2017. július 4., kedd

Hogy az Úr házában lakhassam...


Czakó András OSB testvér ünnepélyes fogadalmán  – 2017. június 29.

A mai ünnepen Jézus két apostolának példája áll előttünk. Aki hív, ugyanaz, a meghívottak különbözőek. A Jézussal való találkozás körülményei és a meghívás is különböznek. Az elköteleződés, elkötelezettség, a vállalás – egészen a halálig – ugyanaz. A jó harcot megharcolták, a pályát végigfutották. Egész életüket odaadták.


János evangéliumának első fejezetében olvassuk, hogy Jézus megszólította azokat, akik óvatosan talán félénken nézték őt: Mit akartok?” Azok így feleltek: „Mester –, hol lakol?” „Gyertek, nézzétek meg!” – mondta nekik. Elmentek vele, megnézték, hol lakik, s aznap nála is maradtak. A kettő közül, aki János szavára követte, az egyik András volt, Simon Péter testvére.  Reggel találkozott testvérével, Simonnal, s szólt neki: „Megtaláltuk a Messiást, vagy más szóval a Fölkentet”, s elvitte Jézushoz. 

Uram, hol laksz? – kérdik a tanítványok. Jézus meghívta őket, ők pedig vele maradtak. 

Péter és Pál apostol ünnepén az evangéliumi kérdés bennünket is megszólít: Kinek tartjuk mi az Emberfiát? Kicsoda számunkra Jézus? 

Mert bennünket is meghívott, jöjjetek utánam. Van, kit később, van, kit korábban. És nincs senki, akit ne hívna, senki nincs, akiért ne adta volna életét. 

Hogyan válaszolunk? Kicsoda nekünk a Názáreti Jézus? 

Vajon szeretnénk-e valóban az ő szent hegyén lakni? Szent Benedek Atyánk erről beszél. S ha valóban az ő házának lakói akarunk lenni, akkor bátran követnünk kell őt, miként az első tanítványok is tették. 

Péter és Pál ünnepén világos mindannyiunk számára, hogy a meghívás különböző. Van, akit a Genezáreti tó partján hív meg – a biztos foglalkozásból a kiszámíthatatlanra, van, akit a damaszkuszi úton, úgy, hogy teljesen megváltozik az élete. Misztérium minden hivatás, minden meghívás. És a hívás személyre szól. És helyettem nem válaszolhat senki. 

Kinek tartjuk mi Jézust, a Názáretit? Olyan személynek, akit a történelem során sokan követtek, tehát nem fogok csalódni, ha az ő útját járom? Mert mások is merték követni?  Vagy személyes, élő, éltető valóság a számunkra, aki jelen van mindenütt, ahol ketten vagy hárman az ő nevében egybe gyűlnek?
Megéreztem-e már, hogy boldogabb leszek, ha az ő szeretetének elébe nem teszek semmit? Ha nem azt keresem az életemben, ami nekem jó, hanem azt, ami másnak is az? Tudok-e, akarok-e közösséget vállalni a másik emberrel, akit az Isten ugyanúgy meghívott az életre? Egymás testi-lelki fogyatékosságát türelmesen elviselni nem könnyű. De ha mégis megteszem, hiányosságaink elfogadása által gazdagítani tudjuk egymást? 

Kinek tartjuk mi a Názáretit? Vajon megérezzük-e, hogy ő békességet hagyott ránk, az ő békéjét, s nem úgy, ahogy a világ képes békét adni? Megérezzük-e, hogy ha életünket őhozzá igazítjuk, akkor az elveszett paradicsom a mi békesség utáni vágyakozásunkból és tevékenységünkből újra jelenvalóvá lesz, ha harmóniában élünk önmagunkkal, ha egymást elfogadjuk, és egész életünkben, minden nap a jobbra, szebbre, teljesebbre törekszünk? Ha valóban az Istent keressük?
Tanítványainak Jézus nem ígért földi paradicsomot. De azt igen, hogy az Isten országa már megkezdődött közöttünk, mibennünk, ha a az igazságosságnak, a békének és az örömnek emberei tudunk lenni. A szerzetesi élet sem földi paradicsom. Szembe kell néznem saját gyengeségeimmel, nem ritkán üresnek, tehetetlennek érzem magam. De a közösségnek kimondhatatlan megtartó ereje van. A zajló folyót átúszó szarvasok képe van előttem: Az egyetértők útja biztos! Tutum iter unanimis...

Nem az a tökéletes, aki jól kezdi, hanem aki jól fejezi be. A mai nap András testvér életében – és mindannyiunk életében, akik szerzetesek vagyunk – a megkezdett út folytatása. András testvér életében különösen is nagy nap ez: az elköteleződés, a mindhalálig való hűség fogadásának napja. Összeköt bennünket ez az ünnep és ez az ünnepi alkalom mindazokkal, akik előttünk jártak a hit jelével és már a béke álmát alusszák. Összeköt mindazokkal, akik a jó harcot megharcolták és a pályát végigfutották. Összeköt bennünket mindazokkal, akik Szent Benedek Atyánk Regulája szerint átadták életüket az Úr szolgálatára: „Fogadj el engem, Istenem, szent Igéd szerint, hogy Neked éljek!”

S tudjuk azt is, hogy biztosabban halad az úton a gyalogos, mint a futó az út mellett. Kijelöli számunkra Szent Benedek Atyánk az Evangélium vezetésével a krisztusi utat.

Nem vagyunk tökéletesek. Mindannyian rászorulunk az Isten kegyelmére, és az ő irgalma felől kételkednünk sosem szabad. 

Esendőek vagyunk. Testi, lelki szenvedések nem kerülnek el bennünket. De ha egész életünkben megvan bennünk a törekvés, hogy a Lélek örömével várjuk a szent Húsvétot, az élet teljességét, akkor Isten segítségével és a szerzetesi közösség testvérisége által szárnyaló szívvel járhatunk az Úr parancsainak útján. Annak az Úrnak az útján, akiben Isten jósága és emberszeretete vált kézzelfogható valósággá. 

Nem az tesz bennünket szerzetessé, hogy mivel foglalkozunk. Sokféle tevékenység lehet jelen az életünkben. Akár tudományos munka, akár diákokkal való foglalkozás, akár érdeklődő turisták vagy zarándokok fogadása, akár kertnek művelése, - mindez csak akkor lesz értelmes és hiteles, ha egész valónkkal kötődünk ahhoz az Úrhoz, aki meghívott minket. A szerzetest latinul religiosus-nak mondják. Ez kapcsolatot, kötődést jelent. Az élet forrásához és céljához. 

Tevékenységünk csak így lesz hiteles. Különben csak világi vállalkozás. De életem teljes odaadásából hiteles tevékenységek fakadhatnak az Isten kegyelméből, mások javára. 

András volt, aki örömmel mondta Péternek a Galileai tó partján: Megtaláltuk a Messiást! Aki megtapasztalta, hogy jó az Úr közelében lenni. Majd később, a Tábor hegyen, amikor Jézus felragyogtatja kiválasztott tanítványai előtt istenségének fényét, Péter ezt mondja: Uram, jó nekünk itt lenni!

Mit kérhetünk ma tőle? 

András testvérrel együtt kérjük: 

„Hogy az Úr házában lakhassam életem minden napján.”

Korzenszky Richárd ODB
perjel

Forrás: Tihanyi Bencés Apátság


Cikk az örökfogadalomról:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése