2016. május 21., szombat

Hivatás-e a nem megszentelt egyedülálló életút?


A nem megszentelt egyedülálló életút élethelyzetünkből fakadó, Isten tudtával és megengedő kegyelmével támogatott élethelyzet, életút, de nem olyan hivatás a maga jelentésében, mint a Katolikus Egyházban meghíváson alapuló megszentelt életutak vagy papi hivatás vagy az ember alaphivatásaként meglevő családos hivatás.


Azt fontos előrebocsátanom, hogy minden ember a mennyországra hivatott és életszentségre szóló hivatása mindenkinek van, de ez különböző módon egy fő hivatáson belül történik. Vagy papként szerzetesként illetve megszenteltként vagy családosként ezekre törekszünk vagy átmeneti, vagy állandó nem magunk választotta egyedülállóként is a megszentelődésre törekszünk ez a fő célunk keresztényként.

Fő hivatásunk tehát a megszentelődés Isten és a felebarát szeretete és szolgálata ezen belül fő csapásirányok a megszentelt vagy papi illetve a családos élethivatás áll.

Nagyon sok manapság a szingli, akik maguk akaratából és nem feltétlenül keresztény értékek miatt egyedülállók és a másik típusuk a kényszerpályán levő egyedülállók, akik törekednének valamely fő hivatásra, de vagy nincs hívásuk papi vagy megszentelt hivatásra vagy nem találnak megfelelő párt ha ez az ő útjuk.

A legfontosabb, amiben szeretném megerősíteni a hosszabb rövidebb időre nem maguk akaratából, de egyedülálló testvéreimet, hogy ne keseredjenek el, ne savanyodjanak be, hanem próbáljanak meg a helyzethez képes értékesen, kiegyensúlyozottan és boldogan Isten kapcsolatukat és felebarátaikkal való jó kapcsolatukat építeni, szolgálatokba bekapcsolódva, amely hozzájuk közel áll a társadalom és a keresztény közösség értékes tagjaként.

Egy idő után környezetemben levőkön látom, hogy inkább már kereszt ez az élethelyzet, mert sem Istennek szentelt az Ő országáért a családról lemondva, sem családos életet nem élnek fő vágyuk az lenne, hogy megházasodjanak vagy az Úr hívását érezzék. Nehéz nekik olyan tanácsot vagy biztatást mondani, ami segíthetne nehézségeik elviselésében, a magány sokszor olyan teher, főleg hogy nem áldozatként Istennek felajánlva választották, hogy néha komoly lelki gondokat okozhat. Fontos lenne az Egyházban ezeknek az embereknek a komolyabb pasztorációja és felkarolása, mert értékeikkel nagyon nagy mértékben hozzá tudnak járulni az Egyház épüléséhez.

Életút tehát, a megszentelődést szem előtt tartva, amely az Úr akaratából és megengedéséből van, de bízunk benne, hogy átmeneti és nem teljes életre szól.

Külföldi hivatásgondozó forrásokban olvastam és láttam, hogy egyenrangú hivatásnak kezelik néha a nem megszentelt egyedülálló életutat és a papi, szerzetesi illetve megszentelt életút és a családos hivatás mellett. Nekem erről csak az jut eszembe, hogy ha a nem megszentelt egyedülálló személyes megszentelődése érdekében szolgálatot vállal az Egyházban és/vagy a világban és nincs családja és egész életében így él akkor mi választja el attól, hogy fogadalmat tegyen Istennek? Ez csak bennem él ez a kérdés nem gondolom, hogy mindent jól látok; a meghívás a lélek számára bizonyosságként benne élő szava a döntő alapvetően úgy érzem. Ha pedig átmenetinek tervezi ezt az állapotot, akkor nem ez az igazi hivatása.

Eszembe jutnak azonban azok a szentéletű lelkek is, akik akár nagy misztikusok is voltak és nem mindig tettek hivatalosan sem fogadalmat, sem családjuk nem volt. Az ő igazi hivatásuk a szenvedés és az engesztelés volt. A fogadalom kérdése nekem itt is felvetődik, de azt csak az Úr és a lélek közti párbeszéd alapján dől el, hogy kitől mit kér a Jó Isten, lehetőségei és Isten terve szerint hogy alakul az élete. Nem a fogadalom maga a lényeg, hanem az életszentség és az, hogy az Úr Akarata megvalósuljon mindenkinek az életében.

Fő hivatásának megtalálásához az életszentségre való törekvés mellett illetve az egyedülállóság rejtelmeinek kiismeréséhez sok kegyelmet kívánok minden hivatását kereső és megélő testvérem számára.

3 megjegyzés:

  1. Én sem tartozom egyik csoportba sem, nem kaptam meghívást arra, hogy családom legyen, valahol azt érzem, hogy Isten terve velem nem az, hogy legyen egy feleségem és gyerekem, de nagyon tisztelem azokat, akik szentségi házasságban élnek és nevelik a gyermekeiket, viszont nem kaptam arra sem meghívást, hogy pap legyek, ha mégis annak jelentkeznék, akkor az azért lenne, mert úgy gondolnám, hogy ezzel Isten kedvében járhatok és biztosan helyesen cselekszem, meg Jézus csak nem orrol meg azért, hogy eggyel több pap lesz. De nevezhető-e ez a hivatás Istentől rendeltnek? Persze az is lehet, hogy Isten egészen rám bízza a döntést és megadja a kegyelmet bárhogyan is döntsek. Ekkor viszont a Jóistennek ne lenne határozott terve velem, amikor minden szülő már előre eltervezi, hogy minek szánja a gyermekét, elfelejtkezett volna rólam? Valójában azonban, így hogy nem vagyok sem pap, sem szerzetes, sem családapa, így is rendelkezem a legfontosabbal, aminél nem kívánhatnék többet: Isten és a Szűzanya gyermeke vagyok. "Ha Isten a tied, semmire sincs szükséged, Isten egyedül elég." Avilai Szent Teréz

    VálaszTörlés
  2. Ha valaki nem érzi a családos hivatást magáénak, de papi szerzetesi hivatásra sem érez meghívást és életszentségre törekszik ez mindenképpen Istennek tetsző életút lehet.Szerintem érdemes elgondolkodnia, imádkoznia azon, hogy tényleg ez az út amelyen egész életében járnia kell, vagy a közösségen kívüli megszentelt út valamelyike esetleg az ő Istentől rendelt hivatása.Nem csak a papi és szerzetesi hivatás lehetősége áll fent, hanem magánfogadalommal az életét szolgálatát Isten Országáért szentelők közé is tartozhat valaki.Ehhez is külön meghívás kell, ezt biztosan érzi az ember ha erre hivatott hogy ez kedvesebb Isten előtt, mint ha nem tenne fogadalmat.Nem gondolom azt, hogy minden nem családos, nem papi és szerzetesi hivatásban élőnek magánfogadalmat kellene tenni, csak arra szeretnék rá mutatni, hogy érdemes ezt lehetőségként venni átimádkozni és az Úr eligazítását kérni.Isten terve mindenképp megvan mindenkivel és ki lehet fürkészni, szerintem nem mi döntünk milyen utat választunk, hanem Isten rendelésétől függ.

    VálaszTörlés
  3. Személy szerint két okot látok, amiért nem kaptam "klasszikus" papi vagy szerzetesi hivatást, amit sejteni vélek és ha önvizsgálatot tartok, akkor készségesen belátok, hogy alkalmatlan vagyok erre, és Isten aki a vesék és szívek vizsgálója, még inkább tisztában lehet ezzel, vagy második ok, hogy késői hivatást szán nekem vagy teljesen más terve van velem, és akkor elérkeztünk oda, amit a válasz végén írt(ál) és teljesen egyetértek vele: "Isten terve mindenképp megvan mindenkivel és ki lehet fürkészni, szerintem nem mi döntünk milyen utat választunk, hanem Isten rendelésétől függ."

    VálaszTörlés