2014. december 6., szombat

Püspökké szentelték Snell Györgyöt

December 6-án, ünnepi szentmisén püspökké szentelték Snell Györgyöt, a budapesti Szent István-bazilika plébánosát. A szentelés szertartását Erdő Péter bíboros vezette, a társszentelők Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius és Udvardy György püspök voltak.

A Szent István-bazilikában bemutatott ünnepi szentmise keretében tartott szentelési szertartáson jelen voltak a püspöki konferencia tagjai, külhonból érkezett főpásztorok, paptestvérek, közéleti személyiségek; a bazilikát zsúfolásig megtöltötték a hívek.

A kinevezési okmányt latinul Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius olvasta fel, majd magyarul is elhangzott a szöveg.

Erdő Péter szentbeszédében a napi evangéliumot idézve azt állította a középpontba, mit ad Jézus küldetésül az apostoloknak: Krisztus igéjét kell hirdetniük, és gyógyítaniuk kell a hozzájuk fordulókat. A tanítványoknak tehát folytatniuk kell a világtörténelem végéig azt a művet, amelyet Jézus földi élete során végzett, hogy az Úr népe „ne legyen pásztor nélküli nyáj”. Minden nyájnak szüksége van pásztorra, és az apostolok küldetése, hogy olyan pásztorai legyenek Isten népének, akiket az Úr állított a közösség élére.

Az apostolok küldetése, hogy álljanak a közösség élén, melynek Jézus mint jó pásztor, halála és feltámadása árán életet szerzett. Ezért kapják az apostolok utódai a felszentelésben a tanítói, a papi és a kormányzói vagy pásztori küldetést, és a hozzá szükséges különleges kegyelmi ajándékot. Nem pusztán a társadalom önszerveződésének természetes lendülete, nem hatalmaskodás vagy centralizáció, hanem Krisztus szuverén személyes ajándéka az egyházban a püspöki rend jelenléte és küldetése – hangsúlyozta Erdő Péter. Majd hozzátette: a püspökök és papok Krisztus helyett, Krisztus személyében végzik szolgálatukat. Erre a szolgálatra az egyháznak szüksége van, hogy létezhessen.

Egy másik, az apostolok küldetését kifejező szentírási képet, az aratás jelenetét segítségül hívva Erdő Péter a küldetés sürgető voltát hangsúlyozta. Az aratás képe a Bibliában gyakran az isteni ítéletet jelenti, amely az ő földi pályafutásával már megkezdődött – mutatott rá a főpásztor. Krisztus tanítása mindenkit döntésre szólít, a sorsunk függ attól, hogyan válaszolunk Krisztus örömhírére.

Hogyan lehetünk az aratás munkatársai? – tette fel a kérdést Erdő Péter. Az örömhír ránk van bízva, az igazság világosságával, hívogató szépségével és erejével kell eljutnunk minden emberhez – fogalmazta meg.

A főpásztor Snell György püspöki jelmondatát – Ti adjatok nekik enni! – idézve arról beszélt: amire Jézus felszólította tanítványait, emberi számítás szerint teljesen lehetetlen volt, ami jelzi, hogy Jézus azt kéri, a tanítványok feltétlenül bízzanak benne. Ezt kívánja Jézus tőlünk is. Tudnunk kell – hangsúlyozta Erdő Péter –, hogy küldetésünkben nem a saját bölcsességünkre, nem a saját energiánkra hagyatkozunk, hanem a Szentlélek mindent átható, ellenállhatatlan erejére. Krisztus a mi szolgálatunkon keresztül akar segíteni a világon. Reménytelenségre és szétesésre hajló korunkban az ő egyértelmű és tiszta tanítását várják az emberek. Ezt bátran és érthetően, vonzóan és az igazság teljességével kell közvetítenünk – fogalmazott Erdő Péter.


Most szentelődő püspöktestvérünk ebben fáradozott a rábízott plébániai közösségekben, a katolikus iskolákban, amelyek vezetését hosszú évek óta ellátja egyházmegyénkben – méltatta Snell György lelkipásztori tevékenységét a bíboros. Mostantól a püspöki hivatás egész területén látja el a megszentelés szolgálatát – hangsúlyozta Erdő Péter –, s tegye ezt továbbra is abban a tiszta és szeretetteljes stílusban, mely kezdettől a sajátja, de amellyel maga Krisztus fordult az emberek felé.

A homíliát követően az egyház hagyományának megfelelően a szentelendő püspök tett ígéretet arra, hogy a hitet megőrzi, és hivatását teljesíti. Majd a Mindenszentek litániája elhangzása után a kézrátétellel, a szent olajjal való megkenéssel, az evangéliumos könyvnek és a főpapi jelvényeknek – gyűrű, mitra, pásztorbot – átadásával folytatódott a szentelés szertartása.

A szentmise végén Snell György mondott köszönetet a közösség imájáért, mert az ima, a hit és szeretet által él az egyház.

Az ünnepi szentmise végén az új püspök áldást osztva járt körbe a székesegyházban. A liturgia a Te Deum éneklésével, a főpásztor áldásával fejeződött be.


Október 20-án a Szentatya Snell Györgyöt az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspökévé nevezte ki, és a pudenzianai címzetes püspöki címet adományozta neki. 

Snell György 1949. március 8-án született Kiskirályságon (a Csongrád megyei község neve 1956 óta Eperjes – A szerk.). Felsőfokú tanulmányait a központi szemináriumban és az Egri Érseki Papnevelő Intézetben végezte. 1972. április 3-án szentelték pappá Egerben a Váci Egyházmegye szolgálatára. 1993-ban, a magyarországi egyházmegyék határainak átrendezését követően inkardinálódott az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyébe. 

Szolgálati helyei: káplán Kiskunlacháza-Peregen (1972–1975), káplán Budapest-Rákoskeresztúron (1975–1987), plébános Budapest-Rákoskeresztúron (1988–2008), plébános Budapest-Rákosligeten (2004–2006), a Rákosi Esperesi Kerület helyettes esperese (2000–2003), a Rákosi Esperesi Kerület esperese (2003–2005). 

2003-tól folyamatosan ellátja az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Katolikus Iskolai Főhatósága igazgatói tisztségét. 2008. augusztus 1-jétől a budapesti Szent István-bazilika plébánosa.


Forrás: Magyar Kurir

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése