Amikor Isten hív...

Isten igen különböző módokon hív. Megbízható jel, ha valaki a szívében érzi Isten meghívását, hogy adja magát egyedül Őneki. A hivatás meghívás és nem parancs! Amint a házasság mellett is ketten kell, hogy döntsenek, ugyanúgy a szerzetesi hivatás esetében is szükség van a meghívott személy szabad és nagylelkű válaszára. 

Hová hív Isten?

Sokan döntenek úgy, hogy követik Isten hívását a Vele való szorosabb közösségre. Ez azonban még nem feltétlenül jelenti azt, hogy Isten a kartauzba hívja őket. A kartauzi hivatáshoz szükséges, hogy az ember vágyat érezzen a kizárólag az imádságnak és csendnek szentelt élet iránt, vagy pedig világos, bár gyakran érthetetlen hívást éppen ebbe a Kartauzi Rendbe. 

Atya vagy barát?

A jelentkezőnek már a belépéskor döntenie kell, hogy atya vagy barát szeretne lenni. Az Úr hívását az előbbi vagy az utóbbi életformára elsősorban az Őáltala adott talentumok, valamint a szív belső hajlama alapján ismerhetjük fel. Az atya-hivatás jelei: a szigorúbb külső magány iránti vonzódás, nyitottság és alkalmasság a papságra, képesség arra, hogy elfoglalja magát a cellában, kedv a tanuláshoz, zenei hallás; a barát-hivatás jelei pedig: a kétkezi munkához való képesség és kedv, alázatos és rejtett élet, valamint egyszerűbb és szabadabb imaélet iránti vonzódás, hivatásérzet a testvérek konkrét szolgálatára. Az atyák inkább a hegyen, magányosan imádkozó Jézust jelenítik meg, a barátok pedig inkább az Ő rejtett, názáreti életét.

Alkalmasság

A jelentkezőnek természetesen először is hívő katolikusnak kell lennie, rendezett vallási élettel és legalább alapvető hitbeli ismeretekkel. Ezenkívül testileg és lelkileg egészséges kell, hogy legyen, alkalmas úgy a magányos, mint a közösségi életre, aki kész teljesíteni az állapotával járó összes kötelezettséget és mindazt, amivel elöljárói megbízzák. Az adottságok között, melyekkel a magányos életre vállalkozónak rendelkeznie kell, elsődleges fontosságú a higgadt és józan ítélőképesség. 20 évesnél fiatalabbakat és 45 évesnél idősebbeket csak kivételes esetben fogadunk be. Ezen felül az atyának jelentkezők esetében szükség van a papi hivatáshoz elengedhetetlen általános műveltségre, énekhallásra és megfelelő latintudásra, melyre még a noviciátusba lépés előtt kell szert tenni.

Befogadás

Ha valaki hivatást érez a kartauzi életre, írásban fordulhat az újoncmesterhez (magiszter atyához), aki megállapodik vele egy esetleges látogatásról, majd egy a szerzetesi keretek között eltöltött hosszabb próbaidőről. Ha úgy dönt, hogy be akar lépni, a befogadását illetően az újoncmester és a perjel határoz. A belépés után néhány nappal megkapja a jelöltek fekete palástját és sapkáját, melyet a közös liturgikus gyakorlatok alkalmával hord. A jelöltidő legalább három hónap és nem több, mint egy év. Azután, ha szándékában kitart, a káptalanon kéri, hogy fogadják be őt „próbaidőre szerzetesi ruhában, mint mindenki legalázatosabb szolgáját”. Ekkor a konvent titkos szavazással határoz a befogadásáról, de a végső döntés a perjel kezében van. A kérés és szavazás megismétlődik a szerzetesi beavatás minden további fokán. 

Noviciátus

A noviciátus alatt, mely két évig tart, az újonc fehér szerzetesi tunikát és rövidebb novíciusi kukullát visel, mely fölött a közös gyakorlatokon továbbra is hordja a fekete palástot. Bár az örökfogadalomig megőrzi a saját vagyona fölötti tulajdonjogot, a cellában nincs semmi sajátja, hogy követni tudja a szegény Krisztust. A barátoknak a noviciátus első évének vége felé dönteniük kell a konverzusok és a donátusok életformája között. Az atya-novíciusok számára pedig a második évben megkezdődnek a teológiai tanulmányok, melyek a monostoron belül, sajátos körülményeinkhez alkalmazkodva folynak. 

Fogadalom

A noviciátus végeztével a szerzetes három évre leteszi a helyhez kötöttség, engedelmesség és erkölcsi megtérés fogadalmát. Az atyák erre az időre még a novíciusmester irányítása alatt maradnak, a barátok pedig egészen az örökfogadalomig. A három év elteltével a szerzetes megújítja fogadalmát további két évre, azután pedig – amennyiben alkalmasnak bizonyul – leteheti az ünnepélyes örökfogadalmat, mely haláláig kötelezi őt. Szabályaink azt mondják, hogy mielőtt valaki fogadalmakkal visszavonhatatlanul elkötelezné magát, „először üljön le és fontolja meg, hogy tényleg örökre oda akarja-e magát adni Istennek” (30,1). Bár a visszavonhatatlan, nyilvános elköteleződés csak hét év próbaidő után történik meg, és a noviciátus két éve alatt az újonc bármikor akadálytalanul eltávozhat, mégis már a belépéskor érvényesek Jézus szavai: „Aki kezét az ekére teszi és hátratekint, nem alkalmas az Isten országára”. Aki pusztán a kipróbálás szándékával lép be, az éppen a kartauzi élet lényegét nem próbálja ki: önmaga feltétel nélküli odaadását Istennek.

Forrás: Karthauziak