Egy keleti költemény elmeséli a kereszt győzelmét a bálványok felett. Eszerint a gonosz menekül Rómából, ahol Péter apostol szavára összedőlnek a bálványszobrok. Efezusba jut, innen Pál apostol űzi tovább. Indiába veszi útját, ott meg Tamás apostol lép föl ellene. Ekkor azt reméli, hogy Jeruzsálemben talál nyugtot, de Jakab apostol miatt innen tovább kell menekülnie. Etiópiában Máté apostol állja útját. Görögországban András apostol dönti le a bálványszobrot. Ekkor a gonosz elgondolkodik, szép csendben taktikát vált. Nem szobrokban vesz lakást, hanem az emberi szívekben – s ettől kezdve nyugodtan él tovább a gonosz az emberek között, és milliók szolgálnak neki.
Jézus gyakran küldte apostolait és tanítványait úgy is a világba, hogy hirdessék az evangéliumot, gyógyítsák a betegeket, űzzék ki az ördögöket, vagyis hogy vegyék fel a harcot a gonosszal, a küzdelmet a bálvánnyal. Kik az apostolok, akiket Jézus küld? Kik az ő utódaik a mai korban? Az első, az apostolokról és ezek utódaikról, a papokról, püspökökről el kell mondanunk: ők kiválasztottak. Jézus a János-evangéliumban ezt mondja: „Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki titeket” (Jn 15,16) – vagyis az igazi apostol nem maga választja Krisztust, a hivatást, hanem Jézus hívja őt és teszi alkalmassá arra, hogy apostol legyen. Ha az apostolok természetes képességeit nézzük, nem mondhatjuk zseniális embereknek, még csak kiváló vallási személyiségeknek sem őket. Emberileg nem jelentékenyek, szellemileg nem alkotók, vallásilag nem különlegesek. Apostolokká azáltal lettek, hogy Jézus meghívta és kiválasztotta őket. Éppen abban van az evangéliumi igazság védelme és záloga, hogy átlagos emberek, semmiben nem különbek, mint mások! Nem is saját szellemi nagyságukat csillogtatják, hanem alázatos szolgái Isten igéjének, ezáltal lettek/lesznek nagyok.
Másodszor az apostol küldött. Miért választotta ki Jézus az apostolait? Nem azért, hogy mindvégig mellette és vele legyenek, hanem hogy elküldje őket a világba, az emberek közé. Máté evangéliumában olvassuk: „Én kaptam minden hatalmat a mennyben és a földön. Menjetek tehát, tegyetek tanítványommá minden népet. Íme, én veletek vagyok minden nap a világ végéig” (Mt 28,18–20). Jézus az Atya küldöttje, az apostol pedig Jézus küldöttje. Ezért a katolikus egyházban nem a nép választja apostolait, püspökeit és papjait, hanem Jézus küldi azokat, jelen esetben az ő földi helytartója, a pápa a püspököt, a püspök a papot. Harmadszor az apostolok és utódaik, a püspökök és a papok nemcsak kiválasztottak, nemcsak küldöttek, hanem felszenteltek is. A kiválasztottsághoz, a küldetéshez hatalmat és erőt kapnak. Az apostolok legtöbbször nagyon nehezen vagy egyáltalán nem értik, mit mond nekik Jézus. Kicsinyesek, féltékenyek egymásra, veszekednek, civódnak. A feltámadás után és a mennybemenetel előtt is arról ábrándoznak, hogy most következik be a mennyek országa itt a földön. De jön pünkösd, leszáll rájuk a Szentlélek, és ettől kezdve teljesen megváltoznak. Ez nem azt jelenti, hogy megszabadultak minden emberi gyengeségtől, fogyatékosságtól, hanem azt, hogy különleges erőt, bátorságot kaptak. Ahhoz, hogy valaki apostol legyen, nem elég, ha kiválasztott, nem elég, ha küldött, kell neki az apostoli lélek is, amit a fölszentelésben kap. Akik vettek már részt papszentelésen, láttak már ilyet láttak tévében, megfigyelhették, hogy a püspök után a szentelésen jelen levő papok is a szentelendő fejére teszik a kezüket, így kérik a Szentlélek kiáradását.
Jézus apostolokat küldött, hogy szembeszálljanak a gonosszal, ledöntsék a világban levő bálványokat. Imádkozzunk azért, hogy ma is minél több kiválasztott, küldött, felszentelt apostolutód, püspök és pap legyen, s hogy ők teljes odaadással vállalják ezt a hivatást!
Opra István
Forrás: Vasárnap katolikus hetilap
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése