2016. május 24., kedd

Mit jelent pontosan az, hogy hivatástisztázás?

A hivatástisztázás meghatározása

A hivatástisztázásra az alábbi meghatározást találtam. Az eredetét nem tették közzé, de feltételezem, hogy teológiához értő személy írta, és aki közzétette fontos számára, hogy jó forrásból merítsen. A lelki atyám szerint jó a meghatározás, de ki szeretném egészíteni néhány gondolattal, amelyet vele egyeztettem és a korábbiakban hallottam illetve megtapasztaltam.


Íme, a meghatározás:

„Mit jelent pontosan az, hogy hivatástisztázás?

Az örökfogadalomra készülők vagy éppen a papi hivatást választók által végzett, lelki gyakorlatokkal egybekötött, elmélkedéssel és imával töltött időszak, mely nyomán elvileg a novícius vagy kispapjelölt számára a lelki vezetője segítségével világossá válik, hogy valóban elhívása van-e a szerzetesti vagy papi útra.”


2.      Kikre vonatkozik a hivatástisztázás?

Alapvetően minden keresztényre vonatkozik, hogy a hivatását letisztázza és megtalálja az Úr vezetését igénybe véve az Ő akaratát életére vonatkozóan.

Négy fő hivatástisztázó életszakaszra lehet osztani a hivatásukat keresők táborát.

a.      Fő hivatást kereső

Első fokon azt érdemes elkülöníteni, hogy maradjunk a mindenkinél lehetőségként fenn álló családos hivatásnál, vagy az Úrnak más terve van életünkkel és a papi vagy megszentelt hivatásra szól meghívásunk. A meghívás meghallásához sok és rendszeres ima kell, ebben az időszakban alkalmassá válunk az Isteni Akarat befogadására. Ha nincs meghívásunk bátran léphetünk házasságra és imádkozhatunk jövendőbelinkért. Egyik hivatás sem magasabb rendű a másiknál.

b.      Hivatás módját keresők

Aki már biztos papi vagy megszentelt hivatásában ezen belül meg kell találnia annak módját. Több lehetőséget kínál az Egyház túl az egyházi rend szentségén és a hagyományos kolostorban élő rendi közösségeken kívül. A közösségeknek vannak modernebb változatai és közösség nélkül is lehet megszentelt hivatást megélni.

c.       Elkötelezettség előtt állók

Közvetlenül az elkötelezettség (házasságkötés, papszentelés vagy örökfogadalom) előtt érdemes még egyszer komolyan letisztázni, valóban erre hív e minket a Jó Isten. Ehhez segíts a szentírás, a lelki olvasmányok, a szentmise, a szentségek gyakori vétele és a lelki vetető jelenléte.

d.      Új hivatást keresők

Akiknek özvegység vagy érvénytelenített házasság miatt megszűnt a házassági kötelék - illetve létre sem jött, de most tudták meg - érdemes végiggondolni, hogy most van e meghívásuk a nem házas hivatásra papként vagy megszenteltként.

3.      Milyen időszakban fontos a hivatástisztázás?

A hivatástisztázás időbeli lépcsőfokai

a.      Első idők

Minden elkötelezett keresztény katolikus fiatal életében felmerül a kérdés, mire szánt engem az Úr. Mindenkiben felmerül a kérdés, meghívott és alkalmas vagyok-e valamelyik hivatásra? Fontos elkezdeni komolyan imádkozni az Úr tervének megismeréséhez és a többi eszközt is bevetni az út megtalálásához például hivatástisztázó lelkigyakorlat, szentírás, lelki olvasmányok, egyéni ima, szentségimádás, közbenjáró ima, lelki vezető.

b.      Mérlegen

Elérkezhetünk egy életszakaszhoz, amikor mindkét fő irányban egyformán el tudjuk magunkat képzelni. Ekkor jó tovább imádkozni és gondolkodni, hogy a legjobb ösvényt tudjuk választani a lehetőségekből, de még jobban elfogadni Isten Akaratát, ha esetleg ez nem egyezik a mi elképzelésünkkel. Fontos a nyitottság mindkét irányba, hogy ne zárjuk le magunkat egyik oldalról sem, hogy az Úr szabadon tudjon megvalósítani bennünk mindent.

c.       Valóban jó irány?

Ha már az elkötelezettségnek bizonyos fokán állunk (házasságra készülőknél az együtt járás és a jegyesség, megszentelteknél a jelöltség és novíciátus ideje, papi hivatásra készülőknél a szemináriumi évek, más utaknál a felkészüléshez szükséges lépcsőfokok időszaka) érdemes tovább folytatni a megkülönböztetést és az imát, hogy valóban ezen a pályán maradjunk, vagy esetlegesen visszalépjünk, vagy más útra térjünk.

d.      Most mire hívsz?

Ha megszűnik egy ideiglenes vagy tartós elkötelezettség, újra át kell gondolnunk milyen lehetőségek vannak, mik a vágyaink, melyek az akadályok és milyen talentumokat, karizmákat kaptunk. Lehet ez egy párkapcsolat vagy jegyesség felbomlása, lehet egy ideiglenes fogadalom letelte további meg nem újítással vagy felmentés alóla.

4.      Ki választja a hivatást?

a.      A meghívás kiindulópontja

Meggyőződésem, hogy a hivatást az Úr adja, és ha elég figyelmesek vagyunk meg is tudjuk Akaratát, ki tudjuk fürkészni szándékét, tervét életünkben.

Nekünk érdemes számot vetni a lehetőségekről, a végleges döntést is mi hozzuk, de a meghívás eredete mindig szükséges egy papi vagy megszentelt hivatáshoz és ezt egyedül Isten tudja megadni, mi magunktól az Ő Akarata nélkül nem tudjuk ezt elképzelni, kiválasztani, beteljesíteni és megvalósítani.

A családos hivatásra nincs külön meghívás, de a szentségre törekvő megéléséhez mindenképp Isten segítő kegyelme kell, mert hárman vannak egy házasságban, egységben van a házaspár az Úrral élete minden napján ez az elérendő cél.

b.      A meghívás elfogadása

Szabad akaratunk van, de ez nem azt jelenti, hogy szabadon azt tehetünk, amit akarunk. Még inkább igaz ez a hivatás tekintetében. Nem nekünk kell kitalálni, választani, hogy milyen úton menjünk a megszentelődésünk felé. A fő kiindulópont az Isteni Akarat ezt kell megismerni és szabadon ellene vagy mellette dönthetünk, elfogadhatjuk a papi és megszentelt hivatást vagy elutasíthatjuk. Belenyugodhatunk békével, ha nem kapunk elhívást.

Ki akarna ellenállni egy olyan Akaratnak, amely számunkra a legjobbat akarja és bármely útra kapunk lehetőséget, Ő biztos, hogy vezetni fog és áldásával az életszentségre juthatunk.

5.      Milyen hivatásra vonatkozik a hivatástisztázás?

a.      Két alapvető életút

i.       Alaphivatásunk a házasság

Minden ember alapvetően a házasságra van teremtve. Ehhez képest egyesek nem tudnak vagy akarnak erre az útra lépni rajtuk kívül álló okok miatt, egyeseket pedig elhív az Úr egy nem magasabb, de eltérő útra a papi vagy megszentelt életállapotra.

ii.     Papi és megszentelt hivatások

A papi és megszentelt hivatások típusai különbözőek lehetnek a megismert lehetőségek közül választhatunk, és képességeinkre alapozva eldől, hogy mi számunkra a legmegfelelőbb út ezen belül. Maradjunk áldozópapok vagy egy úttal közösséghez is tartozzunk és legyünk szerzetes papok? Mindenképpen csatlakozzunk egy közösséghez, vagy valamely közösségen kívüli megszentelt út a miénk? A lányoknak a konszekrált szüzesség, a fiúknak a papság, mindkét nemnél a magánfogadalom és a konszekrált remeteség megfontolandó lehetőség.

b.      Hivatás a hivatáson belül

i.       A rend karizmájának megtalálása

Ha valaki biztos abban, hogy a megszentelt hivatását valamely megszentelt élet intézményében tudja csak elképzelni, ehhez megfelelő elhívást, adottságokat, testi és pszichés alkalmasságot kapott, akkor érdemes minél több ismerős közösséggel felvenni kezdetben a kapcsolatot és megismerni életüket, hogy minél jobban kiderüljön, karizmáival hol tudná legjobban beteljesíteni küldetését. Vannak kontemplatív közösségek, vagy apostoli illetve szociális területen tevékenykedő rendel, lelkipásztori feladatokat ellátó vagy új utakon járó világi intézmények vagy karizmatikus lelkiségűek, a választási lehetőségek köre széles.

ii.   Közösség vagy közösségen kívüli út

Amennyiben megbizonyosodtunk arról, hogy megszentelt hivatásunk van, de nem férünk bele egyetlen megszentelt élet intézményének szabályzatával megalkotott kívánalmaknak sem, vagy olyan akadályok merültek fel (például pszichés vagy lelki alkalmatlanság, kor, szülői háttér), ami miatt nem lehetséges a belépésünk érdemes megfontolni és imádkozni a hivatalos közösség nélküli utakkal kapcsolatban is.

Fontos, hogy ha egy közösség nem fogad be ez nem egyezik a meghívás meglétével, ettől függetlenül még lehet meghívásunk a megszentelt életre csak egy más formában, más közösségben vagy közösségen kívüli megszenteltként.

Nem csak megszentelt élet intézményén belül, de azon kívül is járhatjuk tehát a megszentelt életutat, ezekre ad lehetőséget az egyházjogban az Egyházi Törvénykönyv. A konszekrált remeteség a 603. kánonban, a konszekrált szüzesség a 604. kánonban, továbbá az Egyházi Törvénykönyv a 1191-1197 paragrafusaiban tesz említést a magánfogadalomról.

A magánfogadalom bizonyos esetekben közösségen belül letett fogadalom, de itt most a közösségen kívüli tisztasági vagy akár szerzetesi szegénységi tisztasági és engedelmességi fogadalom (professio) mintájára letett hármas fogadalomra, pap vagy püspök előtt letett formájára gondolok, amely főleg nem ünnepélyes keretek között történik.

Hogy ezeket ki mennyire fogadja el megszentelt életútnak hivatalosan illetve szíve mélyén Isten előtt állva ez már az egyházjogászok feladata, de a legfontosabb mindenkinek a saját lelkiismerete.

---------------

A kiinduló meghatározás alapján a hivatástisztázás nemcsak ennyit jelent, hanem kitágítva hosszú folyamat, nem csak az elkötelezettség előtt álló lelkigyakorlatra korlátozódik, különböző lépcsőfokai vannak időben és módban.

Ehhez a folyamathoz sok kegyelmet kívánok minden fokozatban járónak és kívánom, hogy be tudják teljesíteni azt az életutat, amelyet az Úr megálmodott róluk. Ehhez kérjük az ő segítségét és irgalmát, hogy alkalmas eszközei lehessünk a szándékainak befogadására és megvalósítására.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése