2017. július 2., vasárnap

A domonkos lelkiség forrásai

Kompassió és engesztelés

Prédikációnk a kompassióból kell, hogy megszülessék. Ehhez mindig nyitottnak kell lennünk azokra a személyes tapasztalatokra, amelyek a Jézus szenvedésével való közösségre hívnak (betegség, veszteség, kudarc, megalázó helyzetek). Csak így hirdethetjük hittel Isten megtapasztalt irgalmát, így lehetünk Krisztus passiójának reménnyel eltelt hirdetői.


Mint Szent Domonkost és Szent Margitot, bennünket is az emberek üdvösségének vágya sürget. Ők ebben a vágyban megtapasztalták Isten hívását arra, hogy imáik és szenvedéseik által egyesüljenek Jézus önfelajánlásával. Krisztus titkába, a megváltás művébe bekapcsolódva mi is úgy szeretnénk vágyakozni mindenki üdvösségére, ahogy Jézus vágyott arra. A kompassió (együtt-érzés, együtt-szenvedés, együtt-hordozás) a domonkos lelkiség igen fontos eleme, ezért a fenti alappillérek mellett Kongregációnk a kompassiót is életünk alappillérének tekinti, mely kettős tartalommal bír: együttérezni a szenvedő és elveszett emberiséggel,[1] és az engesztelés lelkületével az ő üdvösségükért szenvedéseinket Jézus szenvedésével egyesíteni. Az Úr bennünket is arra hív, hogy törekedjünk ezen a természetfeletti úton – a szeretet legradikálisabb útján – követni Jézust. Nagy titok ez: „sokak üdvössége függ az imádságtól és az önkéntes önmegtagadástól”, melyeket Krisztus titokzatos Testének tagjai vállalnak magukra.[2]

„Mások ilyen módon való hordozása olyan lehetőség, amelyben mindannyian – korra, egészségre, képességekre és adottságokra való tekintet nélkül – egyformán részt vehetünk. Ebben egészen egyek lehetünk, és megvalósíthatjuk életünkben azt, amit Szent Pál így fogalmaz meg: ’Örömmel szenvedek értetek, és testemben kiegészítem, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik, testének, az Egyháznak javára.’ (Kol 1,24) Ez a szolgálat szerves része prédikátori hivatásunknak, és természetfeletti mivolta miatt így tehetjük a legtöbbet Isten országáért.” (Konstitúció, I./I.)

[1] XVI. Benedek pápa Deus caritas est c. enciklikája, 2005, n.12.

[2] XII. Piusz pápa Mystici corporis c. enciklikája, 1943, 213.

Forrás: Domonkos Nővérek


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése