnem, ezért szeretném életemet Istennek ajándékozni, válaszul arra, hogy szeretett engem és feláldozta magát értem. Így köszönöm és kérem továbbra is az atyák, családom és a kedves testvérek imáit!

Végerbauer Richárd

Forrás: Hitvallás - 2013

Vass Lóránd és Oláh Zsolt pappá szentelése

2011. július 4-én, szombaton, 10 órától Vass Lóránd és Oláh Zsolt diakónusokat pappá  szentelte Nm. Ft. Schönberger Jenő püspök a szatmárnémeti Székesegyházban. Ennek kapcsán kérdeztük Vass Lórándot és Oláh Zsoltot.

Kérem röviden mutatkozzon be: hol született, hol végezte tanulmányait, mit mondana el magáról, a személyéről?

Vass Loránd a nevem. Szatmárnémetiben születtem 1985. október 19. vallásos családban. A család egyedüli gyermeke vagyok. Líceumi tanulmányaimat a Mihai Eminescu Kollégiumban végeztem, majd 2004 nyarán felvételre jelentkeztem a szatmári kispapok sorába, amit Nm. és Ft. Schönberger Jenő pozitíve fogadott. 2011. június 21. sikeres vizsgák után befejeztem a Gyulafehérvári Római Katolikus Hittudományi Főiskolát.

Mikor érezte először a meghívást a papságra?

Egy pontosan meghatározott időpontot vagy eseményt nem tudnék megjelölni, inkább azt mondanám, hogy nagy szerepe a hivatásom kibontakozásában a családnak van, mindazzal a keresztény neveléssel melyben részesültem. A szülőknek mindig szívügyük volt, hogy a templom a második otthonom legyen, illetve soha ne maradjanak el a reggeli, esti imák és az étkezési imák.

Mit jelent számára a papi hivatás – milyen előképe van a papságról?

2004 nyarán egy kedves barát, pap barát azt mondta: „örülök, hogy pap szeretnél lenni. 7 év alatt kívánok neked rengeteg megpróbáltatást.”  Ezek a megpróbáltatások voltak azok, amik megtartottak és megerősítettek hivatásomban. Papi hivatás: azt mondanám, hogy elköteleződés, hűség, és kitartás mert sokszor az élet áldozat.

Volt-e olyan papi/egyházi személy, aki mély benyomást tett Önre életpéldájával, papi tanúságtételével, és esetleg segítette a pálya megválasztásában? (Példakép?)

Ha egyszerű választ szeretnék adni, akkor azt mondanám, hogy hála Istennek voltak és vannak olyan személyek, akik igenis segítettek és erősítettek engem hivatásom kibontakoztatásában. Nagy örömmel és hálával gondolok vissza a gyakorlati évben eltöltött időre, mert megismerhettem olyan papi életeket is melyek segítettek még jobban abban az elhatározásomban, hogy én pap szeretnék lenni. De persze köszönet mindazoknak is, akik próbáltak formálni, nevelni, hogy jó munkása lehessek az Úr Jézusnak.

Hogyan tekint vissza a teológiai évekre?

Mivel a líceumi tanulmányaimat itthon Szatmárnémetiben végeztem, nem adódott számomra lehetőség megismerni, megtapasztalni mit jelent az, hogy egy közösségben élni. A Gyulafehérváron töltött időmet úgy tudnám meghatározni, hogy közösségben élésre nevelt és megtanított. Megtanultam, hogy a közösség nem egy emberből áll és nem csak azokból akiket mi szeretünk és akiket magunk mellett akarunk tudni, hanem minden emberből aki hivatást érez magában. A 7 év alatt megtanultam, hogy az élet nem mindig rózsaszín, és amiért nagyon hálás vagyok az az, hogy megtanultam, megtapasztaltam mit jelent tűrni és türelmesnek lenni.

Hamarosan pappá fogják szentelni. Milyen érzésekkel áll ennek elébe?

Mint minden ember, élete nagy eseményei előtt, most én is izgalomban várom a szentelés napját, hisz 7 év alatt erre készültem. De persze a papszentelés nem valaminek a vége, hanem inkább valaminek a kezdete. Valaki, valahol, valamikor azt mondta nekem: ez egy „new game”. „Új játék” – az Úr Jézus kínálta játék, amelyre én igennel válaszoltam.

Mit vár a papságtól, milyen pap szeretne lenni?

Mit várok a papságtól? Nem előítéletekkel kell bármit elkezdeni. Olyan pap szeretnék lenni, aki hasznára, lelki hasznára lesz minden embernek. Az Úr Jézus megmondta: „nem azért jöttem, hogy nekem szolgáljanak . . . ., hanem mindenkinek mindene legyek.” Olyan pap szeretnék lenni, aki tudja azt, hogy a pap nem más, mint egy átlagos ember, de tudja azt, hogy a pap csak feladatában más. Egy segítő kéz szeretnék lenni mindazok számára akik rám lesznek bízva.

Ön szerint hogyan, mivel kell egy pap Krisztus megjelenítője legyen az emberek között?

Ha igazán tiszta szívből akarok válaszolni, akkor azt mondanám, hogy nagyon nehéz. Minden ember tudja azt, hogy nehéz mindenkinek megfelelni és mindenkinek jól csinálni. Hogyan lehet valójában Krisztus megjelenítője lenni az emberek körében? Valaki azt mondta, hogy az átváltoztatáskor, a szentmise alkalmával tudna igazán a pap azzá válni, ami valójában az ő hivatása. Szeretni és szeretve lenni. Jézus élet példája, Jézus hivatása ebben ált, hogy lehet egyszerre szeretni és szeretve lenni. Ő nem sajnált eggyé válni és nem fogadta keserű száj ízzel a fájdalmat. Ő megmutatta szeretetét és megtanított minket igazán szeretni és szeretetté válni mindenki számára. A papnak is ezt kell tennie. Szertetetté válni mindenki számára.

Kérem röviden mutatkozzon be: hol született, hol végezte tanulmányait, mit mondana el magáról, a személyéről?

Oláh Zsoltnak hívnak s Szatmárnémetiben születtem, 1984 június 4.-én. Az elemi iskolát a Lucian Blaga általános iskolában végeztem el. Ezután következett a gimnázium, a Hám János Teológiai Iskolaközpontban. Gimáziumi évek után pedig jelentkeztem a szemináriumba.

Mikor érezte először a meghívást a papságra?

A gimnáziumi évek végén éreztem a hívást. De nem tudnám elmondani, hogy mindez hogyan is jelentkezett. Egy gondolat, egy érzés s egy pár bátortalan lépés…s ahogy mondani szoktam, ha nem ügyelsz magadra a végén még felszentelnek.

Mit jelent számára a papi hivatás – milyen előképe van a papságról?

Nem tudnám meghatározni. A hivatalos meghatározás Istent szolgálni embertársainkon keresztül, de vajon nem ez kellene legyen minden hivatás célja? Számomra a papi hivatás valami olyan amit nem tudok kiverni a fejemből s nem igazán tudom hogy miért. Látod azt is hogy nem minden oldala szép vagy könnyű, azt is érzed, hogy valószínűleg nem te vagy rá a legalkalmasabb s mégis.

Volt-e olyan papi/egyházi személy, aki mély benyomást tett Önre életpéldájával, papi tanúságtételével, és esetleg segítette a pálya megválasztásában? (Példakép?)

Mint  a legtöbb kispapnak, nekem is a plébánosom s a káplánok szolgáltak ösztönző példaként akkor, amikor jelentkeztem a szemináriumba. Voltak más példaképek is, akiket egy időben szívesen követtem vagy esetleg rajongtam értük. Neveket említeni nem igazán lenne helyén való, még a végén valakit kihagynék. Az úgymond pályán való maradásban sokat segítettek nem csak egyházi, hanem világi barátaim, barátnőim is akiknek sikerült lelket önteniük belém, amikor kicsit minden nehezebb lett. A legbátorítóbb egy idősebb pap bácsi, aki egy alkalommal csak annyit mondott: Fiúk, nehéz de szép.

Hogyan tekint vissza a teológiai évekre?

Az elején nehéz volt. Először voltam hosszabb ideig távol az otthontól. Érthetetlen szabályok, szokások, s nem ritkán a gondolkodásmód elfogadása is nehezemre esett. S mikorra már megszoktam volna, megint kezdődött elölről.

Hamarosan pappá fogják szentelni. Milyen érzésekkel áll ennek elébe?

Izgalom, félelem, hála, kétely, öröm, illetve ezek keveredése. Nehéz elmondani, hiszen a diákévek végett értek s valami más kezdődik el.

Mit vár a papságtól, milyen pap szeretne lenni?

Szeretnék jó pap lenni. Azt mondják s úgy hiszem hogy csak így érdemes. Azonban az is világos előttem hogy ennek eléréséhez hosszú utat kell megtenni s az is megeshet hogy útközben eltéved az ember.

Ön szerint hogyan, mivel kell egy pap Krisztus megjelenítője legyen az emberek között?

Lehet hogy egyszerűbb lenne annak mutatkozni, ami valójában. Ha tényleg Krisztus hívására felelve akar valaki pap lenni, akkor előbb utóbb csak látszani fog rajta az, amiért épp őt hívták s nem a másikat.

Forrás: Szatmári Egyházmegye / Szentlélek Plébánia

A lelkivezetés alapjai - különös tekintettel a hivatástisztázásra

Lelki napok a Don Bosco Nővéreknél

Páli Szent Vince életéről

Kárpátaljai szatmári irgalmas nővér örökfogadalma Túrócremetén

A Páli Szent Vincéről nevezett Szatmári irgalmas nővérek kongregációjának szlovákiai provinciája különös ünnepnek örvendett augusztus elején, három fiatal nővér, köztük az egyházmegyénkből származó Tótin Zuzanna nővér, tett örökfogadalmat, vagyis kötelezte el magát egész életére Krisztus és a Kongregáció szolgálatára. Az örökfogadalomra a szlovákiai Túrócremetén, mai nevén Vrickon, a provinciai központ templomában került sor.

Mivel Zuzanna nővér közel négy éve a rahói plébánia területén dolgozik, egy kis küldöttséggel mi is elindultunk, hogy osztozzunk a nővér életének legfontosabb napján örömeiben, ünnepében.

A szentmise elején a rendtársak ünnepi énekének és előjáróik kíséretében vonult a három nővér az oltárhoz, egy-egy mécsest helyezve az oltár elé. Az ünnepi szentmise főcelebránsa, az egykor egyházmegyénkben szolgáló, ma pedig a szlovákiai lazarista tartományfőnök, Jozef Noga atya volt, akivel együtt szolgáltak az oltárnál egyházmegyénk papjai is, Mikulyák László, Mankovics Sándor és Talapkanich Mihájló atyák.

A mindenszentek litániájának éneklése közben a nővérek az oltár elé borultak, a világnak egészen megsemmisülésük, és Krisztus szolgálatának való átadásuk kifejezéseként, majd egyenként az oltár elé térdelve ünnepélyes örökfogalmat tettek, kifejezve szabad és egész életre szóló elhatározásukat a kongregáció kötelékében.

A befogadás szertartásában Ignácia anya és Blázsejá tartományfőnöknő hivatalosan is a Szatmári nővérek kongregációjának tagjaivá fogadták a nővéreket, biztosítva őket további imádságaikról és vezetésükről a rendi életben. Jozef atya ezután a Krisztusnak való jegyességnek jelképeként gyűrűt adott át a nővéreknek.

Az eucharisztikus ünneplés végén az újonnan örökfogadalmat tett nővérek megköszönték szüleiknek az élet ajándékát, magisztráiknak és előjáróiknak a szerzetesi életbe való beilleszkedés segítését, és a nővéri fogadtatást.

A szentmise után Zuzanna nővér a sok mosoly, virág, ajándék mellett a legőszintébb testvéri és baráti jókívánságokat kapta családjától, a plébániánkon szolgáló atyáktól, barátoktól. A közös fényképezés után az ünnepség agapéval folytatódott a rendházban.

A nővéreknek ezentúl egy feladatuk maradt – mindhalálig hűségesen kitartani az Istennek való szentteltségben.

Ehhez kérjük számukra Isten bőséges áldását és Páli Szent Vince közbenjárását.

Forrás: Rahói plébánia / Munkácsi Egyházmegye

Rászorulók, másképp

A rászorultságnak van egy egészen más, kifinomult és nehezebben észrevehető formája - mondta Szabó M. Rita tartományi főnöknő. Páli Szent Vince ünnepe kapcsán beszélgettünk.

Páli Szent Vince emléknapját szeptember 27-ére állapította meg az egyház. A szegények és betegek gondozásáról elhíresült szent 1617-ben alapította Franciaországban, az első szeretetszolgálat-központú „Testvérület"-ét. Férfi, majd női szerzetesrendet is alapított, melyek a hadiárvák és szegény családból származó gyerekek felkarolását, neveltetését is végezték. Vincét, a hívők már életében szentként tisztelték, szeretete és önmaga iránti szigorúsága különös erővel sugárzott belőle. 1660. szeptember 27-én halt meg, 1729 augusztusában boldoggá, 1737-ben pedig szentté avatták.

A Páli Szent Vincéről nevezett Szatmári Irgalmas Nővérek a Szent által kidolgozott rendszabályzatot használják. Még jóval szatmári letelepedésük előtt, Németországban vették azt át, és változtatták meg nevüket „Szent Pál Leányai"-ról. Zams-ba, Bécsbe és Szatmárra már így érkeztek: Szent Vince lelkiségében élve, és rendszabályzatát követve.

Szabó M. Rita nővérrel, a Páli Szent Vincéről nevezett Szatmári Irgalmas Nővérek tartományi főnöknőjével az ünnep apropóján beszélgettünk a Rend jelenéről, a segítségnyújtás módszerváltásáról.

Nővér, hogyan ünnepeltek régen, és hogyan ünnepelnek ma, Páli Szent Vince emléknapján?

Szabó M. Rita: A liturgikus reform után Szent Vince ünnepe átkerült július 19-éről szeptember 27-ére, ami a halálának az évfordulója. Az ünneplés módja sokban nem változott. A kezdetektől fogva a nővérek ezen a napon öltöztek be, tettek-, újítottak fogadalmat, vagy ülték meg a különböző jubileumokat. Idén három jubiláns nővért is ünnepelünk: ketten hatvanöt éves-, és egyikük hetven éves fogadalmát ünnepli. A szentmise a hagyománynak megfelelően a zárdakápolnában lesz, zárt, családias körülmények között.

Hogyan jellemezné a nővérek, a Rend jelenét?

Szabó M. Rita: Ha három szóban jellemezhetném, azt mondanám, hogy „még épp", és „már". A feloszlatás előtti múltnak még vannak darabjai a jelenben. Idős nővérekre is gondolok, akik a szétszóratás éveiben kitartottak, a megpróbáltatásokat átélték... Ők még itt vannak közöttünk, de egyre kevesebben, és már egy új kezdet felé, egy új irányba tekintünk azáltal is, hogy megnyitottuk a Boldog Scheffler János Központot. Ez egy más perspektívát nyit a Rend életében.

Mennyire tud szoros kapcsolatban maradni egy ilyen intézmény a Renddel?

Szabó M. Rita: Az intézményt a Rend maga hozta létre és működteti, és ez a jövőben is így marad. A karizmánknak megfelelően a betegek, elesettek megsegítését tűzte ki célul. Az idős nővérek, akik tevőlegesen már nem tudnak hozzájárulni ahhoz, hogy ebben a Központban dolgozzanak, imahátteret biztosítanak, azzal támogatják a mi munkánkat. Ketten dolgozunk itt, nap mint nap a Rendből, és a civil munkatársak azok, akik segítenek nekünk. Közösen karöltve próbáljuk továbbvinni azt az örökséget, lelkiséget, amelyet kaptunk elődeinktől.

A Rend több, mint száz éves szatmári múlttal, a segítségnyújtásban nagy tapasztalattal rendelkezik. Ebben a modern megváltozott világban mennyiben finomodnak a szeretetszolgálat módszerei?

Szabó M. Rita: A Boldog Scheffler János Központ megindításával egy külső impulzust vizsgáltunk meg, gondoltunk át, tettünk magunkévá, ami valóban beleillik rendünk karizmájába. Újra kellett gondolnunk, mit jelent ma a szegénygondozás, a beteggondozás? Naponta élelmet adni, anyagiakkal támogatni szép, és fontos, de a rászorultságnak van egy egészen más, kifinomult és nehezebben észrevehető formája. Olyan gyerekekre gondolok, akik egyébként egészségesnek látszanak, de a fejlődésük mégsem megfelelő. Nehéz sorsú gyermekek, akiken lehet segíteni, hogy életük szebb, és teljesebb legyen. Terápiákat nyújtunk, amelyekkel javíthatunk életminőségükön. Felnőttként egészen másként élhetnek majd, ha Központunk kezeléseit igénybe veszik. Így próbálunk segíteni, így élünk, és így visszük tovább a Rend karizmáját.

A szatmári nővérek újszerű kezdeményezése Rendjük egyéb országokban működő ágainak is példaértékű, tapasztalatukat gyakran megosztják, kapujuk pedig mindig nyitva áll.

Forrás: http://www.szatmar.ro/