2014. december 25., csütörtök

Szerzetes vagy pap?

Nem. Bár vannak hasonlóságok, átfedések, de mégsem azonos dolgok. Lehet valaki szerzetes és sosem lesz pap (szerzetes testvér), és pap, aki nem szerzetes (egyházmegyés papság). Vannak szerzetesek, akik papok is.


Mit is jelent szerzetesnek vagy papnak lenni? Bár a történelem során kölcsönösen befolyásolta egymást a szerzetesi és a papi ideál (pl. papi cölibátus a szerzetes ideál hatását mutatja a papságra, vagy a papokból álló szerzetesrendeknél a papi ideál mélyen meghatározza a szerzetesi felfogást), mégis le kell szögezni, hogy a szerzetesség és a papság nem azonos dolgok. Ez már csak abból is kitűnik, hogy nem minden szerzetes egyben pap is. A szerzetes testvérek teljes értékű szerzetesek anélkül, hogy papok lennének.

A papságban van egy erős feladat jelleg. A pap dolga, hogy megjelenítse Isten népe számára Jézus Krisztust, aki az egész közösség vezetője és pásztora. A pap Isten üzenetét hivatott hirdetni, és a közösséget szolgálja a szentségek, különösképpen az Eucharisztia által és a lelkipásztori munka révén. Az egyik legszebb megfogalmazása a papi hivatásnak, hogy a pap Isten népének szolgája. A szerzetesi ideál közepe viszont nem elsősorban egy feladat, hanem a jel szerep. A szerzetes Jézus Krisztus életmódját hivatott megjeleníteni, aki szegényen, a házasságról lemondva, az Atyának való örömteli engedelmességben élt. A szerzetes élete a radikális istenközpontúság jele kíván lenni, emlékeztetve mindenkit, hogy az Isten szeretete a legvégső valóság, ami minden másnál értékesebb. 

Forrás: Jezsuiták


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése