2019. szeptember 29., vasárnap

Kik azok a remeték?

Kik azok a remeték és mi közük a katolicizmushoz?

A remeték azok, akik vallási okból egy elhagyott helyre visszavonulnak. Az (angol) szó (hermit) a görög „eremos” szóból ered, amely azt jelenti: sivatag, mivel a remete sivatagban él. A visszahúzódó életstílus gyakorlása hitbeli okból több vallási hagyományban él.



A katolicizmusban a remete élet visszanyúlik Illés próféta és Keresztelő Szent János példájáig, de természetesen magához Jézushoz is, aki negyven napot töltött a sivatagban. A korai keresztény monasztikus élet a 3. században alapvetően e sokak által megélt életstílusból fakad, akik Remete Szent Antalról, de más sivatagi atyákról és remetenőkről is példát vettek. A hagyomány ma is folytatódik a monasztikus kolostori szerzetesi szerzetesi közösségekben, mint például a kármelitáknál és a kamalduliaknál.

Az Egyház elismeri a remeték életét a megszentelt hivatás egy lehetséges formájaként, amellyel „a keresztény hívők életüket Isten dicsőítésére és a világ megmentésére szentelik a világtól való elvonulás szigorúbb megtartásával, a csendben élve, állandó imádságban és bűnbánatban. A remete akkor kapja meg ezt az elismerést, amennyiben „a megyéspüspök jelenlétében kijelenti nyilvánosan, hogy a három evangéliumi tanácsot megtartja. az ő kezébe letéve elköteleződését, amelyet fogadalmakkal vagy más megszentelt kötelékkel megerősít és betartja megyéspüspöke által rendelt utasításokat az ő irányítása alatt élve.” (Egyházi törvénykönyv 603. kánon).

Neela Kale

Forrás: https://bustedhalo.com/ministry-resources/what-are-hermits

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése