Kafarnaum ház

Meghívás:

Püspök atya szeretettel hívja 2014. június 30-án, 10 órakor a Püspöki Palotába azokat a  fiatalokat, akik elhivatottságot éreznek a papi hivatás, a papi szolgálat iránt. A felvételi elbeszélgetésre előzetesen /2014. június 15-ig/  a következőket kell beküldeni az egyházmegyének: kézzel írt önéletrajz, felvételi kérelem, nagyalakú keresztlevél, a szülők házasságlevele, plébánosi vagy lelkivezetői ajánlás, valamint eddigi tanulmányairól, végzettségéről másolat.

„Bízzál, kelj fel, téged hív!” (Mk 10, 49) 

Magunkról:

Püspök atya szándékának megfelelően újra indult a Váci Egyházmegye propedeutikus (előkészítő) szemináriuma. Kafarnaum-háznak neveztük el, mert mint Kafarnaumban, Péter apostol házában formálta Jézus tizenkét tanítványát, úgy próbálunk mi is közösségben formálódni Jézus körül.

Az előkészítő szeminárium céljai

Az előkészítő szeminárium két alapvető célt kíván szolgálni. Egyrészt az újonnan jelentkező kispapok emberi, lelki növekedését, hogy kezdettől fogva közösségi tapasztalattal induljanak a formálódás útján, és így ők is majd plébániai közösségek alakítói, a Communio-Egyház alapjai lehessenek. Szent II. János-Pál pápa a Novo millenio ineunte kezdetű apostoli levelében világosan kifejti, hogy az Egyház kommúnióban éli meg önazonosságát: „A közösség otthonává és iskolájává kell tennünk az Egyházat – ez az a nagy feladat, mellyel szembetalálkozunk a kezdődő új évezredben, ha hűek akarunk maradni Isten szándékaihoz és válaszolni akarunk a világ várakozására is. Hogy mit jelent ez konkrétan? Okfejtésünk válhatna itt közvetlenül akcióprogrammá is, tévedés lenne azonban ezt a magatartást választani. Mielőtt ugyanis felvázolnánk a konkrét kezdeményezések programját, előbb a közösségi szellem előmozdítása a feladat, ezt kell nevelési elvként magunk elé tűznünk mindenütt, ahol embert és keresztényt formálunk, mindenütt, ahol az oltár szolgáinak, a fölszentelteknek és a lelkipásztori munkatársaknak a képzése történik, mindenütt, ahol családok és közösségek épülnek.” (No. 43) Ezt a közösségi szellemet, amelyről Szent II. János-Pál pápa beszél, és amely aztán megtölti a közösségszervezés külső kereteit, nem lehet könyvekből, vagy előadásokból elsajátítani, hanem csak tapasztalat útján. Mindezt világosan megerősíti Benedek és Ferenc pápa is a Lumen fidei-ben: „A személy mindig kapcsolatokban él. Másoktól ered, másokhoz tartozik, élete a másokkal való találkozásokban növekszik. A megismerés, még az önismeretünk is kapcsolatokra épül […].” (LF. 38) Az ember lelki növekedése tehát kommunió, közösségi tapasztalat által valósul meg és erre az emberi növekedésre hívjuk meg ebben az előkészítő évben a kispapokat, hogy közösségi emberekké és így később plébániai közösségek alakítóivá lehessenek.

Az emberi és közösségi formálódás mellett a másik fontos célja a „nulladik” évnek a növendékek hivatásának tisztázása, elmélyítése, hogy világosabban láthassák: valóban az egyházmegyés papi életre hívja-e őket az Úr, vagy esetleg egy más keresztény élethivatást kellene választaniuk. Ennek megfelelően ez az év annak próbája is, hogy valódi-e hivatásunk motivációja és alkalmasak vagyunk-e erre a feladatra.

Az előkészítő szeminárium helyszíne és mintái

A kettős cél megvalósítására a Rómában működő Casa Balthasar mintájára próbálunk egyfajta közösségi életet megvalósítani, de keressük a kapcsolatot más hasonló, már működő egyházi kezdeményezésekkel. Így kapcsolatban állunk a Jezsuiták által indított Monserrat Házzal, illetve Svájcban a Lugano-i Borromeo Szent Károly Szemináriumban is tettünk tapasztalatszerző látogatást.

Az előkészítő szemináriumunk helyszíne rendhagyó, de kifejezetten alkalmasnak tűnik a célok megvalósítására. Egy lakás formájú, kisebb épületben alakítottuk ki ennek az előkészítő évnek az életterét, Kismaroson a Ciszterci Nővérek apátságának területén egy vendégházban. A ciszterci nővérek egyrészt kontemplatív, imádságos hátteret biztosítanak nekünk, amely nagyon jó alap a papi hivatásunk érlelődéséhez és a Jézussal való barátságunk megerősítéséhez, hiszen a keresztény élet minden termékenysége szemlélődő, imádságos lelkületből fakad. Másrészt, még ha tőlük teljesen elkülönülten is élünk, mégis csak egy közösségi valóság közelében vagyunk, amely kihat ránk. A nővérek kölcsönös szeretetben megélt légköre nem hagyja érintetlenül az embert. A nővérekkel közösen végezzük a zsolozsmát, az ő szép, igényes liturgiájukba bekapcsolódva, illetve a szentmisén is közösen veszünk részt. Úgy látom, hogy már magában ez a közösségi háttér is alakítja a növendékeket. Gyakorlati szempontból is jó, hogy noha az önálló háztartásvezetés is a program része – magunkra mosunk, takarítunk, és magunk készítjük a reggelit és a vacsorát – az ebédet a nővérektől kapjuk.

Egyházmegyés papoknak készülünk

Fölmerülhet, hogy mennyiben szolgálja az egyházmegyés papi identitás kialakítását egy szerzetesi, kontemplatív közeg közelsége. Azon túl, hogy az imádságos légkör elengedhetetlen a termékeny papi élethez és minden szolgálatunk gyümölcse a Krisztushoz tartozásunkból fakad, annak ellenére, hogy itt lakunk, a napi és heti programunk sokféle lelkipásztori, és világi tevékenységre is lehetőséget ad. Mindamellett, hogy bekapcsolódunk az egyházmegye különböző programjaiba, rendszeresen részt veszünk plébániai gyerek hittanon, ifjúsági hittanon. Találkozunk idősekkel, elsőpéntekes betegekkel, óvodásokkal, családosokkal és megismerjük a lelkipásztori feladatok különböző területeit. Bekapcsolódunk a régiós ifjúsági programokba, iskolai lelki-napok tartásába adventben és húsvét előtt, eljutunk moziba, színházba, múzeumba és egyéb kulturális programokra. Olyan is volt, hogy kétkezi munkánkkal segítettünk családi-ház építéséhez szükséges tereprendezésében. Fontosak az egyházmegyés papokkal való találkozások is. Igyekszünk külön is meghívni paptestvéreket, vagy meglátogatni olyan idősebb, tapasztalt atyákat, akik hiteles hűségükkel példaként állhatnak előttünk, így tettünk látogatást például Major Sándor atyánál a Migazzi otthonban.

Napirend és program

A napirendünkben és programunkban igyekszünk teljes emberi valónkat komolyan venni és emberségünk valamennyi területén egyensúlyosan növekedni.

Az ember testi mivoltának megfelelően a napirend része a kétkezi munka. Mindez nemcsak a szolgálat szellemét segíti, hanem a felelős hozzáállás kialakítását és emberségünk fejlődését is szolgálja. Általában a kerti idény-munkák és a házban elvégzendő feladatokról van szó illetve, bútor-felújítás, csiszolás, festés, lakkozás tartozott eddig a munkák közé. A fizikai munka mellett heti rendszerességgel testnevelés órán veszünk részt, illetve van lehetőség rendszeres sportolásra, kirándulásra is.

A szellemi életben való gyarapodást egyrészt tanórák segítik, másrészt közösen olvasott könyvek, illetve egyénileg feldolgozandó témák gazdagítják értelmünket. A tanórák között önismeret, alapvető hittan, francia nyelv, szociológia és lelkipásztorkodástan, pszichológiai bevezetés, magyar nyelv és irodalom, filozófiai és egyháztörténelmi bevezetés szerepel.

A lelkiélet alapját a napi szentmise, a közösen végzett zsolozsma és a mindennapi elmélkedő szentírásolvasás, lectio divina adja. Minden reggel közös elmélkedéssel indítjuk a napot és igyekszünk Isten Igéjének egy-egy mondatát a nap folyamán magunkban hordozni és életre váltani. Esténként az aznapi tapasztalatainak megosztásával zárjuk a napot. A lelkiélethez tartozik még a rendszeres szentgyónás, az elöljáróval történő személyes beszélgetés, illetve az időről-időre megélt közösségi kiengesztelődés, amelyben helyreállítjuk a kölcsönös szeretetet.

Emberi életünk részei a kapcsolataink. A közösségünkön belüli kapcsolatokat nem csak a közös imádság, munka, hanem a közös kikapcsolódás és ünneplés is segíti. Jó lehetőség erre hetente kétszer, kedden és szombaton esténként a társasjátékozás vagy közös film-nézés. A születés- és névnapokat is meg szoktuk ünnepelni, pizzázással, vagy magunk készítette ünnepi vacsorával. Az előkészítő évben a kispapok havonta egy hétvégét otthon töltenek, amikor lehetőségük nyílik emberi kapcsolataik ápolására: családtagjaikkal, barátaikkal, egyházközségükkel. Az elöljáróval egyeztetve, ugyancsak van lehetőség vendégek fogadására, találkozásokra a szemináriumban töltött időszak folyamán.

Alapelvünk

A fegyelem és az engedelmesség terén az előkészítő évben elengedhetetlen a kölcsönös bizalom és a belső szabadság megtanulása. A növendékek a lelkiismeretük szabadságának becsületes használatára és önálló felelősségre vannak meghívva az élet minden területén, hogy ne külső szankciók miatt engedelmeskedjenek, és ne csak külsőleg álljanak bele az előkészítő év rendjébe, hanem szívből, egész valójukkal tegyék a feladataikat, mint olyan emberek, akik egész életüket Krisztusnak akarják adni testvéreik szolgálatában.

Az előkészítő szeminárium legfőbb célja, hogy a növendékek a belőlük kialakuló közösségben megtapasztalhassák Isten jelenlétét, Jézus ígérete szerint: „Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük.” (Mt 18,20). Ezért a Kafarnaum-ház legalapvetőbb normája, mind a növendékek, mint az elöljárók számára, mindig a kölcsönös szeretet. Ez a szeretet ad értelmet a házirend minden egyes pontjának és mindennapi életük sokféle valóságának. Mindez mély egységben van Ferenc pápának a hivatások 51. világnapjára írt üzenetével: „Jót fog tenni mindannyiótoknak, ha bizalommal jártok egy közösségi utat: ez a legjobb energiákat tudja felszabadítani bennetek és körülöttetek. A hivatás egy gyümölcs, amely olyan földön érlelődik, melyet az egymás szolgálatában kifejeződő kölcsönös szeretet művel meg a hiteles egyházi élet összefüggésében. Egyetlen hivatás sem önmagától születik, és nem is önmagáért él. A hivatás Isten szívéből ered, és a hű nép jó földjében, a testvéri szeretetben hajt ki. Hiszen nem azt mondta Jézus: „Arról tudják majd meg rólatok, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt” (Jn 13,35)?”

Kapcsolat

Amennyiben kérdése van, vagy érdeklődik, írjon a következő e-mail címre: fejerdy.aron@vaciegyhazmegye.hu

Növendékek

Ondi Alex

Ondi Alex vagyok, a Váci egyházmegye papnövendéke. Tizenkilenc éves múltam. Tizenkét éves korom óta egyre tisztábban éreztem azt, hogy Isten a papi életre hív engem. Ezért tavaly májusban jelentkeztem Dr. Beer Miklós püspök atyánál, és felvett engem kispapjai közé. Meglepett az a hír, hogy nem valamelyik hagyományos szemináriumba küldött, hanem Kismarosra, a Ciszterci Nővérek Boldogasszony Háza- monostora mellett újonnan létrehozott Előkészítő Szemináriumba. Jómagam kezdetben „megfigyelő állásba” helyezkedtem: nem tudtam, mi vár rám. Mikor a környezetemben élőknek elmondtam, hogy hová készülök, – vagy mióta elmondom, hol élek – sok-sok előítélettel, értetlenséggel találkozom, mind hívő, mind nem hívő emberektől. A legtöbbször az kerül elő, hogy mi értelme egy évet elpocsékolni az életemből, miért tettek „parkolópályára”. Én viszont azt gondolom, hogy ez az egy év nem „parkolópálya”, vagy elfecsérelt idő, mert- ha nem is tanulunk naphosszat teológiát- mégis rengeteg dolgot tanultam. Ez az egy év kiválóan alkalmas arra, hogy – részben az imádság csendjében, részben pedig a lelkipásztori élet pezsgésében – ki-ki átgondolja, tényleg Isten hívta-e őt erre az útra, vagy valami más motiválta. Továbbá minden itt élőnek lehetősége van jobban megismerni és elfogadni önmagát, mert az önelfogadás nélkül másokat sem tudunk elfogadni. Kiváló fejlődési lehetőségeket kínál a háztartásvezetés, hiszen mi, az itt élők vezetjük a saját háztartásunkat, mosunk, takarítunk anélkül, hogy ezt megalázónak tekintenénk, hisz egy papnak szüksége van az önfenntartás képességére.Mint említettem, részt veszünk a lelkipásztorkodásban. Mit takar ez a szép magyar kifejezés? Rendszeresen járunk a Vác-deákvári plébánia ifjúsági hittancsoportjaiba és Rádra ifjúsági hittanra, ezen felül jártunk a Ludányhalászi Ipolypart Ápoló Gondozó otthonban, a Deákvári Katolikus Óvodában, voltunk Lelkipásztori gyakorlaton különböző plébániákon, lelkinapot tartottunk a Váci Karolina Általános Iskolában karácsony, illetve húsvét előtt, illetve a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola egy osztálya részére. Rendszeresen részt veszünk az Észak-Duna régió ifjúsági programjain. Részt veszünk a főbb püspöki liturgiákon, például diakónusszentelések, búcsúk, és ide tartoznak kevésbé örömteli feladatként a temetések. Időről-időre fogadunk látogatókat. Az egyházmegye papjai mellett ellátogatott már hozzánk Mauro-Giuseppe Lepori, a ciszterci rend generális apátja, a Budapesti Jezsuita Montserrat Hivatástisztázó ház lakói és még sokan mások. Visszatérve első gondolatmenetemhez: a másik előítélet, amivel szembesülök, a szerzetesi környezettel szemben merül fel. Szeretném eloszlatni a rácsok mögött élő, bebugyolált fejű, mogorva „apáca-képet”, mert a nővérek nem ilyenek. Erről külön cikket is érdemes lenne írni, de legyen elég annyi, hogy sokat épülünk igényes liturgiájukból, hiszen együtt zsolozsmázunk, és minden nap közösen veszünk részt a szentmisén. Nagyon jó látni azt, hogy Isten milyen különféle életutakra hívja gyermekeit, férfiakat és nőket. A nővérekkel való kapcsolatunkat leginkább jószomszédi viszonyként tudnám jellemezni. Azt a kételyt, hogy világtól elzárt szerzetesi életet élünk, szeretném eloszlatni, ugyanis szinte ünnepként tartom számon, ha van olyan nap, amikor nem kell kimozdulni otthonról – mert az otthonomnak tartom a Kafarnaum-házat. Zsúfolt a napirendünk, ez tény, de ez a kispapképzés velejárója. Akkor tartanám elpazarolt évnek, ha időm nagy részét semmittevéssel kéne töltenem. Eddigi kedvenc programjaim közé tartozik az ötnapos svájci utunk, mely során megismertük Fribourg (Freiburg) és Lugano városát, valamint egy ottani ciszterci monostor, Hauterive életét és a Luganoi Borromeo Szent Károly Egyházmegyei Szemináriumot.

Hugyecz Balázs

Hugyecz Balázsnak hívnak. A Váci egyházmegye propedeutikus (előkészítő) szemináriumának lakója vagyok. Egészen kicsi koromban, még óvodás voltam, megfogalmazódott bennem a papi hivatás, bár akkor ez még nem állt sziklaszilárd alapokon. Az évek folyamán akadtak olyan szakmák, foglalkozások, amelyek lekötötték figyelmemet hosszabb-rövidebb ideig, de végül mindig visszatért a papság gondolata. Már gimnazista voltam, amikor komolyan elhatároztam, hogy pap szeretnék lenni. Érettségi után jelentkeztem Miklós püspök atyánál. Felvételt nyertem, majd augusztusban megkaptam a levelet, miszerint újraindul az előkészítő év Kismaroson a ciszterci nővérek monostorának területén. Mivel életemben nem sok szerzetessel találkoztam, pláne nem olyannal, aki a világtól „elvonultan” él, ezért nem igazán tudtam elképzelni, hogy milyen is lesz az élet ilyen emberek mellett. Kialakultak félelmeim, amikről a beköltözés után kiderültek, hogy alaptalanok voltak, például rettegtem az internet hiányától, hogy hogyan is fogom tartani a kapcsolatot a számomra fontos emberekkel; a ház korszerűségétől vagy éppen korszerűtlenségétől és még sok ehhez hasonló félelmem akadt. Lassan egy éve élek itt, de a hely varázsa a beköltözés pillanatától kezdve megköt. Nagyon élvezem az ittlétet, a gyönyörű tájat, csendet és a nyugalmat. Egy menedékhely ahová sokan visszavonulnak időről időre, hogy kicsit megpihenjenek a csendben és az imában. A nővérekkel közösen imádkozott zsolozsma és szentmise mindig segít feltöltődni, a velük végzett szentségimádás pedig elengedhetetlen elemévé vált a heteinknek. Annak ellenére, hogy ilyen nyugalmas helyen van a szemináriumunk, rengeteg időt töltünk házon kívül. Nagyon sok programunk van, melyek segítenek bekapcsolódni az Egyházmegye életébe, kezdve az iskolai lelki napoktól, ifjúsági találkozókon át, egészen az idősebb atyák látogatásáig.Sok mindenre megtanított ez az év, nagyon sokat gazdagodtam. Szerencsésnek tartom magam, hogy ezt az előkészítő évet élhetem, életem egyik legboldogabb éve ez.

Forrás: Váci Egyházmegye